A Dobogó Mítikus Magyar Történelem rágalma

Papp György

Dr. Papp József

és apjával egyetértésben: Papp Márton

Karahun Lovasíjászat

És a rágalomra adott válaszok egyikei

Tisztelt Dobogó újság!

2006. októberi számukban jelent meg egy írás A butítás művészete: Yotengritcímmel. Erre szeretnék válaszolni, és kérni, hogy lehetőség szerint az én írásomat is jelentessék meg. Teszem ezt hivatkozással arra, hogy a korrektség szellemében, ha egy művet és szerzőjét ilyen durva, egyértelműen a lejáratás szándékával írt kritika ér, megilleti a védelem joga. Ismervén Máté Imrét, a Yotengrit szerzőjét, nagyvonalúbb embernek tartom annál, hogy személyesen reagáljon az őt és könyvét ért támadásra. Így némileg önkényesen kinevezve magamat amolyan "védőügyvédnek" fejtem ki a "kritika kritikáját".

Először is leszögezem: mindenkinek joga van a bírálathoz, és nincs az a mű, amelyet nem illethet kritika. Valahogy így: bírálni mindenkit jogunk van, ítélkezni senki fölött. Semmi kivetnivaló nincs tehát abban, hogy Papp György kifejti eltérő álláspontját, véleményét. A gond ott kezdődik, hogy írásába, ahogy mind jobban belelovalja magát a Máté Imrével és könyvével szemben érzett utálatba, egyre több torzítás kerül. De menjünk sorban.

A kritika első részében Máté Imre rövid életrajzát olvashatjuk. Ennek összegzéseként Papp György lényegében azt sugalmazza, hogy Máté Imre feltehetően ávós, illetve ügynök múlttal rendelkezik, és a "körmös Bauerekkel" teszi őt egy polcra. Ezt a feltételezését viszont semmivel sem tudja bizonyítani, így súlyos vádja nem más, mint rágalom. Mindenesetre már itt kibontakozik Papp György koncepciója: a Yotengritet liberális, "szadeszos" propaganda anyagnak minősíteni, a magyarságot tönkretenni kívánó idegen erők nemzetiszínbe csomagolt trójai falovaként ábrázolni. Hogy vádja mennyire igaztalan, a későbbiekben kifejtjük.

Ezután következik Papp György kritikájának az a része, amit a leginkább tárgyilagosnak és elfogadhatónak tekinthetünk. Ez az őstörténeti háttér bírálata. Egyetértek abban, hogy ez a Yotengrit gyenge pontja, valóban hiányzik az íjfeszítő kultúra, mint középponti elem említése. Máté Imre figyelmét a  peremvidékeken (Ural, Szibéria, Kína stb) leülepedett, megmerevedett műveltség köti le, és nem veszi észre, hogy mindezek középpontjában, a Kárpát-medencétől Belső-Ázsián át a Tarimi-medencéig húzódó hatalmas térségben egy lüktető, szüntelen mozgásban élő kultúra létezett és ez teremtette mindig újra az ember örök, isteni értékrendjét. A kritika itt tehát jogos, viszont áthatja az egyre erőteljesebb, sötét gúnyolódás, amit teljesen fölöslegesnek és tisztességtelennek tartok.

Ez az egyre személyeskedőbb, gúnyos hang csap aztán át a Yotengritben leírtak önkényes kiforgatásába majd szenvedélyes gyalázásába. Kibontakozik a bevezetőben már érintett fő vád: a Yotengrit lényegét tekintve egy nemzetromboló hatású, a szó legrosszabb értelmében értendő liberális propaganda. Ezt alátámasztandó, Papp György idézi a Yotengrit egyik legfőbb tanítását: "mindent lehet, ami nincs más kárára". És itt álljunk meg egy pillanatra.

Az, hogy a szabadságot, mint alapvető jogot és értéket jelölöm meg, egyáltalán nem liberális gondolat, éppen ellenkezőleg. (A liberális szót én itt a "szadeszes" jelentésében értem, hiszen ez a szó jó és nemes jelentésű is lehetne, ha nem sajátította volna ki egy olyan ideológia, amelynek célja éppen az ember rabságba döntése). A liberalizmus legfőbb jellemzője a pofátlan erőszakosság, kíméletlen letarolása mindannak, ami az útjában áll. És legfőképpen az ember örök hagyománya, isteni értékrendje áll útjában. Az örök hagyomány, amelynek lényege éppen az ember szabadságában rejlik, mert a hagyományt mindig újra és újra kell teremteni, és erre csak akkor képes az ember, ha szabad. A rabságba vetett ember képtelen teremteni, a rabigába hajtott népen megtörik a hagyomány, elapad a teremtés arany folyama. A szabadság gyönyörű jogunk és kötelmünk, nem véletlen, hogy ezt a szót szállta meg a démoni, pusztító akarat. "Mindent lehet, ami nincs más kárára." Ez egy nagyon szép, emberséges gondolat. Igen, az embernek el kell indulnia, ki kell próbálnia erejét, bátorságát és hitét. Tapasztalni, tékozolni és bukni, felemelkedni és újjászületni. Teremteni. Az én olvasatomban erről szól a Yotengrit.

Papp György külön kitér a Yotengrit szerelemmel foglalkozó tanításaira. Szerinte a könyv obszcén, közönséges pornográfiát hirdet. Nem tudom, lehet-e ennyire félreértelmezni egy üzenetet? Ha valamivel szemben áll Máté Imre tanítása, az a pornográfia. Az ugyanis az öncélú, a teremtés, a születés vágya nélküli szexualitás, lehetőleg előtérbe helyezve a perverz, tehát terméketlen módjait a kéjnek. Sátáni uralom alatt áll, hiszen a sátán legfőbb ellensége a születés, az új minőség lehozása a Földre. A Yotengrit viszont a szerelem csodájáról szól. A szerelem- vallásról, tehát szerelem-vállalásról, amelyben minden az örök és megújuló élet csodájáért történik. 

Papp György bírálatának, gúnyolódásának tárgyává teszi a könyvben kifejtett ikerörvény eszméjét is. Pedig ez megint egy nagyon szép, nemes gondolat, ha úgy tetszik filozófia. A világ két eredeti teremtő minősége, egymást kiegészítő pólusa a Férfi és a Nő, kettejük egyesülése az örök mozzanat, melyben az élet folytonosan újjászületik, megújulva nemesedik. Az ember szellemi lesüllyedésének, megzavarodásának egyik legfőbb tünete, hogy az erről szóló tudást elveszíti, helyette a világ mozgató erejének Jó és Rossz, Isten és a Sátán harcát véli. Teljesen tévesen. A Sátán nem negatív teremtő erő, hanem teremteni képtelen, semleges, nemtelen lény. Ahogy Hamvas Béla írja, éppen az a veszélyes benne, hogy nem létezik, így minket is a nemlét, a nemtelen lét felé csábít. Ami létezik, az Isten teremtő szándékából születő dualitás, Férfi és Nő, Nap és Hold, Ég és Föld, Tűz és Víz, Nappal és Éjszaka örvénylése és ölelkezése. Egyébként népművészetünk, ornamentikánk telis-tele van ennek az ikerörvénynek az ábrázolásával.

Még egy fontos gondolat, ami a szerkesztői megjegyzéshez is kapcsolódik. Ha valaki csak Papp György cikkét és a szerkesztő megjegyzését olvassa (és a Yotengritet nem), annak olyan elképzelése támadhat, hogy Máté Imre egy önjelölt guru,amolyan "hitgyülis" típusú szekta vezetője, aki rámenősen szervezi maga köré a híveket, akiket aztán kellően elkábít és feltétlen hódolásra és engedelmességre kötelez. Nos, személyes ismeretségünk alapján állítom, Máté Imre nem ilyen ember és műve sem közvetít semmi ilyesmit. Több előadását meghallgattam, és valahogy sehogy sem sikerült kihallanom belőle az erőszakos vagy éppen burkolt, fondorlatos agitációt, lelkem és szellemem ármányos megszállását. Persze biztosan bennem van a hiba. Mindenesetre számomra épp az volt rokonszenves, hogy semmilyen eszközzel nem kényszerít, nem hirdet kizárólagosságot és tévedhetetlenséget. Nem kíván más nézeteket lejáratni, leszorítani. Mindenki annyit meríthet belőle, amennyire szüksége van. Ahogy a tarotban szerepel: "Nézz meg mindent, s ami jó, tartsd meg. Nézd meg és menj tovább". A Yotengrit forrás, amelyből bárki meríthet. Természetesen nem az egyedüli, hála istennek ősi, elfelejtetni akart bölcsességünk több forrásból is bugyog felfelé. Mindenki lehetősége, joga, hogy megkeresse és ízlelje őket, és amit jónak, igaznak érez, magával vigye.  Ha valamelyik forrás nem tetszik, menjünk tovább, de ne dobáljunk bele szemetet.
 
A cikk olvashatóitt...

http://magyarevezredek.hu/cikkek_irasok/jobbagyi/yotengrit01.htm
Jobbágyi Zsolt

Egyebek Szakács Gáboréktól, és más, vele kapcsolatos(ak)tól

A pótolhatatlan - Badiny Jós Ferenc emlékére

Még nem sokan foglalkoztak Magyarországon Badiny Jós Ferenc könyveivel, munkásságával, amikor Friedrich Klára ezekkel a sorokkal kezdte 1994-ben megjelent Múltunk szétszóródott gyöngyszemei című kiadványát:

"Badiny Jós Ferenc, aki Buenos Airesben a Jezsuita Egyetem Sumerologiai Tanszékének vezetője, 1979-ben nyílt levelet intézett Kádár Jánoshoz: ...Az Ön országában, aki a magyar ősmúltat NEM a finnugor elméletben, hanem a sumir-magyar vonatkozásban keresi, az rendőrségi eljárás alá esik..."

Napjainkban ugyan senkit nem visznek börtönbe ilyen "lázadó" nézetekért, ám a hivatalos történetírás azóta sem engedett egy tapodtat sem elavult finnugrista szemléletéből. Következésképp Trefort Ágoston 1877-ben tett kijelentésének megfelelően a történelemtudomány világában ma sem rúghat labdába az, aki ettől eltérő irányban keresi a magyarság eredetét. Ebben a közegben haladt előre tántoríthatatlanul Badiny professzor úr a maga választotta úton, amelyen a sumerologia atyjának is nevezett jezsuita Deimel páter, a Pápai Bibliakutató Intézet igazgatója elindította. Nem kezdett azonnal meggondolatlan magyarázatokba, fejtegetésekbe - ahogyan oly sokan teszik mostanság -, hanem két évtizedes, szorgalmas tanulás után írta meg dolgozatát, amelynek nyomán Deimel a sumerologia doktorává avatta.

Ősei között találjuk azt a Badinyt, aki az ifjú II. Rákóczi Ferenc tanítómestereként olyan sikeresen oltotta a leendő fejedelembe a magyarságtudatot, hogy még csehországi jezsuiták sem tudták kiverni belőle. Az igazság és szabadságszerető család másik tagját, Dánielt viszont Caraffa húzatta karóba Habsburg ellenességéért.

A háború után évtizedekig Argentinában élt és csak az 1990-es évek közepén tért először haza, kiadványai ettől kezdve váltak szélesebb körben ismertté. 15 könyvet írt, amelyek mindegyike gondolkodásra késztet. Első olvasatra olykor meghökkentő nézeteiről előbb-utóbb kiderül, hogy komoly alapjuk van, legyen az a sumer-magyar, vagy a szkíta-pártus-hun-avar-magyar rokonság. Magyarság iránti elkötelezettségét egyesek megpróbálták nevetségessé tenni, ahogyan Komróczy Géza is, amire csattanós válaszként megírta a Mah-gar a magyar című korszakalkotó könyvét.

Az óriási ismeretanyag birtokában nem félt a megmérettetéstől, ahol lehetett idős kora ellenére is előadásokat tartott és utolsó leheletéig dolgozott. Friedrich Klárával többször jártunk nála, beszéltünk meg vele különböző elképzeléseket. Ezek a találkozások szinte teljesen kizárták a külvilágot, közénk telepedtek nemzetmentő őseink.

Amikor egy ilyen barát távozik, helyét senki más nem töltheti be.
Mert belőle csak egy volt és marad is örökre.

Magyarok és finnugorok - Csúcs Sándor

Érvek és ellenérvek a magyar ősnyelvvel kapcsolatban

Az uráli ősnyelvet nevezhetem ősmagyarnak is, de ez nem azt jelenti, hogy a finnek tőlünk vették át, tanulták meg a nyelvet, hanem a közös ősnyelvből fejlődött ki az övék is - nyilatkozta lapunknak Csúcs Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos tanácsadója, a Reguly Társaság elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Finnugor Tanszékének tanára.

Csak hellyel-közzel tapasztalható, hogy a magyarság finnugor nyelvcsaládhoz tartozásának hívei és annak ellenzői leülnek egy asztalhoz megvitatni eltérő nézeteiket. Ezért is köszönöm a lehetőséget.
Számomra úgy tűnik, hogy az alternatív elméletek hívei számára az ő elméletük hit kérdése és ettől kezdve a tudományos észérvek nem igazán hatnak rájuk. Úgy gondolják, hogy a magyar volt a legrégibb, a legősibb nyelv, amely a világ minden nyelvére hatott. Egy ilyen alapállással, hogy mindenki magyar volt, köztük Jézus Krisztus és Szűz Mária, meg olyan elmélettel, hogy a magyarok ősei a világűrből jöttek és benépesítették a Földet, tudományosan nem lehet mit kezdeni.

Akkor vizsgáljunk néhány Föld közelibb kérdést. Zichy gróf expedíciója többször is járt az 1800-as évek végén Szibériában, miközben azt tapasztalta, hogy néhány évvel később már nem is ugyanúgy beszéltek az emberek. Ilyen kialakulatlan nyelvviszonyok mellett miért állítják, hogy a magyarok nyelve ezzel rokon?
Mi finnugristák úgy gondoljuk, hogy legkevesebb 6000 évvel ezelőtt létezett egy uráli alapnyelv, amely később a törzsek, nemzetségek szétköltözésével felbomlott. Attól kezdve, hogy ez a közvetlen kapcsolat megszűnt, a nyelvek különböző irányba fejlődtek, és éppen az lenne a meglepő, ha 6000 év után ma is tökéletesen megértenénk egymást. Amikor a szétválás történt, a Földön még semmiféle írásbeliség nem volt - az írásrendszerek közül talán az ékírás a legrégebbi - és úgy gondolom, hogy ennek kialakulása Kr. előtt 2000-re tehető. A közben eltelt több ezer év alatt bármi megtörténhetett. Be kell vallanom, hogy íráskutatással soha nem foglalkoztam, de ha abból indulunk ki, hogy a magyar és a többi finnugor nyelv között rengeteg azonosság és hasonlóság van, akkor a kapcsolat ténynek tekinthető és a hasonlóságot az okozza, hogy ezek a nyelvek egy közös alapnyelvre vezethetők vissza.

Ennek kissé ellentmond, hogy a székely-magyarnak is nevezett rovásírás, pl. a tatárlakai korong és Torma Zsófia régésznő leletei alapján bizonyítottan 7500-8200 éves, ráadásul napjainkban is ugyanazt az ábécét használja, mint annak idején. De milyen nyelvi és írásos emlékei vannak a finnugor elméletnek?
Semmilyen nyelvi emlékei nincsenek. Olyan korai időszakban, amelyet Ön említ, még nem lehet nyelvcsaládokról beszélni. Ha viszont a rovásírás ilyen régi, mondja meg Ön, hogy milyen nyelvet beszéltek a rovói?

Azt valóban nem állíthatjuk, hogy tudjuk, miként ejtették a szavakat 8000 évvel ezelőtt, viszont az 1200-as évekből származó nagy botnaptár rovással írt keresztény nevei ma is ugyanott foglalnak helyet naptárainkban. Ráadásul Kézai Simon, Kálti Márk, Antonio Bonfini, Thelegdi János hun, illetve szkíta írásnak nevezték ezt a rovást. Nekem viszont nincs tudomásom 1200-as évekből származó írásos finnugor emlékekről. Náluk miért nem alakult ki még ekkorra sem?
A fejlődés egy bizonyos fokán megragadt népeknél azért nem alakult ki az írásbeliség, mert nem volt rá szükségük. A mi felfogásunk szerint legközelebbi rokonaink, a hantik és a manysik még a XIX. század végén is a több ezer éves halász-vadász, gyűjtögető, nomád életmódot folytatták, nem volt államszervezetük. Nagyon szép és értékes népköltészetüket énekeseik hagyományozták évezredeken át szájról szájra, nemzedékről nemzedékre. Ugyanez volt a helyzet a magyaroknál is, akiknél csak akkor jelennek meg a nyelvemlékek, amikor idejöttek a Kárpát-medencébe és az államnak szüksége volt az írásbeliségre. Az oroszok a XIV. században kezdték meghódítani az északi népeket, köztük a komi, régebbi nevén zürjén népet. Mivel egy püspök, a permi Szent István, úgy gondolta, hogy saját nyelvükön tudja legsikeresebben megtéríteni a zürjéneket, saját ábécét készített nekik. A finneknél más volt a helyzet. Országukat a XII. században meghódító svédek a svédet tették az államigazgatás nyelvévé, az egyház viszont a latint. Csak amikor a svédek áttértek a lutheránus vallásra és szorgalmazták, hogy a Bibliát és a szent könyveket le kell fordítani nemzeti nyelvekre, jelenik meg 1540-ben Finnországban a finn nyelvű írásbeliség.

A műveltség egyik alapfeltétele mégis csak az írásbeliség, hiszen mire jut ma egy írástudatlan, csak beszélni képes ember? De ha már itt tartunk, akkor a magyar nevet a hasonlóság alapján a manysiból eredeztetik, holott ez a nép magát vogulnak hívja. Ezen az alapon akár a germán és angolszász man szóból is származtathatnánk a magyar elnevezést!
Valóban akadnak olyan szavak, amelyek az indoeurópai és a finnugor nyelvekben is hasonlóak, mint pl. a víz, ami oroszul voda, németül wasser, angolul water, a finnül vesi. Az ilyen szavak alapján gondolják egyesek, hogyha még jobban visszamegyünk az időben, esetleg az uráli és az indoeurópai nyelvcsalád között is rokonság tételezhető fel. Hogy a magyarnak az un. ugor nyelvek a legközelebbi rokonai, ez már nagyon korán felmerült, noha erre tudományos bizonyítékok akkor még nem voltak.

Arra viszont igen, hogy a latin ábécében 13 hangunkra nem volt jel, ami arra utal, hogy a magyar nyelvet tökéletesen tükröző rovás ábécé már sokkal régebben kialakult, mint a kezdetleges, IX. századi latin.
Ha a magyaroknak ilyen fejlett írása volt, akkor miért nem ezt használták a magyar állam megalakulásakor?

Mert pusztítandó, pogány emléknek tüntették fel. Fehér Mátyás Jenő, a korábban domonkos rendi szerzetes könyvében olvashatók azok az inkvizíciós jegyzőkönyvek, amelyek rovásfeliratos emlékek és használóik sorsáról tájékoztatnak.
Anonymusnál, meg a többi középkori krónikaírónál viszont azt olvassuk, hogy mennyi pogány hagyomány maradt meg. A honfoglaláskori sírokban miért nem találtak ilyeneket? Tudomásom szerint a törököknél például a legkorábbi feliratok sírköveken maradtak fenn.

A türk Bilge kagán rovásírásos sírfelirata a Kr. utáni VII. századból származik. Nálunk a honfoglalás kori homokmégy-halomi, a bodrog-alsóbűi, valamint az avar koriként számon tartott, köznépi sírban talált szarvasi csont tűtartó rovásfeliratait is említhetem. Mindeközben azt olvashatjuk, hogy szavaink jó része finn, szláv, török, a többi ismeretlen eredetű. Nem lehet, hogy éppen ez utóbbiak képezték az Ön által említett uráli alapnyelv szókincsét?
Minden nyelvben vannak ismeretlen eredetű szavak, de hogy ezt az ősi nyelvet minek nevezzük, csupán terminológiai kérdés. Nevezhetem ősmagyarnak is, de ez nem azt jelenti, hogy a finnek tőlünk vették át, tanulták meg a nyelvet, hanem a közös ősnyelvből fejlődött ki az övék is. Ezzel együtt a legelemibb cselekvéseket jelentő igék, amelyek a gyakorisági szótár szerint a leggyakoribbak is, finnugor eredetűek, a törökkel rokon szavaknál azt látjuk, hogy egyértelműen fejlettebb, állattenyésztő életmódra utalnak, míg a növénytermesztéssel kapcsolatos szavaink jó része a honfoglalás után került át a szlávoktól.

Ezzel szemben két tudós magyar, Czuczor Gergely és Fogarasi János Akadémiai Nagyszótárában alaptételként kétezer gyökérszóra vezette vissza a magyar nyelv alapszókincsét. Paul Hunsdorfer viszont azt állította, hogy ezek a gyökérszavak csak akkor fogadhatók el alapnak, ha előfordulnak a szerinte rokonnak tekinthető finnugor nyelvekben is. Nem járt egy kicsit tévúton Hunfalvy?
Itt az a kérdés, hogy miként értelmezzük szógyököt. A szógyökökre az indoeuropai nyelvészek szoktak hivatkozni és azt feltételezik, hogy abban az alapnyelvben alapvetően három hangból álló, mássalhangzó-magánhangzó-mássalhangzó szógyökök voltak. Ennek alapján állította össze Czuczor és Fogarasi a saját szótárát, amelynél csak a magyarból indultak ki. Ha viszont megvizsgáljuk az általuk megállapított szógyököket, nekem úgy tűnik, hogy eléggé a hajuknál fogva összerángatott szavak kerülnek egy gyök alá. Annyiból talán Hunfalvynak nem volt igaza, hogy olyan magyar szó is lehet nagyon ősi eredetű, aminek nincs megfelelője a finnugor nyelvekben, hiszen esetleg kivesztek. Amikor a Czuczor-Fogarasi szótár készült, elég kemény harc folyt a magyar tudományos életben, az un. az ugor-török háború. Talán ennek tudható be, hogy Hunfalvy is kicsit erősebben fogalmazott.

Szakács Gábor

Magyar Demokrata 2007. december 14.

Honvisszafoglalás

Michelangelo Naddeo az írásbeliség bölcsőjéről

A Kárpát-medencében élt, általam gyűjtőnéven Pannonici-nek nevezett nép vándorolt Keletre, majd tért vissza a IX. században Árpád fejedelem vezetésével immáron magyarként - nyilatkozta a Demokratának az olasz Michelangelo Naddeo íráskutató.

Mikor kezdett foglalkozni a történelemmel?
12 éves voltam, amikor apámmal ásás közben római kertünkben római kori sírra bukkantunk, benne csontvázzal. Attól kezdve mindig is a régészet érdekelt, jóllehet mérnöki képesítéssel fejeztem be iskoláimat, mert apám azt mondta, hogy a régészetből nem lehet megélni. Így aztán 12 évig hivatásos repülőtiszt a Velence-Trieszt-i légelhárításnál, végül üzletember lettem. Ez sok utazással járt, miközben elsajátítottam azon országok nyelvét, amelyekben rendszeresen megfordultam: az oroszt, franciát, spanyolt, angolt, románt. A 80-as években Magyarországra is eljutottam, de az Önök nyelvén csak az Igen szót tanultam meg. Az életem akkor változott meg alapjaiban, amikor öt évvel ezelőtt nyugdíjba mentem és több időm maradt az olvasásra. Ekkor bukkantam rá egy runákkal foglalkozó könyvre, ami elvezetett a rováshoz.

Ön a Honfoglalás�the Magyars are back home című könyvében a rovás műveltségnél lényegesen szélesebb témakörrel foglalkozik.
Úgy három évvel ezelőtt belső megérzésből fakadóan kerültem közelebb a magyarok igaz történetéhez. Azóta ezen dolgozom és tanulmányaim során arra megállapításra jutottam, hogy a Kárpát-medencében élt, általam gyűjtőnéven Pannonici-nek nevezett nép vándorolt Keletre, majd tért vissza a IX. században Árpád fejedelem vezetésével immáron magyarként.
Noha rendkívüli módon érdekel az Önök történelme, számomra mégsem az az elsődleges kérdés, hogy kik is voltak a magyarok, hanem, hogy kik voltak az európaiak, akik már az indo-európaiak előtt ezen a földrészen éltek. És éppen erre a kérdésre nem adtak eddig választ a hivatásos tudósok, de nem is adhattak, hiszen azt állítják, hogy az indo-európaiak csupán lakatlan térséget találtak, ami persze valótlan állítás. Nekem az a célom, hogy megállapításaim segítségével más kutatók nálam még tovább léphessenek és egymás sértegetése helyett a különböző nézetek megvitatásával közelebb jussanak az igazsághoz.

Bizonyára sokak számára rokonszenves megállapítása, hogy a rovásírás a Kárpát-medencéből származik, és a magyarok ide tértek vissza 896-ban, ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a magyarság az Ön által Flávii-nek nevezett népcsoporthoz tartozik, ami az Ön olvasatában finnugort jelent. Ezt mivel bizonyítja?
Mivel nem vagyok nyelvész, semmiképp nem nyelvészti módszerekkel, ráadásul a nyelvészet mindig azt az elméletét igyekezett bizonyítani, hogy földrészünk összes nyelve az indo-európaiaktól származik. Az fel sem tűnt nekik, hogy a magyaroké viszont mindig is ragozó nyelv volt a finnhez hasonlóan.

Akárcsak a török, az etruszk, a sumér�
Ez még nem cáfolja, hogy a magyar ugyanahhoz a nyelvcsoporthoz tartozik, mint a finn.

A finnek és a szibériai népek mégsem tudják olvasni, értelmezni az ősi magyar rovásokat.
Ha a magyarok napjainkban értenék az ujgur és mongol nyelveket, az sem változtatna saját kultúrájukon, a nyelv ugyanis nem a legfontosabb bizonyítéka annak, hogy ki milyen népcsoporthoz tartozik. A magyarság nem csupán attól magyar, hogy saját nyelvét használja, hanem attól is, hogy népcsoportként évezredek óta ugyanaz maradt megőrizve szokásait, kultúráját. Az én könyvemnek ez az alapja. Ezért nem is kerestem nyelvi bizonyítékokat arra, hogy a magyarok Közép-Ázsiában éltek, vagy Sumérban. Az évezredek óta változatlan kulturális ízlésvilág sokkal fontosabb bizonyíték számomra és jelzi, hogy a magyarok sokkal régebben itt voltak Európában, mint ahogy az indo-európaiak megérkeztek.

Akik viszont nem ragozó nyelveken beszéltek.
Mint mondottam, én nem a nyelvekből indultam ki, ezért nem is tartom fontosnak, hogy a magyarok finnül, vagy törökül beszéltek, csak jelzem, hogy a ragozó nyelveket beszélő népekhez tartoztak. Az már lényegesebb kérdés, hogy miért nem ragoztak az indo-európaiak? Mivel a nyelvészek minden egyes nyelvjárást önálló nyelvnek tekintenek, ezzel megpróbáltak mindent népet elkülöníteni a másiktól, egyben kultúrájukat a legkisebb atomjaira szedni. Én más módszert javaslok. A teljes kultúrát kéne összerakni annak atomjaiból, mi a közös bennük, mitől állnak össze molekulává. Ha tehát nem az elválasztó részeket keressük, akkor rátalálhatunk arra a közösségre, amelyik már az indo-európaiak érkezés előtt itt élt, ragozó nyelvet beszélt, saját kultúrája és matriarchális, demokratikus társadalmi berendezkedése volt. Erre persze bárki mondhatja, hogy ez a sajátos kultúra az én kitalálásom. Én viszont azt kérdem, milyen nép élt itt az indo-európaiak érkezése előtt? Mivel én sem nevezhetem őket finnek, magyarnak, töröknek, képzeletbeli neveket adtam nekik, a latin flavus, azaz szőke után Flavii és Pannonici. Utóbbiak írták a Vinca jeleket, amiket én Carpatico-nak neveztem el.

Ezt az európai népet nevezhette volna szkítának is...
Csakhogy én az imént a kultúra atomjairól beszéltem, a szkíták pedig már a kultúra molekulái. Az általam említett közösségbe éppúgy beletartoztak a finnek, magyarok, talán még a baszkok is - akik ugyan nem ragozó nyelvet beszéltek, de kultúrájuk nagyon hasonló volt az említettekhez, matriarchátusban éltek, stb. -, mint a sumérek és előttük az elamiták. David McAlpine szerint ez a nép Mezopotámiából származott, mielőtt az indo-európaiak elől az Indus völgyébe vándorolt, felépítette Harappát, Mohendzso-Dárot, majd Ceylon szigetén kötött ki. McAlpine elméletében ugyanazon emberekről van szó, én viszont arról beszélek, hogy a suméreknek, finneknek, magyaroknak csak a kultúrájuk volt közös.

Könyvében azt írja, hogy az európai ősnépeket, elsősorban a Kárpát-medencében és a Balkánon élőket, az erőszakos kelták érkezése késztette elvándorlásra.
Valóban a keltákat tartják az első Európába érkezett indo-európaiaknak és ez idézte elő az első nagyobb változást a Krisztus előtti harmadik évezred kezdetén, aminek következtében az itt élő, általam Pannonici-nek nevezett népek több irányba indultak. Nyomaik megtalálhatók Közép-Európában, ahol a Kr.e. 1600-ból származó, németországi Nebrai korongnaptár aranyozása Erdélyi bányából származik, az olaszországi Pugliába Illiriából vándoroltak be, mások északra vonultak, ez magyarázhatja a finn kapcsolatot, míg távol-Keleten a Tárim medencében telepedtek le.

A rovás betűkről azt írja, hogy azok a Pannonici népek körében már a Krisztus előtti 1500-ban is léteztek. Az erdélyi Tatárlakán talált lelet, az amerikai Suess professzor vizsgálatai szerint 8.200 éves lehet, és bár Ön is foglalkozik a koronggal, említi, hogy erdélyi agyagból készült, mégsem azt veszi alapul.
Mivel csak három évvel ezelőtt kezdtem a rovással foglalkozni, csupán arra volt időm, hogy eddig az időpontig menjek vissza. Hasonló okokból csak jeleztem előző könyvemben a Portugáliában talált és Kr. előtt 4 000-ből származó Alvao táblákat, a franciaországi Mas d'Azil barlangfeliratait, valamint Glozel 12 000 éves rovásjeles köveit.
Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy már a görög és etruszk ábécé is a Kárpát-medence jeleiből alakult ki, ezek kerültek át Közép-Ázsiába is a Kr.e. V. században, amit a kazahsztáni Isszik fejedelmi sírjában talált és ilyen írással ellátott ezüst csésze bizonyít. Ráadásul bustrofedon sorvezetéssel, ami a magyar rovássorok sajátossága.
A Kárpát-medencének tehát meghatározó jelentősége van az általam Carpaticonak nevezett rovásjelekből álló írásműveltség elterjesztésében. Így nem csoda, hogy az Európába, eredeti lakóhelyükre visszatérő magyaroknak nem kellett megtanulni a jobbról balra haladó runa írást, miközben más népek a latin ábécét balról jobbra írták. Mindent összevetve úgy látom, hogy a Pannonico ábécé a hiányzó láncszem a Vinca jelektől az etruszkig, görögig tartó fejlődés folyamatosságában. Ezzel együtt könyvem utószavában leírom: "Talán nem mindenki ért egyet az elméletemmel, de akkor találja meg azt a népességet, amelyik kitöltheti a történelemben lévő fehér foltokat."

Szakács Gábor

Fénykép: Somfai Sándor

Szeretve tisztelt Magyar Nemzettársam!

Az utóbbi napokban annyi keserűség gyűlt fel bennem a nemzetinek nevezett oldal egyre szaporodó oktondisága és jellemtelensége miatt, hogy szó nélkül elmenni mellettük már nem lehet.

Az utolsó csepp a pohárban néhány napja történt, amikor az általam tisztelt Nemzeti Hírhálón megjelent egy, a finnugor származás eltörlését célzó és aMagyar Tudományos Akadémia elnökének, valamint a Nyelvtudományi Intézet igazgatójának címzett beadvány.

A közzétett beadványból nem derült ki, hogy ki(k) a több tucat közismert névvel magukat hitelesíteni szándékozó szerző(k).

A szándékkal nem is lenne baj, hiszen az MTA megéri a pénzét, csak a felsorolt személyek közül a beadványhoz többen nem is adták a nevüket, mint például Dr. Obrusánszky Borbála, Dr. Tallós Emil és jómagam. Azóta megtudtam, hogy a felsoroltak közül még többen nem tudták, hogy nevüket erre a célra felhasználják.

Az is kiderült, hogy személyi adatokat tartalmazó aláíróívet is köröznek a kezdeményezők. Ezzel meg az a baj, hogy ha mi nem írtuk alá személyi adatainkkal ezeket az íveket, akkor másoktól miért követelik meg?

Az előzmények hátterét hadd világítsam meg neked! 2006. december 8-án Obrusánszky Borbála a Magyarok Házában tanácskozást hívott össze Szentkatolnai Bálint Gábor életéről, tevékenységéről. Ennek végén Borbála javaslatára a meghívott előadók, magam is, szándéknyilatkozatot írtunk alá a finnugor elmélet felülvizsgálatának kezdeményezéséről. Ehhez azonban olyan, szakmailag megfelelően előkészített anyagot kell készíteni, amely alkalmas lehet a Magyar Tudományos Akadémia illetékeseivel folytatandó vitára. Ebbennem szerepelhet pl. a beadványban hivatkozottTrefort Ágoston vallás és közoktatási miniszter 1877-es feltételezettnyilatkozata, mely szerint
,,...én az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás principiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát."Ezt eddig sokan idézték a pontos forrás, időpont, stb. megjelölése nélkül.

Ennél azonban lényegesen nagyobb baj, hogy egy kezdeményezést és aláíróinak nevét valaki arra használja, hogy saját kezdeményezéseként, saját szempontjai alapján szerezzen meg személyes adatokat! Ettől a beadványtól elhatárolom magam és ha a Nemzeti Hírhálónak beküldő személy/szervezet nem veszi ki a nevemet a körözvényből és immár nem anélkül hozza nyilvánosságra a listát, akkor megteszem a szükséges jogi lépéseket.

Ehhez kapcsolódóan tapasztalom, hogy minden bizonyítható alapot nélkülöző történelmi állítások jelennek meg számítógépes hírhálókon, élő előadásokon, könyvekben. Ennek előidézője a csak nevében Magyar, ugyanakkor a magyarság érdekekeit nem szolgáló Tudományos Akadémia, mert nem hajlandó hozzányúlni a megkövesedett és elavult magyar történelemszemléletéhez. Az igazságra szomjazó tömegek ezért örömmel vesznek minden elképzelést, ami látszólag az MTA-tól idegen vonalat hangoztat.Eközben jelennek meg az isteni sugallatra hivatkozó előadók, táltosok, akik saját gondolataikat szintén megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal hangoztatják.

A Szent Korona körül is kialakult egy olyan mítosz, amit az eddigi kutatások nem támasztanak alá. Olvasom az egyik híradásban, hogy a „Szent Korona maga hozta létre - szerves fejlődéssel - a saját jogrendszerét.” Ajánlom figyelmedbe a kiváló, sajnos már elhunyt Dümmerth Dezső A két Hunyadi című, 1985-ben megjelent nagyszerű kötetének a Szent Korona tan kialakulásáról szóló fejezetét. Ennek lényege, hogy 1440 januárjában addig soha nem látott tömeg (multitudo) - a főurak mellett a köznemesség, sőt a szabad királyi városok nem nemes képviselői is - gyűltek össze, hogy megvitassák az áldatlan állapotot. Ugyanis 1440-ben Luxemburgi Zsigmond Erzsébet nevű lánya, Habsburg Albert özvegye, mivel nem tudta megakadályozni a lengyel Jagello Ulászló magyar királlyá választását, osztrák komornájával, Kottaner Ilonával ellopatta Visegrádról a Koronát születendő csecsemője, V. László számára. A jelenlévőket viszont nem érdekelte, hogy kinek ígérték oda a Koronát, ki számára lopatták el, őket erről nem kérdezték meg. Kimondták, hogy más tárggyal is érvényes a koronázás, ha az első magyar király koronájához nem lehet hozzájutni, és „Ő” az igazi uralkodó.

Az 1440. július 17-re keltezett, latin nyelvű írásos nyilatkozat fennmaradt, amelynek megfogalmazójában Dümmerth Dezső Vitéz Jánost, az ország akkorlegműveltebb emberét sejti. Hogy a későbbiekben a Szent Koronához tartozó elméletek, jogi változások hogyan alakultak Werbőczy, majd 1874-ben Hajnik Imre megfogalmazásában, más kérdés.Ezt a jogrendszert tehát nevesíthető személyek hozták létre, akikről napjaink nagy tudású és általam tisztelt Korona szakértői tartanak népszerűsítő előadásokat.

Ugyancsak ádáz vita kezd kibontakozni az Attila-Atilla név használatát illetően. Hogy napjainkban ki, hogyan írja saját nevét, ő dönti el. Az viszont elfogadhatatlan, hogy a kora középkorból ránk maradt dokumentumokat meghamisítva a jelenkori divatnak megfelelőn alakítják át a hun király nevét Atillá-vá.Így például a Kőrösi Csoma Egyetem „Krónika irodalom I. Anonymus” című jegyzetében, Anonymust átigazítva ATHYLA helyett is Atillát olvashatunk az összes helyen, ami nagy hun királyunkról szól.

Furcsa kettősség jellemzi a többek által dicsőített olasz Michelangelo Naddeot is, akivel volt szerencsém tavaly több órán át beszélgetni. Erről hangfelvételem van. Elmondta, hogy nyugdíjazásakor belső- érts isteni - sugallatra kezdett foglalkozni történelemmel négy évvel ezelőtt - korábban üzletkötő féle volt -, eleinte a germán runákkal, majd ezt követően a rovásírással. A négy év alatt egy szakember számára is alig megoldható teljesítménnyel négy könyvet jelentetett meg az ősi kultúrákról. Az egyik címe nem is hangzik rosszul: The Magyars Are Back, azaz a Kárpát-medencei őshazánkra céloz. Sajnos bizonyítása több sebből vérzik. Mindenek előtt új népneveket, írásneveket talál ki, ami tudományosan komolytalanná teszi elképzelését. Ugyancsak érthetetlen volt, hogy amikor 2007-es magyarországi látogatása során a miskolci Bölcsészeti Egyetem felvidéki, magam visokoi útra vittem volna, azokat az indulások előtt néhány nappal lemondta. Ezzel soha vissza nem térő lehetőségeket szalasztott el, hogy nevezett helyszíneken tanulmányozza a rovásjeleket, ha már ennyire érdeklik.

Nem kevésbé volt furcsa, amit könyve budapesti sajtótájékoztatója egyik levezetőjeként kellett tapasztalnom, hogy a jelenlévő érdeklődők egyetlen kérdésére sem akart válaszolni. Majd írják meg - mondotta. Aki adott már ki könyvet, tudja, hogy a szerző másra sem vágyik jobban, mint élőben válaszolni a kérdésekre. A sajtótájékoztatónak ez a lényege, Naddeo azonban nem tudott volna

válaszolni a szakmai kérdésekre, ezért nem vállalta a megmérettetést.

A következő meglepetés akkor ért, amikor egy magyarul folytatottrovásírással kapcsolatos, számítógépes levelezésbe kapcsolódott be, miközben nem is tud magyarul (erről szintén hangfelvételem van), oktondi, kioktató stílusú megjegyzéseivel. Ezt tette a Nemzeti Hírhálón megjelent írásában is Kiszely Istvánnal.

Ha már Kiszely Istvánt említettem, őt egy másik kijelentése kapcsán is kikezdték. Ugyanis nem fogadta el, hogy Kazahsztánban a magyarság elszakadt rokonaira bukkantak. Egy antropológus-történésznek éppenséggel lehet ez a véleménye, azonban az a dühödt támadás, ami ellene ennek nyomán elharapódzott, már a szektás-dogmás térítők ellentmondást nem tűrő magatartásához hasonlítható. A magyarság keleten is megfordult őseit nem biztos, hogy a ferde szemű, mongoloid népek között kéne keresni. Neked is ajánlom figyelmedbe Bárdi László keletkutató, Az ősi selyem út világa című könyvében látható fényképet, ami az úgynevezett „Lou(l)ani (Krorani) szépség” néven ismert 3800 éves múmiát mutatja. Stein Aurél neves keletkutatónak már a századelőn feltűnt, hogy a Xinjiangban (Tárim medence) talált múmiák europid és nem ázsiai jellegűek.Nincs kizárva, hogy ezek voltak a szkíták, akikkel viszont minden bizonnyal rokonságban álltunk.

Úgy tűnik, hogy ezen az oldalon már nem lehet úgy ellenvéleményt nyilvánítani, hogy az illetőt ne finnugrásznak, árulónak, vagy ellenségnek kiáltanák ki.

Itt van például a Nemzeti Őrsereg felvidéki koszorúzása nyomán kirobbant cirkusz. Jóllehet éppen napjaink szlovák kormányának megnyilvánulásai esnek egybe a hivatalosan fasizmusnak nevezett jelenség ismérveivel, ez a koszorúzás ebben az egyenruhában nem volt szerencsés. Mert bár igaz, hogy Szálasi nemzetiszocialistáinak karszalagja - nyolcszor vágott, kilenc fehér-vörös sávos, fehér alapon zöld nyilaskeresztben fehér H betű - nem volt azonos az Őrseregével, mert nem volt benne nyilaskereszt és a latin H-t rovásbetű helyettesítette, az árpádsáv meg hétszer vágott nyolc sáv, de a hasonlatosság alkalmat adott a szlovák politikusoknak a visszavágásra. Rovásírás oktatóként számtalanszor kértem, hogy a rovás betűket ne használják pártpolitikai célokra, mert akadályozza népszerűsítését, de úgy látszik, egyesek önző érdekei előbbre valók.

Eörsi Mátyás azonnal le is csapta a feladott labdát, jóllehet neki aztán tényleg kuss lenne a neve, mivel „Körmös” Bauer ügyvédtársa (volt).

Az általa is hangoztatott szélsőjobb - és szélsőbal - ráadásul nemlétezik, ahogyan szélső Kelet és szélső Nyugat sem. A középtől lehet jobbra is, balra is indulni, de hogy kinek, hol kezdődik a szélsőség, azt az egyes politikai irányzatok hatalmi szóval döntik el, nem pedig a középtől való távolság.

Végül néhány gondolat a jelenlegi politikai gitt rágásról. Korábbi javaslat volt, hogy az ellenzéknek le kéne mondania képviselőségéről és kivonulnia az Országházból. Egy ideig erre az volt a válasz, hogy akkor a helyükre is liberál-bolsevikok ülnének. Na de most, ebben a gazdasági és politikai helyzetben? Az időközi választásokon ki merne bolsevikként indulni? És ha elindulna, ki szavazna rájuk?

A Fidesz azonban sikeresen húzta az időt, amíg Gyurcsány megkapta az IMF segélycsomagját és ezzel a pénzzelmaga oldalára állíthatja a végképp legatyásodott rétegeket. Fütyülnek ők az ellenzék indokaira,ha végre egyszer jól tudnak lakni és kifizethetik a fűtésszámlájukat.

Amíg úgy a nemzetinek nevezett politikai oldalon, mint a politikán kívül rekedt, ám az ország újbóli felemelését így is megcélzó tömegek körében nem válik uralkodóvá a tiszta erkölcs és a tudás, amíg hivatkozás nélkül nyúlják le mások ötleteit és vesznek át szó szerint idézeteket mások könyveiből a szerzők említésének mellőzésével, addig semmiben nem különböznek Fletó társaitól, az ügyeskedők pedig kényük, kedvük szerint élnek vissza a tömegek elhivatottságával!

Kérlek, hogy a jövőben ezt a szempontot is vedd figyelembe!

Nemzettársi szeretettel:

Szakács Gábor
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=szaki&cikk=3

Unicode űrlap

Rovó - 2008.09.30 09:56

Az űrlap közzététele nélkül nem lehet eldönteni, hogy a szabványkészítők komoly munkát végeznek-e, vagy sem.

Azonnal feltűnik például, hogy illik értesíteni a szabvány készítéséről az írással foglalkozó tudósokat (korábban már felsoroltam azok nevét, akiknek a vitába való meghívását hiányoltam - azonban nem lenne elég meghívni őket, illene valamiképpen figyelembe venni az álláspontjukat is) és az írást használó népcsoportot (esetünkben a székelyeket). Ezek szerint iIlletlen dolog és a Unicode elvei ellen való egy zárt listán megbeszélni a megbeszélendőket s arról mindenféle ürüggyel kizárni tudósokat és érdeklődőket. A szabványkészítést a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt, "moderálás" és cenzúrázás nélkül kell végezni - ahogyan azt minden egészséges erkölcsű magyar ember eleve feltételezné.

Van egy érdekes kérdés az űrlap végén: hogy a betűkészlet együtt legyen-e, vagy szétszórva. Ha meg akarjuk őrízni a székely jelsort, akkor a betűkészletnek együtt kell maradnia. Ezt (a jelsor történelmi értékét) senki sem mérte fel, értette meg, erre senki sem volt hajlandó komoly választ adni, vagy kifejezetten téves választ adott.

Ezért érdemes elgondolkozni azon, megfelelnek-e a Unicode - az alábbi ürlap alapján sejthető - feltételeinek az Everson és a Hosszú féle szabványjavaslatok és az a puccsista eljárás, ahogyan ezek megszületnek?


******************************


A. Szemelyes Adatok

1. Cim:

2. Kervenyezo neve:

3. Kervenyezo szemelye (ceg, maganszemely stb.):

4. Beadas idopontja:

5. Kervenyezo referenciaja:

6. Valasszon egyet: - ez a teljes beadvany - csatolt informacio is tartozik hozza


B. Altalanos Informacio

1. Valasszon egyet:

- Beadvany uj betutipusra: Betutipus neve: -

Beadvany betu hozzaadasarol mar letezo betukeszlethez:

Betutipus neve:

2. Karakterek szama a betukeszletben:

3.

4. Tartalmazza a beavany a karakterek nevet?
a. amennyiben igen, ez a megadott leirasnak megfeleloen van irva?
b. A betukeszlet attekintesre kesz allapotban van csatolva?

5. Ki fogja atadni a betukeszletet (truetype vagy postscript formatumban)? - Amennyiben lehetseges, a betutipus eredete, ennek megjelolese (ki keszitette)…

6. Referenciak / hivatkozasok

a. Van referencia csatolva a beadvanyhoz? (szotar, egyeb betukeszlet, leiras a betukeszletrol stb)

b. Van e a betutipusrol hasznalatban levo forras csatolva a beadvanyhoz? (magazinok, ujsagok, egyeb…)

7. Egyeb kodolasi problemak: Does the proposal address other aspects of character data processing (if applicable) such as input, presentation, sorting, searching, indexing, transliteration etc. (if yes please enclose information)?

C.

1. Volt mar errol a betukeszletrol beadvany keszitve? Ha igen, egy rovid leiras: ki, mikor…

2. Volt e a betukeszletet hasznalo csoport ertesitve errol a beadvanyrol? (nepcsoport, egyeb tudosok stb)

3. A betukeszletet hasznalokrol leiras: - demografiai

4. Betukeszlet hasznalata: -Mindennapos, ritka ? - Referencia:

5. A beadott betukeszlet jelenleg is hasznalva van? - Ha igen hol, s kik altal?

6. After giving due considerations to the principles in the P&P document must the proposed characters be entirely in the BMP? If YES, is a rationale provided? If YES, reference:

7. A beadott betukeszlet betui egyutt legyenek, vagy szetszorva?

Szent István és a rovásírás; egy hamisított rendelet karrierje

Rovó - 2008.09.14 17:12

Néhány lankadatlan buzgalmú álszakértő téveszmék ismételgetésével vezeti félre a nagyérdemű közönséget, s a cáfolat születésekor habozás nélkül kél a hamísítók védelmére.

Bevezető

Az alább olvasható hamisított "rendeletszöveg" a Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvében jelent meg, Csallány Dezső múzeumigazgató, derék rováskutató tévedésének és Forrai Sándor megtévesztésének köszönhetően. A hamis rendeletet igen sokan idézték, de csak kevesen (Püspöki Nagy Péter, Ferenczi István, Csontos Péter és e sorok írója) éltek vele szemben kifogásokkal. A hazugságot lényegében az egész ország elhitte és sajnálatos módon a közgondolkozás részévé vált.

Az évkönyben közzétett "rendeletszöveg" alatt lábjegyzetben szerepel forrásként a közelmúltban elhunyt Forrai Sándor neve. E helyzet különössége senkinek sem tűnt fel, erre a meghökkentő körülményre - hogy egy gyorsírótanár áll elő ilyesmivel - senki sem figyelt fel. Pedig igen különösnek kellene tartania mindenkinek, ha ezer év után valaki egy angyalföldi íróasztalfiókból addig ismeretlen szentistváni rendelettel rukkol elő. Ráadásul ez a rendeletszöveg - amit Csallány Dezső Forrai Sándortól postán kapott meg - egy írógéppel írt, magyar nyelvű irat volt, amilyet bármelyikünk összeállíthatna néhány óra alatt. Tele volt belső ellentmondásokkal is, de ezek felismerésére csak azok képesek, akik még nem felejtették el a középiskolai történelemkönyv tartalmát. E körülmények azonban nagyjából senkinek sem szúrtak szemet. Úgy tűnik, mindenkinek csak az volt fontos, hogy rughasson egyet az ezer éven át országalapítóként tisztelt uralkodónkba.

A hamisítók védelmében rendszerint olyan színvonalú érveket hoznak fel védelmül; hogy Szent István király idegenek segítségével verte le Koppányt; vagy hogy valakinek mégiscsak üldöznie kellett a rovásírást, ha az teret vesztett a latin írással szemben. Ezek az "érvek" azonban - egy logikus gondolkodásra képes ember számára - nem bizonyítják az alább olvasható rendelet, vagy a rovásüldözés létét (mert a rovásírás üldözés nélkül, sőt az egyház, vagy az állam támogatása ellenére is háttérbe szorulhatott - például a török háborúk idején, vagy a papír és a nyomtatás elterjedésével párhuzamosan).

Az 1980-as és 1990-es években gyakran találkoztam Forrai Sándor tanár úrral és rákérdeztem erre a rendeletszövegre. Az általa elmondottak alapján megnyugtató módon sikerült tisztáznom, hogy ez egy szégyenletes történelemhamisítás, amelyről a legjobb lenne elfeledkeznünk. Országunk tudományos közállapotaira és az értelmiség szellemi képességeinek alacsony szintjére vet szomorú fényt, hogy ez az ostoba rágalom a közvéleményt át tudta hatni.

Forrai Sándor tanár úr élete utolsó évtizedeiben világtalan volt, lényegében be volt zárva dolgozószobájának négy fala közé. Volt alkalma végiggondolni és értékelni e rendelettel kapcsolatos elítélhető tevékenységét. Beszélgetéseink során többször jelét adta annak, hogy furdalja a lelkiismeret és őszintén sajnálja azt, amit Csallánnyal szemben elkövetett. Úgy tudta, hogy Csallányt e miatt a közzétett rendelet miatt menesztették az állásából, s hogy e kudarc közrejátszott Csalány Dezső egészségi állapotának megromlásában és idő előtti halálában is. Nem tudom, hogy ez igaz volt-e, vagy sem, de Forrai Sándor tanár úr így tudta és így mondta. Ismételten kértem arra, hogy írja meg a történetet ő is, hogy eloszlathassa a nemzet tévedését és valamelyest jóvátegye az általa okozott kárt - de a cikk megírása elmaradt. Az effajta nyilvános beismeréshez olyan fokú becsület és bátorság szükséges, amivel a jelek szerint talán nem rendelkezett. Közrejátszhatott ebben az is, hogy élete végén Szakács Gábor és Friedrich Klára hatása alá került, akik az igazság kiderítése helyett a téveszmék terjesztésében és megvédésében jeleskedtek.

Forrai Sándor hallgatása miatt nekünk kellett megírnunk a cáfolatot. Ízlésünk ellen való volt ugyanis, hogy Szent István trónra léptének ezredik évfordulóján - miközben a nemzet ünnepelte keresztény államiságunk ezer évét - e gyalázatos mocskolódások tovább terjedjenek a keresztény állam alapítójáról a magukat nemzetinek tekintő, de a hazugságokon át nem látó ostoba emberek között. Ezért "A székelység eredete" c. kötetünkben egy külön tanulmányban megírtuk és közzétettük azt, amit e hamisított rendeletről megírhattunk. Ennek hatására azóta e rendeletről - tudomásunk szerint - komolyan már nem esik szó. Úgy tűnik, mindenki elkönyvelte az elkönyvelendőt: hogy ez egy gyalázatos hamisítás, amelynek Szent Isván királyhoz semmi köze.

Azonban a köztudat megfertőzői mégis napjainkig birtokon belül maradtak. Tevékenységüket továbbra is folytathatják; a nemzet megkövetésére, bocsánatkérésre és hibáik belátására nem késztette őket senki, a hazudozások a közönség tapsa mellett folynak tovább. Pedig a nemzet megvetésére szolgáltak rá a tevékenységükkel.

Szomorúbb ennél, hogy a közönség álláspontja sem változott e kérdésben. Ma is úgy tudja és említi szinte mindenki, hogy a székely írás azért adta át a helyét a latin írásnak, mert a nemzeti írást hivatalból üldözték és elnyomták. Az ezt terjesztő felületes szerzők úgy gondolkozhatnak, hogy ha a "rendelet" nem is valódi, Szent István attól még üldözhette a rovásírást; vagy ha nem Szent István volt az üldözés kezdeményezője, akkor bizonyára volt más, aki elvégezte ezt a rovásírásellenes munkát.

Mondanunk sem kell, hogy a tényeket (például a Szent István által hátrahagyott emlékeken lévő, rovásírással azonos, vagy rokon hieroglifák seregét) egyetlen hazug próféta sem vizsgálta - mert a tények elemzése és azok megértése munkát és szellemi képességeket igényel, amihez képest a megtéveszett tömeg előtti mocskolódás könnyebb és sikeresebb is.

A helyzet különös bájaként értékelhető, hogy ezt a gyűlöletkampányt közvetve (például a Demokrata c. folyóirat támogatásával) a nemzeti köpönyegben tetszelgő Fidesz is támogatja.

A Friedrich Klára és Szakács Gábor vezette (Forrai Sándorról elnevezett) rovásíró kör és számtalan társuk változatlanul a hamis álláspontot hirdeti. Az átgondolatlan, a puszta gyülöleten és a korlátozott szellemi képességeken alapuló rágalomhadjárat sem a történelmünk iránti tisztelettel, sem a tudományos igényességgel nem egyeztethető. Ez a szégyenletes hazugság "szakértők" és szakértetlenek között egyaránt általánosan elterjedt s ma már közismert tényként emlegeti boldog-boldogtalan.

Valójában - a fennmaradt dokumentumok szerint - sem Szent István nem üldözte a rovásírást, sem az azt követő 999 évben hivatalosan nem üldözte az államhatalom e nemzeti kicsünket. (1)

Forrai Sándor tanár úrral folytatott beszélgetéseinkben két eset kapcsán is szóba került a hamisítás. Az egyik ez a szentistáni rendeletszöveg, a másik Tar Mihály megítélése volt.

Tar Mihályról az a tudomány álláspontja, hogy hamisító volta már évtizedekkel ezelőtt egyértelművé vált s róla a székely írás kutatásakor nem érdemes szót ejtenünk. Meglepett, hogy Forrai Sándor tanár úr pozitív jelenségként kezelte Tar Mihályt és tevékenységét. Megkérdeztem tőle, hogy miért említi meg egyáltalán, amire ő azt a választ adta, hogy "Nem érdekes, hogy hamisító-e, az a fontos, hogy szerette a rovásírást".

Ez az álláspontja megvilágítja a Forrai Sándor munkásságában található sajnálatos jelenségek - köztük a most tárgyalt szentistváni rendelet - keletkezésének okát. Forrai Sándornak tudományon kívüli céljai voltak - s ez a tévedések és a történelemhamisítás melegágya.


Újabb tudatszennyezések

A Szakács Gábor és felesége nevével fémjelzett "Kőbe vésték, fába rótták" című cikkgyűjteményben olvassuk a következőket Friedrich Klára tollából: "Rovásemlékeink (már amennyit gazdag írásos kultúránkból a szorgalmas pogányüldözők meghagytak) ...". A szerző természetesen nem hivatkozik forrásokra, mert ilyen források nincsenek is. Ez azonban nem akadályozza meg a kötetet a téveszmék terjesztésében, a nemzeti tudat rombolásában.

Für Zoltán füzetéből idéz néhány szerencsétlen részletet Kiszely István ("A magyarok eredete és ősi kultúrája" c. kötetének "Kőbe vésett és fába rótt történelem" c. fejezetében). Előbb azt írja - minden alátámasztás nélkül - hogy "a magyar rovásírás az egyetemes katolikus egyház szemében tiltott írásnak számított". Később így folytatja: "Arra a kérdésre, hogy miért van olyan kevés rovásemlékünk, arra elsősorban a Szent István tanácsbelieivel aláíratott és törvénnyé tett rendeletet hozhatjuk fel, amelynek értelme szerint ... tűzzel és vassal pusztíttassanak el ... elkobozták és máglyára vetették, mert gátolta ... a kereszténység terjedését". Sem Für Zoltán, sem Kiszely István nem tartotta fontosnak a nyilvánvalóan összetákolt "rendelet" ellenőrzését. Azon sem gondolkodtak el, hogy közismert rovásemlékeink sora miért maradt fenn éppen a templomok falán, ha volt ilyen üldözés. Az sem tűnt fel egyiküknek sem, hogy a Szent Koronán, a jogaron és a paláston rovásjelekkel rokon, vagy vélük azonos jelek serege található - amelyek e feltételezett üldözést a fantazmagóriák világába száműzik. A tényeket e szerzők semmire sem becsülték, de talán pontosabb úgy fogalmaznunk, hogy e szerzőknek fogalmuk sincs a tényekről. Ezek elemzése helyett egy szent királyunk ellen folytatott primitív gyűlölethadjárathoz csatlakoztak.

Mi úgy gondoljuk, hogy nem elegendő a piacon fellelhető könyvek ellenőrízetlen és meg sem értett megállapításaiból összelapátolni egy újabb kötetet s azt szép kötésben sokszorosítva a gyanútlan nagyközönség nyakába zúdítani. Ennek az eljárásnak semmi köze sem a tudományhoz, sem a becsülethez, sem a nemzet tiszteletéhez.

Az alábbiakban néhány korábbi cikkünket ismételjük meg, utánuk fűzve némi magyarázatot.


Szent István védelmében

A Demokrata 1999/42. számában Badiny professzor úr azt állítja, hogy Szent Istvánnak volt egy rendelete, amelyik büntetést helyez kilátásba azok számára, akik ragaszkodnak ősi rovásírásunkhoz. Ilyen rendeletet azonban sem Szent István, sem a Vatikán nem bocsátott ki. A gyakran hangoztatott tévedés forrása egy írógéppel írt papírlap, amit Forrai Sándor tanár úr – mint azt nekem korábban többször is elmondta - postán kapott egy azóta elhunyt barátjától. E papírlapon szerepelt egy sohasem volt rendelet magyar „fordítása”. A szöveg hibái kizárják annak a lehetőségét, hogy ez egy elveszett, vagy lappangó, eredetileg latin nyelvű rendeletszöveg magyar változata lenne. Azaz nincs semmi, ami egy ilyen rendelet létezését valószínűsítené.

A szöveget Csallány Dezső, a Nyíregyházi Múzeum nagytiszteletű igazgatója a múzeum évkönyvében közzétette, Forrai tanár úrra hivatkozva. E tévedéséért bocsátották el az állásából s ennek köszönhető tragikus halála is: Bécsbe távozása után rövidesen agyvérzésben meghalt.

A „rendelet” állítólag a Szilassy család levéltárában maradt fenn. A jó nyilvántartásokkal rendelkező levéltárban azonban Püspöki Nagy Péter nyomát sem találta.

Szent István hagyatéka ugyanakkor őriz rovásírással összevethető elemeket. László Gyula szerint Szent István pénzein szerepel egy rovásbetű. Kiszely István pedig Temesvári Pelbártra hivatkozva arról tudósít, hogy Szent István sírja fölé rovásírásos emlékkövet állítottak. A saját kutatásaim szerint a Szent Korona és a koronázó palást a székely rovásbetűkkel rokon hieroglifákat (szójeleket) tartalmaz. A Szent Korona felülnézetén a „Jó király: jó föld”, az abroncs Krisztus-képén a „Jó mágus”, a koronázó palást képszerkezetének tengelyében pedig az „Egy isten” felirat olvasható.

Mindent összevetve: az emlegetett rendelet nem létezett, Szent Istvánról pedig könnyebb azt feltételezni, hogy a rovásírást, vagy a rovásírással rokon szimbólumokat is alkalmazó környezetben nőtt fel. Megkoronázásának ezeréves évfordulóját ne ünnepeljük egy ostoba rágalom ellenőrizetlen ismételgetésével. (Varga Géza, Demokrata, 1999/45)

***

Megjegyzés: E cikkem - a Szakács Gábortól akkoriban hallottak alapján - a szerkesztők figyelmét elkerülve, mintegy véletlenül jelent meg a Demokratában. Gábor a megjelenést követően dühösen közölte velem, hogyezután ki fogok maradni a köreikből. Azóta valóban nem közölték egy cikkemet sem.

Őseink védelmében

A Demokrata tavalyi 45. Számában a Varga Géza Szent István védelmében c. olvasói levelében arra hoz fel érveket, hogy Szent Istvánnak vagy a pápának nem volt rovásírásos rendelete. Szerintem az ügyben az egyoldalúság, a lényeg akaratlan elhallgatása sajnálatos. Lényegtelen, hogy volt-e ilyen rendelet, mert tudjuk, hogy a magunkkal hozott több ezer éves ősi sumér-pártus-szkíta-hun-magyar kultúrát (s a rovásírást) és annak fenntartóit, a táltosokat, regősöket éppen Szent Istvántól kezdve kíméletlenül üldözték, mégpedig az idegenek vezérletével. István megtört emberként halt meg, részint családi okok miatt, részint mert rádöbbent a túlhajszolt nyugatosítás okozta károkra (magyarpusztítás). Hibájából a mai kor embere is tanulhat.

Arra a kérdésre, hogy mért pusztították az ősmagyar kultúrát, választ ad egyrészt az idegenek hatalmi és rablási igényeinek ténye, másrészt Badiny J. Jézus király, a pártus herceg c. könyve.

Biztos-e, hogy több előnye, mint hátránya volt számunkra a kritika nélküli nyugati paradigmának? Ma már nem nehéz a válasz, de Istvánnak nehezebb volt dönteni. Ma – jórészt a Nyugat trianoni „ajándékaként” – az egykor magát a nyugat védőbástyája illúziójában ringató magyarság a gyarmatosítás, a beolvadás küszöbén áll. Mégpedig bizonyos betolakodó idegenek kollaborálása közepette. Végül: akik marxista vagy finnugorista, netán un. Liberális (talmudista) nézetek alapján gondolják, hogy megmaradásunk előfeltétele volt a XI. században a kritika nélküli nyugatosítás, azok az ősi kultúránk üldözését, irtását is helyesnek tartják? Nos, igen …

Egyelőre úgy látszik, az ún. rendszerváltás a magyar nemzeti érdekek szempontjából kudarcot vallott, de a kultúrában még nincs minden veszve. Valóságos kultusza van az őstörténeti kutatásnak, mert kiváló tudósok vannak közöttünk, akik az ún. liberalizmus-globalizmus előidézte megalázó anyagi és szellemi körülmények közepette is tudni és hirdetni akarják, hogy kik vagyubk és honnan jöttünk. És hová kell tartanunk, hogyan kell megmaradnunk. Az ősi gyökér nem szárad ki. (Dr. Jankó László, Demokrata, 2000/1)

***

Megjegyzés: A szerző szerint lényegtelen, hogy volt-e ilyen rendelet. Ő akkor is tudja, hogy éppen Szent Istvántól kezdve üldözték a rovásírást. Jellegzetes, de elborzasztó érvelés, amely a tudomány szempontjaira teljesen érzéketlen. A jelek szerint nem verte ki a biztosítékot a szerkesztőségben.

Badiny J. védelmében

A Demokrata 45. Számában Varga Géza a Badiny Jós Ferenccel készített interjúra hivatkozva azt állítja, csupán ostoba rágalom, hogy István király törvényt hozott a rovásírás ellen. Ezt a határozott kijelentését arra alapozza, hogy Püspöki Nagy Péter nem találta az iratot a levéltárban. Én viszont találtam otthon két bizonyítékot arra, hogy a törvény igenis létezett. Az egyiket Grandpierre K. Endre Aranykincsek hulltak a Hargitára c. könyvének 74. Oldalán, a másikat Ruffy Péter Bújdosó nyelvemlékeink c. könyvének 6. Oldalán.

Ha Püspöki egy reggel nem találja a zokniját, az még nem bizonyíték arra, hogy a zokni soha nem is létezett.

Lehet, hogy valamilyen okból eldugta valaki … (Friedrich Klára, Demokrata, 1999/50)

***

Megjegyzés: Amikor Badiny Jós Ferenc a rendszerváltást követően első ízben tért haza - akkor még csak két hétre - Magyarországra, én szerveztem az előadásait s az én Trabantomon járta az országot. Így aztán alkalmam volt többször végighallgatni ugyanazt az előadását. Azt kellett megállapítanom, hogy Feri bácsi számára nem fontos szempont a hitelesség és a pontosság. Ennek illusztrálására elegendő egyetlen példa. Feri bácsi minden előadásán felmutatott egy mezopotámiai ékírásos agyagtáblát. Ezt a táblát az egyik előadáson négyezer, a másikon hatezer évesnek mondta.

Nem tudom, hogy Friedrich Klára miért érezte úgy, hogy velem és a tisztességgel szemben meg kell védenie Feri bácsit és a hamisított rendeletet. Az azonban bizonyos, hogy az általa felhozottak nem bizonyítják a rendelet létét - hiszen Grandpierre K. Endre, vagy Ruffy Péter ugyanúgy ellenőrzés nélkül ismételgette ezt az ostobaságot, mint Badiny Jós Ferenc és mások. Friedrich Klára csak magát járatta le ország-világ előtt, mindenki előtt nyilvánvalóvá téve, hogy fogalma sincs arról, mi számít bizonyítéknak s mi nem számít annak.

A pengeváltáshoz hozzászólt Csontos Péter is, akinek a cikke csak az enyémhez hasonlóan, a szerkesztőség szándéka ellenére (lankadó éberségének és Kéri Edit erőszakosságának köszönhetően) ment át a szűrőn és jelent meg.

Tréfából hamisítva

Friedrich Klára a Magyar Demokrata 50. Számában olyasmivel próbálkozik félrevezetni az olvasókat, amivel csak önmagát teszi nevetségessé a híresen-hirhedt ún. „októberi decretummal” kapcsolatos megszólalásával. A hozzáértő, aki olvasta, rögtön látja, hogy a szöveg és a „keltezése” önmagát leplezi le, és – helyesen – tréfának véli! Mellesleg Forrai Sándor „beismerte” nekem is, többek között, hogy még a 60-as´évek elején egy Eszes István nevű jó barátjától kapta a kitalált „turanista szöveget”, és csak viccből küldték meg Csallánynak, aki komolyan vette és leközölte a Nyíregyházi Jósa A. Múzeum Évkönyvében. Innentől aztán a dilettánsok hada nyakra-főre idézgeti …

Hasonló a helyzet, mint a szegény Horváth Istvánnak tulajdonított Nabukodonozor Ne bolondozzon az úr-féle tréfákhoz, amelyekkel egyszerűen le akarták járatni a komoly kutatót – mellesleg bárki ellenőrizheti Horváth István műveit a könyvtárakban – nyomát sem találni a neki tulajdonított szófejtésnek. Ezt sajnos még a hivatásos történészek sem tudják, mert nekik is kényelmetlen az eredeti szövegeket ellenőrizni, inkább tekintélyelven tovább idézgetik mások szövegeit. (Ha Badiny leírja, hogy friss narancslét kapott a marslakóktól, amit Grandpierre Endre „lehivatkoz” és megtámogatja mondjuk egy újságíró szintű Ruffy, vagy az a maglódi Dr. X. Y., aki Horváthot akarta lejáratni egy szintén Demokratában megjelent olvasói levélben – akkor komolyan kezdek aggódni Friedrich Klára miatt, mert egy reggelen, felébredvén „nem találja” a józan eszét, akkor ez azt jelenti, hogy volt neki, vagy nem volt neki?

(Csontos Péter, Demokrata, 2000/4)

***

Badiny Jós Ferenc a fenti pengeváltás és tisztázás(!) ellenére ismételten közreadja az állítólagos rendeletet, ahogy azt a Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve közölte, pusztán a legfontosabbról, egy lábjegyzetről feledkezve meg, amelyik a rendeletszöveg Forrai Sándor tanár úrtól való származását megvilágítja.

Ezért most, a kérdéses és a többi lábjegyzettel egyetemben, immár betűhűen közzéteszem azt a szövegváltozatot, amelyet a Múzeum évkönyve sajnálatos módon megjelentetett.

A kötet címe: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve. A Múzeum évkönyvsorozatában ez a kötet több év termését fogja egybe, ezért a címlapon a fenti cím alatt a XII-XIV és az 1969-1971 jelzés látható. A kötet Budapesten jelent meg, 1972-ben.

A saját könyvtáramban e műnek egy másolati példányával rendelkezem. E másolatot a Forrai Sándor tanár úrtól kölcsön kapott eredeti évkönyvről készítettem. A másolaton – a másolás okozta fakulás és a másolatok egybekötésekor történt körülvágás miatt csak a dedikáció maradéka látszik: „ … nak szeretettel, VIII. 30. Dezső” Azaz a példányt, amelyből idézünk, Csallány Dezső küldhette Forrai Sándor tanár úrnak – nyilván a közöttük lévő barátságnak és munkakapcsolatnak köszönhetően.

A hamisított rendeletszöveg e kötet 135. oldalán található tanulmányban jelenik meg, amelynek címe: Rovásírásos emlékek a Kárpát-medencében. E tanulmány első fejezetét teljes terjedelmében kiemelten (dőlt betűkkel) közreadjuk:

„I. I. István király rendelkezése a rovásírással kapcsolatban

Vitéz András rozsnyói kanonok, Gömör és Kishont vármegyék táblabírája, 1816-ban a Szilassy család levéltárában őrzött érdekes oklevelet fordított le. Jelzete: Vatican 1000-ben „IX. Cal. Oct. Die festo Jac. Ap.”

„I. István király titkos tanácsbeliei(vel) aláírott s törvénnyé lett rendelet, amely értelme szerint : Domonkos esztergomi érseknek a magyar keresztény egyháznál leendő keresztülvitel, és egyúttal általa Sylvester pápánál leendő közlésül és kiadatott: Mely szerint Sylvester pápa tanácsolása folytán határoztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balrai pogány írás megszüntetődjék és helyébe latin betűk használtassanak. Itt rendeltetik, hogy a papság azok használatára jutalmazás mellett betanítattassék és a pogány írástól valamint tanításától papi állásának vesztése és 20 arany pensasnak büntetés fizetése mellett eltiltassék. Továbbá, hogy az egyházakban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisítessenek és latinnal felcseréltessenek, valamint pedig azok, kik régi pogány iratokat, vagy véseteket beadnak, 1-től 10 denárig kapjanak jutalmat. A beadott iratok és vésetek pedig tűz és vassal pusztítassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásrai emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.” (3)

*

Eddig csak Kézai Simon krónikájából (1282 – 85 körül) tudtunk a székelyek írásáról, de arról mit sem tudtunk eddig, hogy István király fenti törvénye (4) már foglalkozott a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek tilalmáról, a jobbról balra való pogány írás büntetés terhe mellett, tűzzel-vassal való kiirtásáról. Ezek helyett latin betűk használata vált kötelezővé.

A magyar rovásírás 12 emlékét tettem nem régen közkinccsé, amelyből a margitszigeti, pomázi és felsőszemerédi, magyar egyházi kapcsolatokat mutatott. [3]

A székelyek rovásírásáról, a krónikás adatokon kívül (ld. a 2. sz. jegyzetet), csak a XV. századtól kezdve, mint székely-magyar rovásírás, tudunk. [4]

A jobbról balra való pogány írás: a ladánybenei Árpád-kori gyűrű rovásfeliratán jelentkezik („idis Maszparis sámánás” alakban, 'Maszpar uré, sámáné'). [5]

Az 1000-ből eredő forrásadat rovásírásos vonatkozásai, a rovásemlékek alapján helytállóak.

II. Szilveszter pápa uralkodása 999-1003. évre esik, Domonkos esztergomi érsek 998-tól működött és 1001-ben lett I. István alkancellárja.

A kun rovásírás nem a tatárjárás után betelepült török nyelvű kun népre vonatkozik, akiknek még rovásírásos emlékeit sem ismerjük, hanem Árpád népének 896-os honfoglalásakor beköltöző török nyelvű kun – hun népességre. Anonymus, a honfoglalás korából „hét kun vezérnek” török névsorát őrízte meg: Ed, Edumen, Etu, Bunger pater Borsu, Uousad pater Vrsuuru, Bouta a Brucsa nemből, Ketei pater Oluptulma. [6] ”

***

Püspöki Nagy Péter előadásának részlete

- Hadd válaszoljak az elnök úr kérdésére, amiben az a kérdés lényege, hogy Szent István hozott-e, vagy nem hozott-e ilyen rendeletet.

Ha én erre választ adok, azt egyetlen mondattal meg lehetne adni, hogy nem. De azért a kérdés eldöntése nem volt ilyen egyszerű. Elmondom ennek a történetét. Elhoztam az eredeti szöveget, Csallány Dezső dedikációjával együtt. Akkor föl is keltette az érdeklődésemet, és utána is jártam. Felolvasok belőle néhány sort:

"István király rendelkezései a rovásírással kapcsolatban."

Szöveg: „Vitéz András rozsnyói kanonok Gömör és Kishont vármegyék táblabírája 1816-ban a Szilasi család levéltárában őrzött érdekes oklevelet fordított le. Jelzete: Vatikán ezerben. Nomis calendis octobribos Die festo Jacobi apostoli. Magyarra lefordítva: Október calendéját megelőző kilencedik napon, Vatikánban Jakab apostol ünnepén.”

Szöveg: „I. István király titkos tanácsbelijeivel aláírott és törvénnyé lett rendelet, amely értelme szerint Domonkos, esztergomi érseknek, a magyar keresztény egyházak leendő keresztülvitel, és egyúttal általa Szilveszter pápával, leendő közlésül és kiadatott: Mely szerint Szilveszter pápa tanácsolása folytán határoztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, jobbról-balrai pogány írás megszüntetődjék, és helyébe latin betűk használtassanak. Itt rendeltetik, hogy a papság azok használatára jutalmazás mellett betaníttassék, és a pogány írásról, valamint tanításától papi állása vesztése és 20 arany penzának büntetése fizetése mellett eltiltassék. Továbbá, hogy az egyházakban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinnal felcseréltessenek, valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat, vagy véseteket beadnak 1-től 10 dénárig kapjanak jutalmat. A beadott iratok és vésetek pedig tűz és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék."

Forrai Sándor, Budapest írásos másolata, 1969-ben, amelyért köszönetet mondok.

Egy magyar diplomatikával foglalkozó kutató számára ez meghökkentő közlés. Először is azért, mert Szent István okleveleit darabszámra ismerjük, összesen tízről van tudomásunk, amelynek szövege úgy-ahogy megmaradt. Kettőnek a szövege nyilvánvalóan hamis, a XVI-ik században hamisították, maradt még nyolc. Arról a nyolcról kétszáz éve folyik a vita, hogy mennyi hamis belőlük: 90% vagy csak 5%.

Minden esetre van itt néhány tény, ami önmagában cáfolja a fenti rendeletszöveg eredetiségét és megbízhatóságát.

Már az első adat sem lehet helytálló, amely szerint „Vitéz András rozsnyói kanonok, Gömör és Kishont vármegyék táblabírája”. Ha ugyanis kanonok volt, akkor nem volt táblabíró, ha pedig táblabíró volt, akkor nem volt kanonok. Ez a két hivatal kizárta egymást.

„Szilassy család levéltárában 1816-ban”.A Szilassy család az 1750-es években átadta levéltárát a Magyar Országos Levéltárnak, jegyzőkönyv mellett. Nincs benne ilyen oklevél. Ha a leadáskor nem volt, akkor valamelyik magyar levéltáros nem dugott bele még egyet, ugyanis akkor valamilyen jelzete lenne. Megnéztem akkor rögtön, és láttam, hogy ilyen irat nincs a Szilassy levéltárban.

Ha szemügyre vesszük a keltezést, azt kell megállapítanunk, hogy több hibát is tartalmaz.

„Vatikán, 1000-ben.”Nos, 1000-ben még Rómát írtak, nem Vatikánt. Ezt a keltezést csak a Vatikán állam megalapítása után írhatták volna.

A „IX. Cal. Oct” rövidítés feloldása "Nomis calendris octobribus”, magyarul „október első napját megelőző kilencedik napon". Ez még rendben van, ezt lehetett írni. De a keltezéshez tartozó "die festo Jacobi apostoli" szöveggel már két probléma is van.

Az egyik az, hogy hiányzik a szövegből a „sancti” azazszent szó. Olyan nem volt, hogy Rómában egy szent apostol neve elé ne írták volna oda a szent jelzőt.

A másik egy naptári ellentmondás. Ha ugyanis a „nomis calendris octobribus”-t kikeressük a kalendáriumban, akkor az szeptember 23-a, mert az elsejét mindig beszámították a leszámítandó napokba. Ha viszont megnézzük, hogy milyen napra esett Szent Jakab apostol ünnepe 1000-ben, akkor azt látjuk, hogy július 25-én volt s egyébként most is akkor van. Ezt egy esetlegesálkanonoknak is tudni kellett volna, még ha táblabíró volt, akkor is.

Tulajdonképpen minden adat úgy rossz, ahogy le van írva. Ez az ember, aki ezt a rendeletszöveget írta, nem látott Szent István kori oklevelet: se Berengár királyét, se III. Ottóét, se pápait, se magán oklevelet, semmilyet.

„I. István király titkos tanácsbelijei”.István király megmaradt okleveleiben vagy Pannónia királyának, vagy a magyarok királyának nevezi magát, de I. Istvánnak sehol sem, mert nem tudhatta, hogy lesz még második Istvánunk is.

Most ne is beszéljünk a büntetés mértékéről, mert 20 arany pénzen 50 ökröt lehetett volna venni. Szegény klerikus még a tisztítótűz után sem tudta volna ezt a pénzt kifizetni, amit rárótt volna István király.

Tulajdonképpen ez a képtelenségeknek a halmaza. Sajnálatosan.

Nagyon kíváncsi lennék, hogy ez a kézirat egyáltalán múlt századi-e, vagy 1968-as? Még az is mentség lenne, ha múlt századi lenne, mert akkor is hamisítottak emeletes dolgokat, amelyekre még pecsétet is tettek.

Ismerek egy nemes családot, tényleg régi család, az 1200-as években kapott nemességet, de jó XVIII. századi mintára Attilától leszármaztatták magukat. Generációról generációra olyan csodálatosan vezették le a családfát, hogy mi történészek is tanulhatnánk belőle. A hitelesség kedvéért van rajta még egy szép nagy pecsét is: Pozsony vármegye jegyzőjének pecsétje. Ez persze a saját pecsétje volt, mert a saját családjának állította ki az oklevelet. Amit aztán mutogathatnak, mert ez valóban nagyon szép oklevél, de ettől még nem lesz igaz.

Ez a fajta családfaszerkesztés ebben a korban divat volt. Szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy ekkor mindenki származtatta a családját. Egy hétszilvafás nemes például származhatott Attilától. Eszterházi Miklós nádor erre azt mondta, hogy ő akkor Julius Cézártól származik s ez a "Trofeum domus Estauras"-ban ki is van kinyomtatva. De nehogy azt gondolják, hogy egy pillanatig is elhitte, vagy komolyan vette volna. Ez csupán egy gúnyirat volt, válaszképpen az akkori közgondolkodásra - mert akkor mindenki tudta, hogy Eszterházi Miklós nagypapája csak hét szilvafás nemes volt: olyan szegény, mint a templom egere. Azért volt állandóan megyei jegyző, mert különben nem tudta volna eltartani a családját. Semmiképpen nem származhatott Julius Cézártól, s ezt maga is jól tudta. De ha már ti Attilától származtok, akkor én a cézártól.

Ez a most elemzett irat is körülbelül ilyen típusú, csak az a kérdés, hogy a szövege látott-e a múlt században tintát és papirost, vagy írógéppel szerkesztették e században. Ha szabad ezt mondani, akkor az újkori magyar oklevél-hamisításnak ez egy rosszul sikerült példánya.

(Elhangzott a Nap Fiai alapítvány és az OMT Rovásszakosztálya által 1998-ban rendezett előadáson)

***

Mátyás király kortársa, Temesvári Pelbárt egyik beszédében említette, hogy a megözvegyült Gizella királyné az István király székesfehérvári sírját övezô falra turulmadárral díszített rovásfeliratos követ helyeztetett. A török elôl e követ elôbb Makrancra, majd innen a kassai kôtárba menekítették, ahonnan az a múlt század végén eltünt. (Kiszely István: A magyarság ôstörténete, Püski Kiadó, Budapest, 1996., I. kötet.)

---

(3) Forrai Sándor, Budapest, írásos másolata (1969), amelyért köszönetet mondok.

(4) A székely-magyar rovásírásra nézve lásd: Németh Gyula, A magyar rovásírás c. tanulmányát: A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve, II. 2, Budapest, 1934, I.

(5) Csallány Dezső, A magyar és az avar rovásírás, - Die ungarische und awarische Kerbschrift: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, XI. 1968 (1969), 281 – 307, XXXV – XXXVI. t.

[4] Sebestyén Gyula, A magyar rovásírás hiteles emlékei, Budapest, 1915, 173 p. – Németh Gyula, A magyar rovásírás, Budapest, 1934. 32. p. – Csallány Dezső, A székely-magyar rovásírás emlékei. Die Denkmaler der szeklerisch-ungarischen Kerbschrift: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, III. 1960 (1963), 39-135.

[5] A 3. jegyzet, 298-299.

[6] Németh Gyula, A honfoglaló magyarság kialakulása, Budapest, 1930, 238-241.

(1) A székely írással szemben a neoliberálisok részéről érzékelhető ellenszenvet Sándor Klára fogalmazta meg az Erdélyi Múzeumban 1996-ban megjelent cikkében. Itt kifejtette, hogy a székely írással kapcsolatban minden alapvető kérdés tisztázatlan, még azt sem lehet tudni, hogy miért kell ezzel az írással egyáltalán foglalkozni. Az SZDSZ mai vezetőségi tagja által megfogalmazott rovásellenes programot a Fidesz-kormányzat emelte az állami kulturpolitika rangjára. 1999-ben a Fidesz-kormányzat kitiltotta azt a Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításról. A Fidesz támogatta Demokrata által sztárolt Friedrich Klára és Szakács Gábor azonban nem a Fideszt bírálja, hanem azt az uralkodói kört, amelybe Szent István is tartozik.

(2) A Fidesz valójában egy neoliberális "rendszerváltó" párt. A Moszad és Aczél György által megtervezett, Magyarország kifosztását és elpusztítását célzó rendszerváltás végrehajtói közé tartozik. A nyájas olvasónak joga van találgatni, hogy a Fidesz neoliberális vezetői a magyar történelmi tudat rombolásán dolgoznak-e, vagy hogy ennyire híján vannak-e az értelmes embereknek.

Varga Csaba véleménye Everson tervéről

Rovó - 2008.08.22 23:57

Michelangelo Naddeo írja Eversonról: Magyarok! Ez a fickó veszélyes!

Ma kaptam meg Michael Everson javaslatát s azonnal nekiláttam, hogy felmérjem és felsoroljam a hibáit. Villanyposta-fordultával küldtem vissza Joó Ádámnak a hibalistát, aki Everson cikkét magyarra fordítva elküldte nekem. Mivel közben a család forrongott körülöttem (éjfél után megyünk a repülőtérre s nem sikerült becsukniuk a legnagyobb bőröndöt, meg más hasonló vészhelyzetek adódnak ilyenkor), nem volt könnyű elmélyedni a tervezetben.

Azonban az első pillantásra kitűnt a szerző hozzá nem értése és prekoncepciója, amelyhez mindenáron ragaszkodik.

Az elkészített hibajegyzékemet körbeküldtem a levelezési listámon és felteszem a virtusra is hamarosan, előbb azonban Varga Csaba barátom ugyanakkor írt levelét mutatom be:


Tisztelt Uraim!

Tartva az ellenvélemény kicenzúrázásától az oldhungarian-bounces@evertype.com levelezési listáról, így külön küldöm néhány címre véleményem magvát.

Itt most nem a szakmai részhez szólok hozzá, hanem mindenek alapjáról, az erkölcsi alapról szólok.

1) A tervezet a székely-magyar ősi írásbeliség szellemének és lényegének megcsúfolása. Lásd itt a tervezetet:

http://www.evertype.com/standards/iso10646/pdf/oldhungarian-draft-20080821.pdf

2) Teljes mértékben gusztustalan a Friedrich Klára-Szakács Gábor házaspár nyomulása s mindenki más teljes elhallgatása. Egyszerűen minősíthetetlen és nevetséges. Szégyen.

3) A lehető legarcátlanabb félrevezetés, hogy a türk jelsorból származik a mi jelsorunk. Tudom, az a változat is felmerült, hogy a héber ábécé leszármazottja lenne.

4) A fő megrontó Michael Everson, akit illetően teljes mértékben egyet érthetünk Naddeo Michelangelo igen alaposan alátámasztott kiáltványával, melynek vége ez:

"Magyarok! Ez a fickó veszélyes!"

5) Könyörgöm, a Tordos-Vincsa leleteket vegyétek komolyan. Ott szinte a teljes székely ábécé. Csodás ligatúrák is vannak, melyek egy része megérthető. Mellékeltem. (Sajnos az ű és az ő elveszett most éppen a .pdf-ből, de most nem keresgélem.) Mint Varga Géza kimutatta, Mas d'Azilban is megtalálható jelsorunk jelentős része. És időben még sokkal hátrább is mehetünk. Értsétek meg: mindennek mi vagyunk a közvetlen szellemi örökösei.

6) Könyörgöm továbbá, hogy vegyétek komolyan azt, amit múltkor a mi eredet pont-vonal számírásunk történetével kapcsolatban elküldtem. Számneveink csakis ebből magyarázhatók, ebből viszont tökéletesen. (Tehát e szavaink visszanyúlnak az őskorba.) Az I, V, X stb. számjel sor sémi lelemény, velük szivárgott fel Európába. Szellemi ténykedésre teljesen alkalmatlan, csak sorszámozásra jó.

7) Minden írásjelnek mély szellemi tartalma volt, együttesüknek szintén (kérdeznétek meg Duma András csángó költőt). Csak egyet mondok: a kör alakú jeleknek valóban kör alakúnak kell lennie, különben elveszti tartalmának lényegét. Ez a kör helyetti () jel nevetséges. Itt a világmindenségről van szó. Lapos lenne? Kör, közepén ponttal: a hunoknál Isten jelentésű volt, ezt összenyomni tehát: istenkáromlás. Még a máglyát is úgy kellett megépíteni, hogy leégése után ez a jel jöjjön létre. Napisten. A most erőltetett betűtípus művészi szempontból minősíthetetlen, egyszerűen csúf. Tipikus esete annak, amikor a középszer mindenkire ráerőlteti izlését és szűkös ismereteit.

8) Itt szellemi hagyatékunk egyik legfontosabb részének indoeuropaizálása, azaz szellemi tartalmának teljes kilúgozása, s egyúttal pillanatnyi személyes érdekekért való gátlástalan feláldozása zajlik.

9) Mindenképpen kivetendők közülünk azok, akik önző személyes érdekből kincseink bóvliként való kiárusításához segítséget nyújtanak.

10) Külön érdekesség Libish Győző, aki a Magyarok Világszövetségének, azaz a teljes magyarság nevében teszi, amit tesz.

11) Minden jószándéka ellenére felelősség terheli Hosszú Gábort is, aki szervező szerepet vállalt, de úgy tűnik, nem áll ellent teljes mellszélességgel az őt is félre söpörni igyekvő sunyi erőszaknak.

Nem folytatom tovább.
De azt hiszem, mindezt ti is tudjátok.

Szeretettel:
Varga Csaba

Rovásreform, szakértelem, becsület és magyarság viszonya

Rovó - 2008.08.31 07:45

Taníthatja-e a gyermekeket rovásírásra az, aki a gyermekeknek szánt ajándékkönyveket ellopja? Természetesen taníthatja, amíg le nem bukik. De jóra tanítja-e őket?

Az egész áldatlan vita azzal kezdődött, hogy Hosszú Gábor elutasította egy javaslatomat, arra hivatkozva, hogy egy közelmúltban elhunyt régészünk ezt másképpen gondolta.

Azaz tekintélyelvűen érvelt.

Ez ellen csak tekintélyrombolással tudtam védekezni: elmeséltem, hogyan hamisította meg e derék régész - ma is élő és a rovásreformon ügyködő társával együtt - a készülő rováskorpuszt. Kizártak belőle egy Vékony Gábor és más régészek által is hitelesnek elismert hun tárgyon lévő székely betűs, magyar nyelvű feliratot. S egy közönséges történelemhamisítót mégsem kellene megfellebbezhetetlen tekintélynek tekinteni .

Erre az ellenvetésemre aztán kitört a parasztgyalázat s szó-szót követvén, ketten kijelentették, hogy nem vesznek részt többé a munkában (persze azóta is itt használják a levegőt), s végül elérkeztünk az alábbi - meglehetősen tekintélyromboló - levelekhez:

*******************************

Agendus írta:

Ennyi „kedves” gyűlölködés ritkán érzékelhető magyar – magyar kapcsolatokban.

UGYE?!

Dr. Lánszki Imre ökológus

**************************

Kedves Imre!

Azt azért nyilvánvalóan látod, hogy nem kölcsönös, hanem teljesen egyoldalú a gyűlölködés. Jómagam is ámulva figyelem az eseményeket.

Pl. az első impresszionista kiállításon az úri közönség egyszerűen megverte a festőket.

Varga Csaba


********************************

Kedves Imre!


Az ellentmondás nem magyar és magyar között feszül.

Talán helyesebb lenne az etikai és tudásszintek közötti különbség szerepéről beszélni.

Például kérdezd meg Marton Veronikát és Koricsánszky Attilát, hogy ki lopta el tőlük (is) a nemes célra ingyen felajánlott ajándékköteteiket! Ilyen előzmények után (amelyek miatt senki sem kért elnézést és senki sem térítette meg az okozott kárt, s amelyhez hasonló helyzetek azóta is tapasztalhatók) nehéz az együttműködés. A poklot azonban az etikai normákat megsértők teremtették meg.

Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy legjobban mindig a tolvaj utálja, ha valaki tolvajt kiált. Az effajta kiáltás azonban természetes emberi joga a meglopottaknak.

Ezért kérlek, ne mosd össze a különböző dolgokat! (Eddig úgy tudtam, hogy a magyar ember nem annyira a zsinóros ruhájáról, hanem inkább a becsületességéről ismerhető fel.)

Azt pedig még eddig nem magyarázta el nekem senki, hogy miért kellene tolvajokat és ostobákat példaképünknek és tanítómesterünknek fogadni.

Amikor nélkülük talán jobban boldogulnánk.

Ez persze nem azt jelenti, hogy egy etikai okok miatt kifogásolható embernek ne lehetne jó gondolata szakmai kérdésekben. De - ha van ilyen - akkor elő kellene vele állni, s arról kellene végre beszélni. Én - a szakmai haladás érdekében - nyitott vagyok minden szakmai javaslat megvitatására és a jó gondolatokat minden körülmények között támogatom, érkezzen az bárkitől.

Barátsággal üdvözlök minden becsületes, együttműködésre kész magyar és nem magyar embert!

Varga Géza

********************************

Kedves Géza!

Marton Veronika és Koricsánszky Attila neve mellé írhatod alkalmasint az én nevemet is az ellopott, "nemes célra ingyen felajánlott ajándékkötetek"-ről szólván. Kérésükre kis könyvtárnyi könyvet vittem a versenyre díjak gyanánt, de csak kettő darabot osztottak ki közülük.

Üdvözlettel:

Varga Csaba

***********************************

Tisztelt Olvasók!

Miután Varga Géza Lánszki Imrének írott levelébe és a Unicode vitába (amely sajnos már régen nem a Unicode-ról szól) belekeverte Marton Marton Veronikát és Koricsánszky Atillát, megnevezés nélkül gyanusítgatva valakit, megkérdeztem kettőjüket, mit tudnak erről a könyv ügyről. Eddig még csak Marton Veronika válaszolt, aki nem tud arról, hogy könyveket koptak el tőle. Ez itt olvasható. Sajnálatos, hogy a rovásírás nemzetközi elfogadtatásának nemes ügyét ilyen nemtelen rágalmazásokkal akadályozza Varga Géza, aki jelenleg honlapján csalással, hamisítással vádolja a tavaly elhunyt Forrai Sándor tanár urat is, akinek tudása java részét és "írástörténészi" pályfutását köszönheti, hiszen feljárt hozzá tanulni és könyveinek megírásához jórészt a tanár úr könyvtárát használta.

Üdvözlettel: Friedrich Klára

****************************

Friedrich Klára fenti állításai - természetesen - nem felelnek meg a valóságnak.

Az alábbiakban elsőként azt bizonyítjuk be, hogy a lopás igenis megtörtént. Ez Marton Veronika alábbi leveleiből végül kiderül. Az történt ugyanis, hogy egyik fél sem tudott arról, hogy meg lett rövidítve, mert a tolvaj - aki most a Hosszú Gábor féle rovásszabvány-készítő bizottság oszlopa - mindegyiküknek hazudott. Azaz Marton Veronika úgy tudta, hogy a nemes célra szánt küldeménye rendben megérkezett Koricsánszky Attilához. Koricsánszky Attila pedig azt hallotta a postástól, hogy Marton Veronika meggondolta magát és az ígéretét megszegve csak kevesebb kötetet küldött. Azaz a zsinóros ruhában máig gyermekeket oktató postás még rossz hírét is költötte a nemes adakozónak.

Íme a további levelek. Az elsőt Friedrich Klára úgy hordozta körbe, mint egy bizonyságát annak, hogy nem történt lopás. Mint látni fogjuk, a tények engem igazolnak (amiről Friedrich Klárának pontos tudomása volt, valami miatt mégis a meg nem nevezett postás védelmére sietetett ezzel a félreértésen alapuló levéllel).

***************************

Tisztelt Uram!

Tudomásomra jutott, hogy egy vitás könyv-ügyben rám hivatkozott.
Szeretném közölni Önnel, hogy tőlem senki semmit nem lopott el.
Ha bárkivel is vitás ügyem lenne, elintézném saját magam.
Kérném Önt, a tudomásom nélkül a jövőben ne hivatkozzon rám!

Üdvözlettel: Marton Veronika

*********************************

Kedves Veronika!

Koszonom a tajekoztatast!

Az informaciot Koricsanszky Attilatol kaptam, vele fogjuk majd megbeszelni, ha hazautaztam Maltarol.

Udvozlettel: Varga Geza

*******************************

Tisztelt Varga Géza Úr!

Kedves Géza!

Köszönöm a gyors válaszát. Koricsánszky Attila azóta felhívott. Valami 8 évvel korábbi dologról beszélt. Úgy vélem, az ilyen ügyeket (ha egyáltalán ügyek még) egymás közt kellene elintézni. Részemről semmi efféle vitába nem óhajtok belefolyni. Ezt megírtam Szakácséknak is. Mindenesetre nem helyes másnak a nevében nyilatkozni, hivatkozni stb. Ezt nem igazán Önre értettem.
Üdvözlettel: Marton Veronika

*************************************

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy Koricsánszky Attila tájékoztatása szerint Marton Veronika felajánlott neki (egy általa rendezett találkozó céljaira) 50 db. ajándék kötetet s ezt rábízta - mint postásra - egy zsinóros ruhában tetszelgő rovásszabvány-készítőre, aki Friedrich Klárának - a fenti levele szerint - kedves lehet. Ez a postás azonban csak 15 kötetet adott át Koricsánszky Attilának, azt hazudván neki, hogy csak ennyit küldött Marton Veronika. Koricsánszky Attila csak az én hasonló kimenetelű példámon okulva kérdezett rá a dologra s értette meg, hogy a meg nem nevezett postás - aki Friedrich Klárának valami oknál fogva a tolvaj volta ellenére (vagy talán éppen azért?) kedves - meglopta mindkettőjüket.

Sajnálom, hogy ilyen ügyekkel kell foglalkoznom s mások - becsületes emberek - nevére is kell hivatkoznom. A hasonló eseteket azonban a köz érdekében tisztázni kell, mert különben mindig el fogja lopni valaki a jószándékú adományozók ajándékait a gyerekektől.

*************************************

Kedves Veronika!

Sokáig nem említettem senkinek a velem történt dolgot. Amikor azonban gazemberekre úgy hivatkoznak, mint tanítókra, akkor kénytelen vagyok szólni. Tőlem éppen 50 darab kötetet loptak el. Régen volt, de azóta sem lettek jobbak.

Üdvözlettel: Varga Géza

***********************

Friedrich Klára levelének másik valótlanságára a következő levelet írtam (Máltáról, ahol nem találtam ékezeteket):

Kedves barátaim!

Friedrich Klára most sem mondott igazat.

Nem azert jartam fel Forrai tanar urhoz, hogy tanuljak tole, hanem, hogy felolvassak neki. Ugyanis Sanyi bacsi nem latott es - tobbek kozott - en is feljartam hozza, hogy felolvassak neki. Szomszedok voltunk s gyakran talalkoztunk. Ekozben megbeszeltuk a vilag dolgait is. Sanyi bacsinak nem volt akkora tudasa, hogy az engem erdeklo eredet kerdesben tole tanulni lehetett volna. A dolog forditva tortent. En tanitottam meg ot a szekely rovasiras eredetevel kapcsolatban valamire s ezt barki el is olvashatja az o konyveiben. Megvaltoztatta az allaspontjat az eredet kerdeseben s ram hivatkozva tette ezt.

Azaz Friedrich Klara most sem mondott igazat, most sem olvasta es ertette meg sem Forrai Sanyi bacsi konyveit, sem az en konyveimet. De ezt barki ellenorizheti, aki veszi a faradsagot es elolvassa a koteteinket.

Udv: Varga Geza

**************


Erre azóta is bölcs hallgatás a válasz. Jobb is ez így, hiszem Forrai Sándor könyveiben valóban ellenőrizhető, hogy ki is tanította közülünk a másikat valami újra. Klárikának illene bocsánatot kérnie és a továbbiakban egy kissé visszafogottabban viselkednie - de erre - személyiségének korlátai miatt - aligha számíthatunk.

Az évekig folytatott önzetlen segítő munkámból, amivel Sanyi bácsi vakon végzett tevékenységét támogattam (amikor ők még sehol sem voltak), most Friedrich Klára gátlástalan ferdítéseinek köszönhetően valami szégyenletes dolog lenne - ha rajta állna.

Szakács Gábor feljelentett (1)

Rovó - 2009.05.23 20:31

Olvastam valakiről, aki a XIX. században a családi vagyont arra költötte, hogy pereket vásárolt s azokat végigvitte - mert egy per sokkal izgalmasabb, mint a legjobb krimi.

Ebben a polgári perben én vagyok az Alperes, ami azt jelenti, hogy ellenem indítottak keresetet. Amennyiben a T. Bíróság úgy találja majd, hogy megalapozottak a keresetben foglaltak, akkor el is marasztalhatnak. No akasztásra azért talán nem kerül sor (már a túl szoros inget sem szeretem), és börtönbüntetésre sem kell számítanom (mert ez nem büntetőeljárás, hanem csak egy polgári per), azonban komoly pénzügyi elmarasztalásnak nézek elébe pervesztés esetén. A keresetben megfogalmazott és pénzben kifejezett igények legalábbis nagynak tűnnek. Persze ez a nagyság igen relatív dolog; mert aki kapja, annak kevés; aki fizeti, annak meg sok.

A keresetlevél "jó hírnév megsértésének megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt" indult.

Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy a keresetlevél szerint állítólag valami jó hírnevet rontó dolgot állítottam volna a Felperesről, aki ezért egy rakás pénzt szeretne kapni nem vagyoni kártérítés gyanánt. Gazdasági válság idején ez egyre inkább menthető. Mindenki úgy próbál boldogulni, ahogy a szaktudása, a szorgalma, az állása és a becsülete megengedi.

Csupán közbevetőleg jegyzem meg - mert a pénzszerzés módozatai sokakat érdekelhetnek, én is töprengtem már rajta eleget - hogy pénzt kapni általában jó dolog. Nyilván ezért szeretik olyan nagyon az emberek, ha pénz áll a házhoz. Egyesek kifejezetten tapsikolnak örömükben, mások még ugrándoznak is. Néhányan dolgoznak érte, mások meg csak mórikálnak a pénz kedvéért. Ha úgy ítélik meg, hogy a mosoly használ a pénzbeszedésnek, akkor mosolyognak; ha a sírás, akkor meg sírnak-rínak egy keveset. Néha aztán túl is játsszák a szerepüket - de hát nem lehet mindenki Haumann Péter, vagy Gobbi Hilda.

Azt nem akarom megismételni, hogy milyen szöveget ró fel nekem a keresetlevél - mert ennek közzététele talán csak a tárgyalás, vagy az ítélet után lesz megengedett. A tárgyalás ugyanis nyilvános. Ezt a kérdést azonban még meg kell beszélnem jogban jártas barátaimmal. Nem szabad hibáznom, ha ilyen árgus és pénzéhes szemek figyelik minden lépésemet.

Ezért a keresetlevél elejét most nem másolom ide. A keresetlevél második felében a következők olvashatók:

Alperes "a fent idézett írások szerint továbbra is igazságként állít be - és híresztel személyemmel kapcsolatban meg nem történt, hazug dolgokat. Úgy vette le a hazug rágalmakat honlapjáról, mint a Mátyás király mesékből ismert "okos lány", továbbra is igaz állításokként utalva rájuk. Bizonyítani állításait nem hajlandó - és azok hamis volta miatt nem is képes.

A fenti tényállás alapján a Polgári törvénykönyv 84.§-ra hivatkozva kérem a T. Bíróságot, hogy:

1. Állapítsa meg Alperes jogsértését személyemmel szemben 2. Hívja fel Alperest a jogsértés abbahagyására és tiltsa el őt a további jogsértéstől 3. Kötelezze Alperest megfelelő elégtétel adására, azzal, hogy hozza nyilvánosságra, a honlapján ill. levező-rendszerén keresztül mindazok felé, akik felé eredeti állításait megtette, hogy a személyemmel kapcsolatban tett állításai valótlanok. Kérem, hogy kötelezze Alperest emiatt bocsánatkérésre irányomban.

A fentieken túl kérem a T. Bíróságot

4. a Ptk. 84.§ (1) bekezdés e,) pontjára alapítva, hogy a fenti jogsértések megállapításán és a fenti jogkövetkezmények alkalmazásán túlmenően kötelezze Alperest számomra kártérítés fizetésére.

Ennek körében előadom, hogy író, zenész, előadóművész, a "Forrai Sándor Rovásíró Kör" vezetője, a Kárpát-medencei Rovásírásversenyek szervezője vagyok. (Meg nem erősített - csak az interneten olvasott - kósza információk szerint a fent nevezett Kör a közelmúltban egyszerűsítette a szervezeti formáját és jogi értelemben feloszlott. Ha ez igaz, akkor ma már csak informális csoportosulás lehet, azaz hivatalosan bejegyzett társadalmi szervezetként talán nem is létezik - Alperes)

F/2. alatt mellékelten csatolom azt az összeállítást, amely az ez évre vonatkozó hivatalos programjaimat mutatja be.

Jól látható, hogy Feleségemmel együtt járom a magyar lakta vidékeket az Ország határain kívül és belül.

Ünnepi műsorok, települési napok, iskolák közötti vetélkedők és rendezvények előadóművészei, vendégei, a vetélkedők zsűritagjai esetenként elnökei vagyunk.

Alperes aljas és igaztalan rágalmai után azonban hogyan nézzek a közönségem: a gyermekek, tanáraik és szüleik szemébe? Előadásaim alatt azt firtassam a szemeket vizsgálva, hogy vajon ki hiszi el a rólam terjesztett rágalmakat? Vagy kezdjem előadásaimat azzal a kijelentéssel, hogy a rólam terjesztett állítások hamisak? Milyen előadások lesznek ezek így, ha egyáltalán fenntartják még a meghívásomat?

A hamis rágalmak mind az én, mind feleségem egészségét megviselték. Mindkettőnket álmatlanság gyötör, Feleségemnek folyamatos a gyomorfájása azóta, és mindkettőnk vércukor-szintje is megemelkedett. Szorongva megyünk már a baráti körbe is, mert azt lessük, hogy vajon melyikük hitte el rólunk, hogy saját javunkra eladjuk a rendezvényeinken résztvevő gyerekeknek és kísérőiknek szánt ajándékkönyveket, tehát sikkasztunk.

Nyomasztó érzés gyötör minden nap.

Ezt nem tudjuk, mert nem lehet egy váll-rántással elintézni, hogy mivel úgyis ártatlanok vagyunk, nem törődünk a dologgal, hiszen szakkörvezetőként és verseny ill. rendezvényszervezőként folyamatosan kapcsolatban vagyunk szülőkkel, különféle szervezetekkel. A támogatásukat kérjük ajándékkönyv- és pénz formájában. (Pénzt a vidékről, és határon túlról érkező, azt igénylő gyermekek utaztatásának támogatására, illetve étkeztetésének biztosítására használjuk fel, minden esetben számlával igazolható módon.) (Ügyes számlázási technika lehet az, amelyik egy informális, azaz hivatalosan bejegyzett társadalmi szervezetként nem is létező Kör bevételeit rögzíti. Persze az is lehet, hogy ez csak a múltra vonatkozó állítás, amikor a Kör még bejegyzett jogi személy volt. De ez esetben hogyan lehet kimutatni az őket ért mai veszteséget? Vagy éppen ezért kérnek nem vagyoni kártérítést? - Alperes)

Mi ennek és ezért élünk. Minden szabadidőnket erre használjuk fel, rengeteg szervezőmunkát, telefonálást és folyamatos kapcsolatépítést jelent a versenyek, táborok megszervezése. Ehhez rendkívül fontos a hitelességünk . Már most is tenger sok energiát vesz el tőlünk a hamis rágalmak miatti kényszerű magyarázkodás.

Így is előfordult már most, hogy két már két hónapokkal korábban lefixszált, és többször megerősített előadásunkat mondták le. Így a Budapesti Állatszigeti programot október 5-én és egy Pécsi eladásunkat. Ugyan indokolás nélkül mondták le ezeket, de nyilvánvaló, hogy nem független az interneten Alperes által rólunk terjesztettektől, mivel ilyen korábban nem történt velünk. E két eset jelentős erkölcsi kárt okozott a számunkra, és még ki tudja, mi fog érni minket emiatt. További visszamondott előadások, táborozás támogatására meg nem nyílt pénztárcák és egyéb adományok formájában.

Kérem T. Bíróságot, hogy mérlegelje a fent előadottakat és Alperest az engem ért hamis rágalmak miatt kötelezze 500.000.- Ft nemvagyoni kár, valamint a tőkeösszeg után a Polgári törvénykönyv 301.§-a szerinti, a károkozás - azaz 2008. augusztus 20. - napjától a kifIzetés napjáig számított késedelmi kamata, továbbá perköItség megfizetésére.

Amennyiben bizonyíthatóan e hamis rágalmak miatt konkrétan kimutatható anyagi veszteség is ér a jövőben, akkor e vonatkozásban jogfenntartással élek.

Ismeretségi körünkből sokan kapták meg a rólam (rólunk) szóló rágalmakat Alperes levelezőlistájából pl. T. András ( ... lakcím ...) valamint R. Tamás ( ... lakcím ...) akik tanuvallomást is tudnak tenni az Alperes által terjesztett rágalmak tényéről és annak rájuk gyakorolt hatásáról.

Meg kell említenem, hogy az elmúlt hetekben több személlyel voltam kénytelen megtárgyalni az "ügyet" és kiderült, nem én vagyok az első. (Itt arra a perre utalhat a Felperes, amelyben engem sértettek meg, s amelyben az alperes bocsánatot kért tőlem, de amelyben én nem kértem sem az alperes megbüntetését, sem a pénzbeli kártérítésemet - Alperes)Igen, valóban Alperes notórius feljelentgető és rágalmazó. (Itt nem tudom megállni, hogy ne emlékeztessem a nagyérdeműt, hogy ezt egy engem beperlő polgártársunk írja rólam, s persze a notórius jelző is csak hangulatfestő elem a keresetlevélben - Alperes).Itt az ideje, hogy valaki egy jogszerű eljárás keretében elvegye a kedvét becsületes, ártatlan emberek alaptalan rágalmazásától.

Perköltség tekintetében a jelen beadványon lerótt illeték valamint 50.000.- Ft + ÁFA ügyvédi munkadíj megfizetésére tartok igényt.

A Polgári perrendtartás 121. §-ra hivatkozással bejelentem, hogy jelen kereset megírását megelőzően közvetítői eljárásra nem került sor.

T. Bíróság hatásköre a Pp. 22.§-n, míg illetékessége 29. §-on alapul.

Jelen beadványon leróvok 6 %, azaz 30.000.- Ft eljárási illetéket bélyegben.

Budapest, 2008. október 9.

Tisztelettel:

Szakács Gábor felperes"

Nos, mit is írhatnék e cikk végére, ami biztató lehetne? Nyilván semmit. Pedig a cikkek végére hepiendet szokás rittyenteni. De ezt a lehetőségemet a Felperes már lelőtte. Ő a saját elképzelése szerinti hepiendet vázolta fel az égre. Itt és most "el kell venni a kedvemet" és persze döntenem kellene a pénzt szegény szorongók és gyomorfájósok erszényébe.

A Felperes nagyon biztos a dolgában s ez nem sok jót ígér az Alperesnek, aki momentán én lennék. Kész volt erre a lapra feltenni 80 000 forintot, annyira bizonyos a befektetés megtérülésében.

De ez a dolog még nincs lefutva. Még csak ezután körvonalazódnak a küzdőfelek tervei, s a saját terveimet egyelőre nem célszerű bemutatni. Legfeljebb annyit árulok el belőle, amennyi nem árthat az ügynek. Szakács Gábor személyes adottságai jelenthetik nekem a legnagyobb védelmet. Ha visszatekint a nyájas olvasó a keresetlevél idézett részletére, akkor találhat is benne ellentmondásokat, amelyek a Felperes személyiségéből fakadnak s amelyek némi reménysugarat jelenthetnek az Alperesnek.

Ha a keresetlevél komolytalan, a T. Bíróság pedig a helyzet magaslatán áll, akkor talán nincs nagy ok az aggodalomra.

Folyt. köv.

Vissza. Kezdőlap. Lap elejére.