| |
| |
A sámánok titkairól készültem könyvet írni, amikoraz én és feleségem élete veszélybe került csak emiatt a még meg nem kezdett könyv miatt. A druidákat is magában foglaló Baál-szekta üldötőbe vett minket, mert egykori szovjet gyülekezeteik nem voltak hajlandók megosztani velük ezekről szerzett ismereteiket. Magyar sámánok védelmét élveztük, amíg a két legtapasztaltabbat el nem rabolták, mert összetévesztették őket velünk. Azóta brit varázslók segítségével nyomozunk hollétük után, de sokáig nem jártunk sikerrel. Út közben megismerkedtünk egy rendőrtiszttel, név szerint Molnár F. Árpáddal, aki ellátott minket néhány hasznos tanáccsal, hogy hová ne menjünk, ha nem akarunk ügynökbe botlani. Végül botlottunk ügynökökbe, de meg tudtuk védeni magunkat. Időközben végre sikerült kapnunk egy fülest két sámán-garabonciás hollétét illetően, és elkezdtük szövögetni kiszabadítási terveinket.
Jól van, emberek! Tehát már sejtjük, hol raboskodnak barátaink. Valahol az Északi-középhegységben. Az odajutás már elég nehéz lesz, mert tudják már ellenéségeink, hogy merre járunk. De meg tudjuk védeni magunkat. Ám ez még kevés. Aktívabb stratégiára is szükségünk van, hogy tovább tudjunk jutni, és hogy ki tudjuk szabadítani Éjlépő Kajtárt és Ezüstujjú Balajtárt úgy, hogy közben mi sem esünk fogságba.
És ezt hogyan képzeled el, Leslie drágám?
Kérdezte szokásos kriticizmusával feleségem, Eve.
Mindenképpen határoztott és körültekintő, akár kezdeményező harci fogásokkal. Ez még akkor is jól jöhet, ha nem tudjuk felmérni előzetesen a terepet se részben, se teljesen. Tudhatnád, hogy én értek az effajta csapdákhoz a bűnözők elfogásában.
Szerinted lesz ezúttal egy megfelelő embered, aki váratlan segítségként elintézi nekünk a rosszfiúk egy részét, mint máskor?
Ezt nem tudom megmondani, de valami tervet ki kell dolgoznunk. Először is, vegyük át, hogyan tudtuk megvédeni magunkat az ügynököktől, és hogy mért tőlük kellett megvédeni magunkat. Azért tudtuk magunkat megvédeni az ügynököktől, mert nem tudtak összehangoltan dolgozni, másrészt arra ugyan megvolt minden képességük, hogy megosszanak minket, de minket nem lehetett megosztani. És valószínűleg azért ügynökök eredtek a nyomunkba, mert a druidák tartanak tőlünk valamiért.
Nos, Leslie drágám, ezeket bizony jól látod.
Azt hiszem Mr. Lawrence, hogy Hermione, Ron és én is így látjuk az esetet.
Tette hozzá Harry Potter.
Én is így látom!
Tette hozzá még barátom Jackob.
De lehet, hogy föl kell készülnünk esetleges vegyes csoportok támadására is.
Tették hozzá kórusban a még kiskorú testőreink, Büvellő és Farkas, akiknek csapata kiegészült Büvellő tanárával, Rosszfű Róna boszorkánnyal, aki megdicsérte őket azért a kis szakértelműkért, de nem vitte túlzásba.
Elég furcsa, hogy kiskorú sámánok vannak a testőreink között, a brit varázslók már felnőttek. De mindkét testőrcsapat igen ügyesnek, és a nyelvi nehézségek ellenére igencsak jó csapatnak bizonyult együtt. Két csapat egy csapatként. És mi is értettünk ám egy kicsit, én és feleségem egy-két dolgot. Ugyanis én is sámán volnék, mert azzá kellett válnom, hogy megismerhessem a sámánság titkait. Feleségem csak mostanában vált egy pár ilyen dologra képes emberré, amúgy rendőrtiszt Londonban. Mind a nyolcan együtt tudtunk működni, és ez biztató volt. Így hát egy kis időt szakítva a csapatmunka bővebb megbeszélésére, maradtunk még egy órát táborhelyünkön, és aztán odébb álltunk, hogy közelebb legyen táborunk az úticélhoz, mielőtt újból letáboroznánk, hogy aludjunk egyet a mentőakció előtt, ugyanis esteledett, és amúgy pihennünk kellett, mert kétszer is alaposan megterheltük magunkat, miközben idáig gyalogoltunk A Rábaköztől egészen idáig, a Kunság vidékéig.
Másnap reggel szomorúan reggeliztünk, ert ez volt az utolsó reggeli, tehát bajban leszünk, ha nem tudunk enni adni kiszabadított barátainkak. Így hát még megpróbálkoztunk az énekléssel, és csodák csodája, elég sok pénzre tettünk szert ezen a szegény országrészen. Aztán elérkeztünk a Jászságba, ahol ugyanannyit szereztünk, és így már bűbájos anyagokat, eszközöket is tudtunk venni, többek között hagymát, amiből az első készletet barátaink számára szereztük be az élelmiszer vásárlásakor. Készültünk a kiszabadításra, és akár a mindent eldöntő elszámolásra. De útközben közbejött valami.
Lesből támadtak ránk látszólag elég szerencsétlen roma emberek, de végül sikerült elrabolniuk.
Így beszélgettek egymás között:Te, biztos, hogy jó ötlet volt egy vénembert rabolni áldozatképp Káli istennőnek?
Biztosan, fő a hagyomány!
A mi közösségünknek ez már egyáltalán nem hagyománya, tudod jól, hogy csak azért lettünk a Káli-szekta tagjai, mert egy újonnan betelepült család erre minket rákényszerített.
De be vagyunk tojva, fő a hagyomány!
Annyira rosszul érzem magamat emiatt, és annyira félek, mint te, attól a gonosz paptól, de főleg azoktól az erőszakos skinhead-ektől!
Közbevágtam:
Elnézést kérek, uraim, de én és a barátaink talán tudunk segíteni az önök baján. A barátaim minden bizonnyal követik önöket, tehát ha utolérnek minket, én tudok nekik szólni, hogy fölszabadítsák magukat, és a papot letartóztatassák a hatóságok.
Azt hiszi, hogy van eséylünk? Hisz mi ketten mind a nyolcukat hogy elintéztük, mert a mágiára elég jól emlékezünk. És a pap még erősebb.
Ekkor váratlan eset történt. A szelídebbik gyáva abbahagyta cipekedést, és rátámadt a megalkuvóbb gyávára, aki rögtön eszméletét vesztette. Aztán így szólt hozzám, örülve annak, hogy időközben urolértek a barátaim, így emígyen szólt barátaimhoz is:
Ennek a rettenetes Káli-szektának a legyőzése csak egy módon lehetséges. Az egyik titokban lázadó tag, akinek még nem kellet részt vennie áldozatban, tulajdonképpen ön lett volna az eslő áldozat, szóval, ez a tag egy gondolatolvasó lány, akinek képességéről csak én tudok őrajta kívül. Ez a lány a gondolatokból kiolvasta, hogy kik tagjai a szektának, kik félnek lázadni, és kik élvezik az egészet. A tagok közül egyedül csak a papnő és két, továbbá egy lánya, és beavatott tag élvezi. Öt emberrel kell elbánnunk mindenképpen. De nehezíti helyzetünket, hogy önt könnyűszerrel el tudtuk rabolni, tehát egyenként kell ellenfeleinket semlegesíteni. Önökről azt fogjuk mondani, hogy hasonlóan ügyes varázslók, mint mi, és így talán elegendően lesznek a harchoz. Aki áruló lenne, őt a gondolatolvasó lány, akit Violának hívnak, ő majd kiszűri. Önök amúgy elég ügyesnek érződnek, és kérem, legyenek is formában!
Így hát megegyeztünk, és szövetségre léptünk. A még mindig eszméletlen társat ott hagytuk, miután másodszor is leütöttük. A teljesen romák lakta faluban elmeséltük mi is a történetünket, mire Viola fölajánlotta szövetségét a mi harcainkban is. Nem is tudtuk, hogy a mi harcunkban az ő dolga se lesz valami könnyű.
Violára egy kicsit nehezteltek a szülei, hogy miért a család barátáját avatta bele rejtett képességének létezésének titkába, mire ő azt felelte lassú, akadozó szavakkal, hogy azért, mert szülei nem lettek a szektába kényszerítve. Barátjuk, Gerzson is csak most szerzett tudomást rejtett képességéről. Még szerencse, hogy testvérei nem hallották, hogy mit mond.
A szekta kemény magját és a két szívesen dolgozót ügyesen elintéztük, amikor rájöttünk, hogy csak egyetlen dzsúdó-trükköt ismernek, többet már nem. Így őket könnyűszerrel feladtuk a rendőrségen, ahonnan legojbb képességeink szerint igyekeztünk tovább álni, ami túl jól sikerült, így Viola képessége lelepleződött a nyugati blokk és volt szovjet blokk kettős rendőrségi ügynökei előtt.
Visszatértünk gyorsan Viola falujába, ahol megbeszéltük, hogy ki merre költözik, és három faluban állapodott meg mindenki, és Viola tudta, hová kell majd visszamennie. Útnak indultunk az Északi-középhegység felé, és a közelében letáboroztunk. Éjjel álmunkban megtárgyaltuk Kapi Tamás táltossal, hogy Zengő Nyíl szerint az Álomfelügyelet szűkítette keresési körét a térségben. A Kékes-tető környékén rejtették el Éjlépő Kajtár és Ezüstujjú Balajtár álomfelügyelőket. Reggel frissen kelve nekivágtunk utunk utolsó szakaszának, és pár óra alatt elértük a középhegységet, majd megmásztuk s Kékest. Viola megállapította, hogy Éjlépő és Ezüstujjú a Galya-tetőn vannak foglyul ejtve. Csak őket érzékeli. Valójában érzékelhetőségük volt a csali.
De a bajt megéreztük előre, ám Viola számára így kicsit fárasztó tevékenységnek ígérkezett mentőakció. Balajtárék nagyon örültek szabadságuknak, és hogy erőt meríthettek bűbájos anyagainkból és élelmünkből. A tábort nem vertük fel, hanem szaladtunk, ahogy csak bírtunk Viola új falujába. Ott megpihentünk, majd elbúcsúztunk Violáéktól, buszra szálltunk, és irány Budapest!
Visszatérve a Réti-Botlik-lakásba első dolgunk a pihenés volt. Boglárka és Dénes nagyon örültek, hogy ismét náluk vagyunk, és hagytak minket pihenni. Pihenés közben elaludtunk, és értesítettük az Álomfelügyeletet a legújabb fejleményekről. A főálomfelügyelő megdicsért mindnyájunkat jeles helytállásunkért, és ránk bízták a továbbiakban a tervezést. Remek, magunkra vagyunk utalva már megint! Mitha még mindig nem lennénk veszélyben.
A terv a következő volt: előcsalni az ügynököket és druidákat oly módon, hogy megint bekapjuk a csalit. De aztán elvetettük, mert a hamis óvatlanaság elég átlátszó trükknek bizonyult. Így hát nem maradt más választásunk, irány London!
Londonban persze rögtön elfogtak minket. Még szerencse, hogy végül mégsem kellett óvatlannak tettetnünk magunkat. Csak az a jó kis terv hiányzott. Rögtön szétválasztottak minket, okulván a csapatmunkánk sikeréből, de e szétválasztás rövid ideig tartott, mert a lehetetlen küldetés reánk bízó főálomfelügyelő lehallgató-nyomkövető nembűbájos-szerkentyűt rejtett zsebeinkbe. Így tudták már, hogy hová készülünk, és megelőztek minket, így lehetővé téve kiszabadulásunkat. Az utóeseményeket mindjárt röviden taglalom.
A Baál-követők lehiggadtak, én pedig megbocsátván a rendőri foglalkozás krémjének felajánlottam segítségemet további rejtélyes tiszta ügyekben, ha netán az én segítségemre lenne szükségük. Az álomfelügyelők pár nap vendégeskedés után hazarepültek Magyarországra, és én rögötn nekiláttam két új könyv megírásának, a Démonok és Varázslók Tibetben c. magyar nyelvű szakmunkámnak, és A Nagy Madár c. önéletrajzi regényemnek sámánná válásom előzményeiről.
Vége.