| |
|
|
Úszom az égen arany csónakon,
az éj homályán én uralkodom,
az eget-földet végig láthatom,
a csillagot tengerbe buktatom.
Szállok a sötét légtenger hátán,
kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
ezüst evezőm dalolva csobban,
úszom fekete égi habokban.
Holdbeli csónakos, örök szerelmem,
arany sajkádra vegyél föl engem!
Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
a sötét erdőt könnyel áztattam,
eleget sírtam a földi porban,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
Nem él a földön, akire vágyom,
holdbeli csónakos, te légy a párom.
Fénylő csónakom szeli az éjet,
legszebb csillagom, szeretlek téged,
egyedül vagyok, vágyódom érted,
enyém leszel majd, ha a tavasz éled.
Mellém ültetlek szép csónakomba,
eleget sírtam a földi porban
hajad az eget aranyba vonja,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
A lenti bút-bajt mind elfelejted,
a lenti bút-bajt mind elfelejtem,
fejed örökre vállamra ejted,
fejem örökre válladra ejtem,
fejed örökre vállamra ejted.
Medvefia, vigyázz! Vigyázz!
A sumér király haragszik rátok.
Vihart küld ellened.
Siess, siess...
Mekkora felhők!
Sötétedik az ég előttem.
Rajta, paripám! Gyorsítsd
az iramot! Ha sietünk, még
a vihar előtt megérkezünk.
Térj vissza, te barna fiú!
A homály dajkái vagyunk,
csigás koraősz hajunk,
kedvünk mindig szomorú.
Ládd, égi mezőkön sírunk érted:
térj vissza! Ha ifjan elérne a véged,
kár volna, te barna fiú.
Ne bántsatok, szép sötét felhők!
Biztos nektek is volt, akit
szerettetek, gondoljatok erre.
Nem térhetek vissza.
Gyí, paripám!
Letelt a hat nap és a hét
éjszaka. A Hold közeledik a
Nap felé, mindjárt föléje borul.
Gyorsan megépítem a máglyát.
Gyere csak, gyer ide,
széttéplek izibe, hi-í!
Ledoblak, lódítlak,
a vízbe zúdítlak, hu-ú!
Ne húzkodj, nyavalyás,
úgysem ijedek meg tőled,
Hallod? Hallod?
Láttam már nálad különbet is.
Légből ácsolt ágyon ülünk,
tenger ölében lóg a hajunk.
Arra hazádba visszamehetsz,
erre halálba csalunk.
Megsiratunk, megsiratunk.
Kész leszek egykettőre.
Nem késem el. Már csak,
tüzet kell gyújtanom.
Hová is tettem a tűzeszközöket?
Gyühé, robogok a fekete magason,
összetaposom, aki az utamat állja!
Édes paripám, meg ne torpanj!
Ha minden össze is fog ellenünk: rajta! Nézd, egyre
közelebb a part. Sólymocskám,
édesem, ne mozogj!
Kovakő, kovakő, üss szikrát,
kész már a máglya!
Tapló, tapló, fogj tüzet,
lobbanj hegyes lángra!
Segítsetek, szellemek,
holtig tűzben állnom!
Fönn a mennyei szép
csónakban várj, édes párom!
Fogj el minket, barna fiú!
Csókolj minket, barna fiú!
Visszafelé már nincsen utad,
véred tölti a nagy poharat.
Kár érted, barna fiú.
Paripám, csak még egy
kicsit szorítsd! Mindjárt
föld van alattunk!
Ropog a máglya,
ropog a máglya,
füstje csap a Holdba.
Föl a Holdig szállok én
szikrán lovagolva.
Ezt a földi rabigát
már sose hordom.
Hamu között kormosan
hever majd a csontom.
Jaj, a sólymom! Elhagyott a sólymom!
Mindjárt nálad leszek kedvesem,
tárd ki a karodat!
Hisz ez a Medvefia sólyma!
A sólyom megelőz engem! Nem!
Igen! Mesélt! Nagyon tetszett nekünk, amikor arról mesélt,
ahogy átúszta a Sártengert, és Farkasék kalandja is nagyon
tetszett nekünk!
És ugye, a szörnyek egytől egyig gonoszak voltak mindig, nem
úgy mint mások. Ugye?
Igen, megint azok voltak. Mindig olyan gonoszak szoktak lenni.
Mit gondoltok., miért? Mert szörnyek?
Öö... igen.
Nem. A szörnyetegek azért szörnyetegek, mert gonoszak, és nem
azért gonoszak, mert szörnyetegek. A gonosz embereket és
álomlényeket nevezzük szörnyetegnek. És attól, hogy egy barna
ember szörnyeteg, még nem szörnyeteg a másik. És attól, hogy
fehér ember nem szörnyeteg, még lehet szörnyeteg a másik. A
tetteitől szörnyeteg a szörnyeteg. És gonoszsága kiéléséhez
saját ragadozó testet formál az Álomvilágban, de csakis ott,
azaz itt. Azaz a Valóságban is, de ott csupán alakváltással,
mint itt. Alakváltással.
Rossz az aki árt. Ha a jó árt a rossznak, akkor ő is egy
fajt rossz. Le akarja győzni az ártó hajlamú lényt, de ehhez
ártania kell. És aki ártani akar, az nem lehet egészen őszinte,
hogy ne kelljen könnyű legyőzetéstől vagy megtorlástól tartania.
Ne tedd mással azt, amit nem kívánsz magadnak. Ez aranyszabály.
És mivel ugyan egyéni élményeink döntik el, hogy mi a jó, és mi
a rossz, mégis, mivel az ártónak meg kell tévesztenie áldozatát
vagy büntetőjét az aranyszabály miatt, a Világmindenség Igazsága
a jóságra hasonlít jobban. Pedig ez az Igazság végtelen, így
mindent magában foglal. Sziasztok! További szép álmokat kívánok!
Rontás kerüljön benneteket!
Viszont kívánjuk! Rontás kerülje Extracelsus bácsit!
De nem mindig akarnak háborút, mert a végére elegük van. De az
elmúlt száz évben világháborúk is szíthatók voltak. De nemcsak a
háborúk és önző viselkedések lettek egyre nagyobbak és
jellemzőbbek a történelem során, hanem a közösségek is. Lehet
okunk A családokból törzsek lettek, a törzsekből népek. Népek
olykor nem önként keletkeztek. hanem törzsek elnyomásával. De
most már a nagyobb egységen belül is lehetséges ugyanaz a régi
szabad élet. És a családok nem szűntek meg. Bahá-u-lláh vallási
igehirdető szerint az egység a földi egység megvalósulhat. Nem
szabad a családos otthonok helyett neveldékbe zárni a
gyerekeket. Kell család. És ezért lesz is. Az emberek és népek
tarkasága egy egész világnyi egységben is meg fog maradni, ha az
emberek maguk is tevékenyen részt vesznek az egységesülésben,
nem pedig pár kapzsi ember szavát követik, akik egy
túlközpontosított világhatalomra törekednének.
A globalizációról tetszik beszélni?
Igen. És Bahá-u-lláh szerint akkor lesz béke és egység a
földön a nemzetek között, ha a nők ugyanolyan jogokat
élvezhetnek mint a férfiak, mert egyik országban sem hagyhatnák,
hogy fiaik harctéren haljanak meg. Most a valóságban még
látszat-egyenjogúság van. Abdul-Bahá második igehirdető egy
magyar-finn-mordvin eredetű hasonlattal jellemezte az
emberiséget, egy madárhasonlattal.
Vége.