Magyar genetika

Vissza.

A jelenlegi magyar genetikának nevezett jelenlegi kárpát-medencei genetika ugyanúgy nem nagyon tér el a szomszédos népekétől, mint az ókorban. Továbbá az ókori kárpát-medencei genetika nagyon hasonlít a mostanira. Pedig utoljára az ősmagyar nők és férfiak települtek be tömegesen, mint a változó nevű őslakosság legutóbbi névadó népe. De aztán az ősmagyar leszármazottak nagy része valószínűleg kivándorolt a tatárjárás után, visszatérvén a keleti magyarokhoz, mert jobbnak látta a mongolokat a papoknál. De titkosított pogány hitüket megőrizte az őslakosság, amelynek genetikája nem sokat változott a tatárjárás és törökvész pusztításai ellenére, pedig a török korban a kunsági és akörüli magyar falvak fele elpusztult. Ősmagyar genetikát lásd az Ajánlott irodalomban. Először a jelenlegi apai génekről essék szó tudományos számokból.

• Tehát: bronzkori jáfetitává lett kelet-európai I2: 18,7% és 12,8%.
• Bronzkori jáfetitává lett kelet-európai R1a-Z283: 4,6% és 0,0%.
• Bronzkori finnugor kelet-európai R1a-Z280: 14,3% és 13,5%.
• Bronzkori jáfetita kelet-európai R1b: 4,8% és 2,1%.
• Bronzkori harangedényes nyugat-európai jáfetita R1b: 9,4% és 2,1%.
• Összesen: 51,8% és 30,5%.
• Pannonná lett E-V13: 7,7% és 6,4%.
• Pannonná lett J2b-M12: 2,4% és 2,1%.
• Közel-keleti E: 0,9% és 1,4%.
• Szarmatává és alánná lett G2a-L293: 0,2% 4,3%.
  
• Közel-keleti G2a: 4,3% és 4,9%.
• Közel-keleti J: 5,1% és 2,9%.
• Közel-keleti T-M70: 0,5% és 0,7%.
• Összesen: 21,3% és 22,6%.
• Ugor N3a4-Z1936: 1,5% és 1,4%.
• Sztyeppei árja, türk és mongol apai gének: 1,4% és 9,2%.
  
• Nyugati szláv R1a-M458: 8,2% és 4,2%.
• Germánná lett I1-M253: 8,0 és 10,7%.
• Germán R1b-U106: 3,4% és 5,7%.
• Egyéb apai gének: 4,3% és 10%.
• Összesen: 25,3% és
  

Volt két nagy hamita bevándorlási hullám egynegyed részt kitéve, közben kiszorítva a közép-európai és kelet-európai őslakos férfiak nagy részét, két nagy jáfetita hullám egy finnugor hullámmal egyketted részt kitéve, és több kicsi hullám a későbbi évezredek folyamán az utolsó negyedrészt kitéve. Ebből a nagy egészből egyhatod rész a finnugor, ami sokkal nagyobb rész is is lehetne, ha az eredeti magyarok itt maradtak volna a tatárjárás után. Ők most talán Kazahsztánban vannak. Apai és anyai ágaik így is később tűntek el, mint a mindkét vonalon öröklődni tudó alfajiságuk turáni jellege. Vagy inkább összekeveredett a kelet-balti-alfajjal. És itt lévén most egytized rész a kelet-európai R1-jáfetita, ugyanennyi a korai nyugati R1-jáfetita, és egyhatod a kelet-európai I2-jáfetita. Tehát egyötöd+egyhatod korai jáfetita, ez kétszerese a finnugornak, ezek együtt fele a népességnek, negyede pedig hamita, negyede meg kései jáfetita. Tehát hatodnyi finnugor, negyednyi hamita, több mint fele jáfetita. És ez lett mind finnugorrá a honfoglalóknak köszönhetően annak ellenére, hogy az ő leszármazottaik visszamentek keletre. A hazai korai jáfetita apai gének mennyisége körülbelül másfélszerese a velük együtt bejött finnugornak. És ők akkor körülbelül ugyanannyi részt tettek ki, mint a hamita férfiak. Aztán fele ennyi harangedényes, és végül ugyanannyi kései jövevény sok kicsi bevándorló népesség több évezrednyi összegyűléseként, és amelybe a türk és finnugor apák mellett jáfetita kelták, germánok és szlávok is tartoztak. A későbbi kevéske turáni árja és türk apák közül sokan katonaként haltak meg és ki, bár előtte még saját népneveiket aggatták a nekik engedelmeskedő őslakókra. És még valami: a magyar minták száma általában közepes mennyiségű, így az eredeti táblázatot készítő amerikai családfakutató és népességkutató cég fenti eredményeinek kétszerese és félszerese is kijött már, így a nyugati szláv sokkal többnek tűnt a finnugornál, és a harcibaltás jáfetita is tűnt már soknak.

Most pedig az anyai génekről pedig áttekinthetőbben tudományos számokból:

Tehát 58,1 ősi európai és 16,2 jáfetita és 23,5 hamita. Az összes változat összes vándorlása a lassabb mutációk miatt nehezen követhető nyomon, így tömeges jelenlétet tömeges visszavándorlás is okozhat. Ez kétharmad rész bennszülöttet, egynegyed rész hamitát és egyhatod rész jáfetitát jelent. Ebből a teljességből konkrétan 9,5% azaz kerekítve egytized rész a kelet- és közép-európai bennszülött, mert a nyugati és keleti U5 majdnem egész Európában kisebbségbe került jórészt a nyugati bennszülött H haplotípusnak köszönhetően, habár így már a H is részben keletinek minősülhet. Mindebből ezt az U5a nevű egytized részt kéne most végül megtárgyalni.

U5a1 összefoglalása tudományos honlapról: pontos kora és származási helye bizonytalan, de megért több népességrobbanást, ezért 14 ismert leszármazása van, ebből öt névtelen. Legtöbb fajtája Közép-Európában és északon van, és figyeljük meg az öt nagyon ritka leszármazást Olaszországban, Tirolban, Németországban és Lengyelországban. 70%-a U5a1a és U5a1b, miközben a többi ritkább. Talán gyorsan növekvő újkőkori népességekben voltak jelen. Az U5a1a1 jelenléte a Jamna-kultúra leleteiben arra utalhat, hogy Kelet-Európából terjedt el az indoeurópai terjeszkedéssel nyugaton. Lehet, hogy más U5a1 szubkládok képviselik olyan vadász-halász népességek maradványait, akik későbbi időben újkőkori földművesek és terelők életmódját vették át. Egyes példák, beleértve U5a1d2b mintá(ka)t, és I. csoporti U5a* találódott Közép-Ázsiában, ősi maradványokat is beleértve, és Indiában is találtak, és ezek valószínűleg korai vándorlásokat képviselnek.

U5a2 összefoglalása tudományos honlapról: kevésbé gyakran talált az U5a1-nél, de szintén megélt több népességrobbanást, mert hét elágazása ismert, ebből kettő még névtelen. U5a2a+U5a2b=69%-a mintáknak, U5a2a1=37%, korszakolva 6000 évvel 1950 előtt, ez gyors újkőkori terjedésre utal. U5a2 leggyakoribb keleti és északi Európában, beleértve Oroszországot. Lehetséges, hogy többszöri jégkori menedékben jelen volt. Kevesebb közös szubkládot találtak elsősorban Nyugat-Európában, lehetett nyugati jégkori menedék, amíg az U5a2a és U5a2b gyakrabban található Közép- és Kelet-Európa északi részein. És valószínűleg jelen volt Itáliában és a Balkánon egy jégkori menedékben. Ősi maradványokból tudjuk, hogy U5a2a már jelen volt Németországban 8700 évvel 1950 előtt. Egyéb lehetőség, hogy jelen volt egy déli jégkori menedékben, és kezdetben Közép- és Észak-Európába terjeszkedett, majd Kelet-Európába és Oroszországba. A tény, hogy Dél-Európában most ritka, azt jelentheti, hogy az újkőkori közel-keleti bevándorlókban nem volt jelen. Ha U5a2a1 nem volt jelen bennük, de gyakori északon, és gyorsan terjedt 6000 évvel ezelőtt, illetve 1950 előtt, fölvetődik, hogy jelen volt az újkőkori terelő közösségekben Észak- és Kelet-Európában? Több teszt kell az U5a2 terjedésének megértéséhez.