Eltemetett ősnek
        koponyája

A Gyökérszint

Vissza.

A Gyökérszint a holt ősök és a nyomasztó álmok, lények birodalma, és földi meg vizi lények lelkéé. És itt lakik Élet Anyó, aki a kelő Nap sugaraira tűzi a születők lelkeit. A Gyökérszint tehát a halál és újjászületés szörnyű-csodás birodalma. Innen indulnak meg a sámánjelöltek a Világfa tetejéig próbaképpen, hogy alkalmasak-e leendő hivatásuk betöltésére. A Világfának 7 ága van, és mint létrának 7 foka. 2 gyökérszinti, 2 törzsszinti, 3 lombszinti. Ugyanígy 7 ég és 7 alvilág van, pontosabban 7-7 égi és alvilági réteg.

Varázslat démonok és más lények ellen az Álomfogó-kötetek egyikéből

Mivel az alább következő varázslat Álomfogó-kötetből származik ezért állítólag az Álomvilágban, azaz túlvilágon hatásos. Ez a bűbáj a magyarázatával együtt elolvasható a http://www.alomfogok.hu/b4.html lapról elérhető Révülő Varázskódex első felében. Alább másolata olvasható.

Gigatörő-varázslat:

Iszonyú erejű táltosvarázs, amit csak rengeteg gyakorlással, kitartással lehet létrehozni, s akkor is csupán végszükség esetén, mivel közvetlenül Égi Úr felügyelete alatt áll. Az idéző sámán vagy táltos (egyéb révülő ritkán, nyugati varázsló pedig soha) folyamatosan kell énekelje a varázsdalt, miközben lassan az ég felé emeli bűbájostorát. Hangja szellőből orkánként dühöngő viharrá változik, majd a zöld szikrákból (ez jelzi: a bűbáj halálos is lehet!) ezüstös fénynyaláb csap ki, ami körbeveszi, a levegőbe emeli és szorítani kezdi áldozatát. A megtámadott iszonyú kínokat érez, csontja törhet, végül bele is halhat a támadásba. Alkalmas gonosz démonok kiűzésére és támadásra egyaránt. (Tehát ez elég erőszakos bűbáj, még álmában se használja inkább az ember, és támadni amúgy is csúnya dolog.) A szükséges varázsdal:

Dobok bőre dübörögjön,
Szabadlélek, hej!
Csontok tánca zörömböljön,
Álomlélek, hej!

Ég Atyácska emlékezz rám,
Szabadlélek, hej!
Holdanyácska nézz le reám,
Álomlélek, hej!

A bűbáj forráskötete: Gergő és a táltosviadal.

Álom: a halálka

Irományok

Böszörményi-rémmesék a "Librarius.hu"-n

Az általam hékás jelszóval megjelölt rémmesék nem a rémességük miatt tűnhetnek hülyeségnek. Az egyik ilyen mesében az a poén, hogy az áldozatnak jólesik a rosszalkodás. De benne van az az igazság, hogy amikor ő nem ér rá, akkor az elkövető még rosszabb lesz. Az utolsó rémmese a lánycsúfoló szövegeket parodizálja, de nem elég elnagyoltan, ezért lánycsúfolónak tűnhet. A kedvenc írót is lehet kritizálni, hogy tudhassa, hol hibázott. Ha bármilyen rémségre is kíváncsi vagy, amit én elolvastam, akkor kellemes borzongást kívánok.

1.: Grózer Manci
2.: A hüllőápoló
3.: A kofanatikus
4.: Szecsőné szeme
5.: Ne tapizz, te állat! (Jelszó: hékás)
6.: Az ördögi Bösendorfer
7.: A bűnmocsár
8.: Új frizura
9.: Velőtrázó sikoly
10.: Malőr
11.: Lövöldeház (Jelszó: hékás)

Álomvámpírok (javítva, de így is butuskaság maradt)