Nyilazás

Vissza.

Előszó

Ez egy vallásparódia. Ősvallásunk paródiája, csakúgy, mint a Yotengrit-paródia c. vallásparódia. De ősvallásunk északi típusú vallás, így nincs mit parodizálni rajta. De hát akkor miért e két paródia? A vallásparódiák között túl sok a kereszténységparódia, dacára annak, hogy más déli vallások is könyen parodizálhatók. Ráadásul a paródiák egy része egyszerűen minősíthetetlen. De a többi világvallás itt Európában egyszerűen nem ismert oly mértékben, mint a kereszténység, így a legtöbb bírálat a kereszténységet éri, holott nemcsak ezt fertőzte meg a mediterrán emberek gyűlölsége, ravaszsága és az erélyes hittérítése. Így a mocskolódások céltáblájának szerepére sem olyan alkalmasak ezek a megvezető vallások.

E paródia szerint valaki kimondta Medvogya nevét, amely medvét jelent. Az orosz medvegy szóval rokon e torzított névalak. A medvegy mézevőt jelent, medve szavunk őse. A medvegy szó átvételét a tabuszabályok indokolják, nehogy fölöslegesen magukhoz hívják őseink a medveistent. Ezért nem mondják ki igazi nevét. A hívás nem káromlás, de zargatás. De ebben a műben a név kimondása éppenhogy káromlásnak minősül. Ebben az a vicces, hogy itt a medvegy szó a medve neve, ráadásul medvogya alakban torzítva, többszörös tabu formájában. A káromlásért nyilazás jár, mint ahogy a Brian élete c. filmvígjátékban Jehova nevének kimondásáért kövezés. Írásomhoz fölhasználtam a film alapján írt könyv szövegét. E hosszas kitérő után térjünk hát a tárgyra.

A történet

A nyilazásra váró tömeg feszült csendben álldogált.

Gyerünk már! kiáltott be az egyik íjász.

Két őr elővonszolta az elítéltet a tömeg előtti üres rétre. Kicsi, töpörödött, ősz hajú apóka volt, egy szál ágyékkötőben. Az őrök szorosan markolták a fogoly csuklóira erősített karvastagságú láncok végét. Az elöljáró kihúzta magát, felemelte a kezében tartott kéregtekercset, és fennhangon olvasni kezdte:

Karapara falujának törvényes fia, Üllő!

Igen? válaszolt az elítélt. Nem is volt nagyon szomorú így néhány perccel a halála előtt.

Az elöljáró folytatta:

A Vének Tanácsa szerint bűnösnek találtattál mézevő urunk nevének kimondásában, és ezért, mint istenkáromló, meglövésre ítéltetsz! Az elítélt most sem omlott össze.

Miért? kiáltotta. Ettem egy remek vacsorát, és azt mondtam az asszonynak, hogy ez a hal még Medvogyának is ízlene.

Istenkáromló! üvöltötte az elöljáró. Megismételte!

A tömeg is megismételte, hogy:

Megismételte!

Hallottátok? kérdezte a biztonság kedvéért a törvény képviselője.

Igen, igen. Hallottuk! biztosította a tömeg egy emberként.

Jól van. Ezennel, törvényes jogaimnál fogva...

Abban a pillanatban valahonnan a tömegből majdnem kirepült egy nyíl, hogy fejbetalálja az elítéltet.

Ne! tiltakozott a fogoly. Még nem is kezdődött el! Az elöljáró is igyekezett szigorúnak mutatkozni.

Mi ez? Ki volt az? Ki lőtte volna ezt a nyilat? Gyerünk!

Ez a nő mutattak többen is a tettesre.

Bocs. Azt hittem, elkezdtük. szabadkozott az illető.

Az elöljáró válasza gyors volt:

Menj hátra! Mindig akad egy, igaz? Hol is tartottunk?

Az elítélt azonban közbeszólt:

Figyelj! Nem hiszem, hogy istenkáromlásnak számít, ha azt mondom, hogy Medvogya.

Megint! Megint! zúgta a tömeg.

Ezzel csak magadat hozod rosszabb helyzetbe intette az elöljáró.

Rosszabb helyzet? replikázott a célpont. Hát lehetne még rosszabb?!?

Az elöljáró az elítélthez így szólt:

Figyelmeztetlek! harsogta az elöljáró. Ha még egyszer kimondod, hogy Medvogya...

Most ő is kapott egyet.

Állj! Ki volt az?... Gyerünk! Ki volt az?

A nyílbirtokosok gyorsan arrébb húzódtak a tettestől.

Te voltál?

Igen. válaszolt amaz. Mivel azt mondtad, hogy Medvogya.

Kis híján megint nyílzápor.

Abbahagyni, abbahagyni! ugrált ide-oda az elöljáró. Elég! Abbahagyni!

Végre csend lett, de azért mindenkinek volt nyíl a jobb kezében, a tehetősebbeknek a balban is.

Figyeljetek! Senki nem lő meg senkit, míg meg nem fújom ezt a kürtöt. emelte fel a szóban forgó eszközt a megtestesült törvény. Világos? Még ha, és ezt véssétek mélyen az eszetekbe, még ha azt is mondja, hogy Medvogya!

Lövészet!

A tömeg azonnal lőtt. Az elöljáró a földre bukott, próbálta kicsire összehúzni magát. Sajnos pechje volt. Néhányan, nyilvánvalóan a csapatmunka hívei, meglőtték az elöljárót, lelőtték.

Szép lövés! jegyezte meg elismerően valaki.

Az őrök rosszallóan ingatták a fejüket, az elítélt pedig eltűnt a kavarodásban.

Vége