Szélörvény-mandala. Az elemek és égitestek körbefutnak
        rajta. Tűz, Föld, Víz, Ég. Nap, Hold, Esthajnal, Szél. 

Ég Anyácska

Vissza.

Hetedhét ösvény

Emberanya alakú
        Világfa.

A valaha BÜÜN-nek nevezett vallás tanainak vázlata, hittételeinek 49 pontja. Máté Imre által. 28., 33. és 34. ösvények kék megjegyzései meg tőlem.

Kezdetben volt az őserő, melyet őseink megszemélyesítettek, és YOTENGRIT-nek neveztek .Yotengrit Ős-végtelen-tengert, első istenséget jelent az ó-altáji Tengri=Isten szóból képeztetve. YOTENGRIT magában foglalja a világegyetem összerejét, jót és rosszat egyaránt.

  1. Őseink hitében az Ősenergia a "kezdet előtt" passzív nyugalomban volt. Az első moccanás -melyet teremtésmondák színesen előadnak- jelentette az idők kezdetét, egyben Isten eszmélését, az intelligencia születését is. A szellemanyag a mennyiséghez minőséget kapott.
  2. YOTENGRIT, az osztatlan istenség saját szellemanyagából teremtetett szellemlényeket, és szilárddá sűrített szellemanyagából teremtett "világokat". Lelkes életet még sem tudott teremteni, és az univerzum, a világegyetem sem volt stabil, mert egyrészt hiányzott belőle a kiegyensúlyozó erő, másrészt a negatív, romló erők még az istenségben voltak.
  3. A "lelkes teremtéshez" szükség volt az "egyre javuló minőségre", mai szóval szelektív evolúcióra, a kétnemű szaporodásra. A kétnemű szaporodáshoz pedig szükség van az értelem mellé az érzelemre is. Ehhez az istenségnek meg kellett válni a benne lévő negatív erőktől.
  4. Az istenség kivetette, száműzte magából a rosszat, mindent, ami megakadályozhatná a folyamatos és egyre tökéletesedő megtestesülést. Őseink hitében, mivel minden Isten szellemanyagából van, a teremtés, az evolúció az istenség permanens testet öltése.
  5. "Maradék kétharmadból" a megtisztult istenség megteremtette a férfi-istent, ő maga meg isten-asszonnyá szineváltozott.
  6. A dualitás alapja a nősténység és hímség egyensúlya -a biológiai praktikáktól a filozófiai szublimátig.
  7. A sötét erők nem részei a dualitásnak. Őseink hitében a rosszra nincs szükség ahhoz, hogy a jót jónak érzékeljük
  8. Őseink a nő-istent UKKÓ-nak a férfi-istent GÖNÜZ-nek nevezték, " Ős-földanyának" , illetve "szellem-égnek". Ők EGYÜTT az "Öreg-isten" az új-isten, ó-altáji nevén TENGRI.
  9. Az istenségben két személy van, egy nőnemű meg egy hím nemű. Materiálisan és filozófiailag is. Ők a világörvény, az egymást stabilizáló ikerörvény mozgatóerői.
  10. Az Udag-nak ,majd ÁRMÁN-nak nevezett nevezett "isten Ellensége", más néven SÁTÁN, kívül van a világörvényen. Nem feltétele a létnek a fejlődésnek. Kívülálló, ellenséges, rontó, fékező erő. Teológiailag ő a rosszra csábító.
  11. Udag eredetileg azon szellemek egyike, akit még az osztatlan őserő és intelligencia, Yotengrit teremtetett szétosztással. Ezért nemtlen. UDAG magához ragadta a jóvá tisztuló istenség kivetett szellemanyagát (negatív minőségű kvantumjait), és hatalmas ártó erővé tekeredett. Ám mivel YOTENGRIT teremtménye , van benne jó minőség is Ez a az oka hogy ritka az a rossz , melyben valami jó ne lenne. UDAG vagy ÁRMÁN nem tökéletes a rosszban, de a teremtő istenek sem a jóban.
  12. Őseink BÜÜN-nek nevezett vallása hittételként hirdeti, hogy a szellemanyag, melynek mennyisége (kvantuma) és minősége ( kvalitása) van. A szellem-kvantum hittétel értelmében a szellem osztható, kivonható, összeadható, és minősége rontható, illetve javítható.
  13. Mivel minden Isten szellemanyagából van, az ember is végső soron istenség része, ezért tud alkotni, teremteni. "Istent" is lehet teremteni, ha megfelelő minőségű és mennyiségű erőt ( szellemanyagot) tud az egyén "nyalábba rendezni" vagy egy közösség "összegyalulni", mai szóval koordinálni.
  14. Az Isten szó szellem-eget jelent eredetileg, de égi szellem értelemben is használták. Őseinknél az isten a mai szóhasználat szentjét is jelentette. Megkülönböztetnek ezért öreg istent és kisisteneket.
  15. A népek, nemzetek védőszellemét is istennek nevezték. Ilyen a Magyarok Istene.
  16. A Magyarok Istene eleven Isten. Őseink saját szellemmennyiségükből erősítették istenné egy kiváló hős-őst . Ő a közös eszmeiség kompenzálója és visszavetítője az egyének, valamint a közösségre.
  17. Ha egy nép egy másik nép istenét (védőszellemét) elismeri mindenható urának, istenének, az aláveteti magát annak a másik népnek.
  18. A magyarságnak két oltalmazója van: a Magyarok istene, aki velünk és érettünk hadakozik, és Boldogasszony anyánk ,aki UKKÓ a homlokán Holddal ékes, világot átölelő istenasszony szellemanyagából lépett emberközelbe, oltalmazónkul. Ha MÁ ősünk szelleméből nőtt istenünk, a magyarok istene éles szablyánk, sebes nyilunk, akkor Boldogasszony anyánk védő pajzsunk.
  19. Oltalmazóink, csak akkor oltalmaznak minket, ha bízunk bennük és összetartunk. Ne áskálódj, ne irigykedj! Örülj mások boldogságának, szerencséjének, sikerének! Még jobban ha nemzetbélid, annál is jobban, ha ösmerősöd, atyádfia. Boldog sikeres emberek közt jobb élni, mint nyomottak és nyomorultak közt. Igazodj a náladnál eszesebbhez, két épkézláb véleményt pedig jobb egyeztetni! Ez az egyetértés, nem a lefele igazodás.
  20. Nő meg férfi, nőstény meg hím együtt egy egész. Amikor azt mondjuk: Egy egyből kettő, kettő meg egy emlékezünk hogy egy volt az istenség , aztán nővé meg férfivá szineváltozott. Ők egyesültek, s lőn az egyesülésükből megint egy új láncszem. S ez így megy tovább. Az ős-sejtést a nő viszi tovább, ő a tűzhely királynője.
  21. A családban nincsen egyed uralkodó. A jó családban egyetértés van. Amilyen a család olyan a társadalom. A zsarnokság már a családban kezdődik.
  22. A nő teste szent. Akit beenged, az beengedtetett, akit kizár az kizáratott.
  23. A kéj isteni eredetű. A szeretkezés ténye sohasem vétek, a mikéntje már lehet az. Mint mindenben: mindent szabad ami nem árt másnak. A szeretkezést a szeretet varázsolja szerelemmé.
  24. MINDENT SZABAD AMI NEM ÁRT MÁSNAK. A MÁS nem csak embertársad , hanem az egész természet. Szent könyveinkben írva vagyon, mire ügyelj, hogy még véletlenül se vétkezz.
  25. Alapvető hittétel: Ápold Lelkedet, gyarapítsd szellemedet, hogy halálodig megvilágosulj és kiteljesedj! Ne árts, ne bánts, istápolj segíts!
  26. A halál nem az élet ellentéte, hanem a születésé. Két kapu: az egyiken belépünk a földi életbe a másikon ki, de nem mindegy hová, milyen állapotba. Ezért csiszolódj tudásodban meg érzelemben! Mert kollektív megváltás nincs. Saját belsőd lépcsőfokain juthatsz csak el az üdvözüléshez. Cselekedj jót! Szívleld meg a javallatokat, tiltásokat!
  27. Ne irtsál állatot növényt írmagostul! Ne mérgezz vizeket! Ne halássz ne vadássz szórakozásból, mert fű, fa, állat mind testvéreid! Lelkük van, szellemük van, részük van e világból. Tiszteld az Állatősőket (Totem), akikből véttettél, s leginkább a lovat, mert ló híján benyelt volna a sivatag meg a hó!
  28. Tartsd meg a BAJ háború törvényeit! Ölj ha elkerülhetetlen, de ne gyilkolj, ne hurcold el megvert ellenséged családját, ne erőszakoskodj nőivel!
    • Harcban védjed, mentsed
      Nőket és gyengéket:
      ellenét, sajátod,
      foglyodat, bajtársod.
    • Jó a sereg, hogyha
      élettárs hű marad,
      árvák és rokkantak
      ellátva el vannak.
    • Hont civil is védje,
      veszekvés ne legyyen.
      Szökött gyermek harcost
      Végezni ki nincs jog.
    Evakuálás rendje:
    1. fiatal nők és kisgyerekek,
    2. nők és gyerekek,
    3. öregek,
    4. hadban járatos férfiak.
    Ínségben étkezés rendje:
    1. gyerekek
    2. betegek és sérültek,
    3. öregek
    4. nők
    5. férfiak
    (Jegyzetek a Yotengrit-könyvek nyomán. E honlap szerkesztője.)
  29. Aki mást kihasznál embert eszik részekben. Ne tarts rabszolgát, és böcsüld meg emberségében cselédedet!
  30. Munkáltatás és munka mai fogalomkörbe illesztve tőke és munkaerő nem ellentétes, ellenséges erők, hanem együtt alkotják a produktivitást. Nem ők állnak szemben, hanem kettőjükkel áll szemben a parazitizmus, koronként más-más megjelenési formáiban. Ma például mint bürokrácia bankokrácia másfelől a túltermelhető szociális hálózat.
  31. Mindent szabad ami nem árt másnak. Az hogy ki mit eszik, iszik, milyen élvezeti cikkel él, hogyan szeretkezik, miként tervezi családját, az az ő saját ügye. Semmiképpen nem az államé.
  32. A nő, akár feleség, akár nem, szül ha akar, nem szül ha nem akar. Teste lelke saját tulajdona.
  33. Jó úton járni nem csak saját üdvösségünk érdekében fontos, hanem mert az istenségeknek is fontos, hogy az isteni szellemanyag el ne kárhozzék (kárba ne vesszék) azáltal, hogy a rontószellemeket (akit Őseink Ármánnak neveztek) gyarapítja. Nem mindenki igazodik el azon hogy mi a jó mi a rossz. Nekik útmutatásra van szükségük. Eza papság föladata.
    Röviden a táltosok szerint: Jó ami használ, rossz ami árt. Ami nem árt, nem használ, se nem rossz, se nem jó. Tehát a jó egy szubjektív dolog, de van itt még valami: gyűlölet és felelőtlenség nem jók. (Jegyzetek a Yotengrit-könyvek nyomán. E honlap szerkesztője.)
  34. Egyházra papságra azért van szükség, hogy értelmezze, tanítsa az igéket, meg azért, hogy a mindenkori világi hatalom ellenőre legyen.
    Ehelyett szokása egy csomó egyháznak ellenőrizni, hogy van-e zsebében egy csomó zsozsó. (E honlap szerkesztője.)
  35. Aki kormányoz, irányít, az ne fölülről tiporjon lefele hanem elöl járjon, az emberi böcsület és tudás példaképeként.
  36. "Ne imádkozz látványosan!" – így taníták a nagy bácsák. A mi hitünk szerint az istenek nem várnak feudális típusú hódolatot, talpnyalást. Ők nem zsarnokok, hanem őseink. Ha fohászt sóhajtsz bajodban, enyhületet küldenek lelkedbe. Hívd ezért UKKÓ nevét  vízzel öntve, csorgatva, meg gabonát. Hívd ezért GÖNÜZ nevét tűzáldozattal, füstáldozattal. Hívd BOLDOGASSZONY nevét gyertyalánggal. Hívd a MAGYAROK ISTENÉT öt égtáj felé zengő dobszóval. Az isten-párt, UKKÓ-t meg GÖNÜZ-t köszöntsd napkeletkor "káttással" (hosszan elnyújtott, kiáltó dallam). Ugyanígy, ha a Hold mélyen, az ég alján vitorlázik.
  37. "Isten nevét hiába ne vegyed!" - így tanítják. A szellemeket se háborgasd hiába, mutatványként ne idézz szellemet!
  38. Szórakozásból ne "utazz", ne szállj ki testedből, mert pórul járhatsz!
  39. Ne ronts, ne átkozz füttyre! Ne is kívánj rosszat! Csak az irigy embert büntesd, mert az rohasztó féreg a társadalomban.
  40. Ha orvos vagy, természetgyógyász, vagy ilyesféle, pénzt kérhetsz a betegedtől, mert ez a szakmád, ebből élsz. Ám ha táltos vagy, aki a szellemek erejével gyógyít, vagy istenre, szellemekre hivatkozik, nem kérhetsz fizetséget. Csak elfogadhatsz a jómódútól. A szegénytől el se fogadj semmit!
  41. Ha isten fölvitte a dolgodat, ne tagadd meg, ne feledd el barátaidat! Házastársadat, szeretődet még annyira se! Ők nem lépcsőfokok, hogy rajtuk lépkedj fölfelé!
  42. Bocsáss meg a vétkezőnek! Annak is, ki visszaélt hatalmával, de ne jutalmazd meg!
  43. Tanuld meg megkülönböztetni ellenfelet az ellenségtől!
  44. Bármit is hirdetsz, ne hivatkozz Isten akaratára, mert az istenkáromlás. Te nem tudhatod, Isten mit akar.
  45. Az ősök hitéhez visszatérni nem azt jelenti, hogy múltunkból kiiktatunk egy évezredet. Összhangba kell hoznunk a jelen korral az elmúlt korokból mindent, ami érték, ami előbbre visz.
  46. Leginkább attól óvakodjunk, hogy őseink rugalmas teológiáját, etikáját  és bölcseletét megmerevítsük vagy elferdítsük. Ennek okáért ügyelnünk kell arra, hogy Boldogasszony Anyánk Egyházának irányításában, képviseletében nők méltó számban és módon jelen legyenek.
  47. A TAN a lényeg, nem a nevek. Istent nevezték így, nevezték úgy, de Istennek nincsen neve. Az ISTEN nem név, hanem fogalom. Nevezzük tehát Istent Istennek!
  48. HÉT JAVALLAT:
    1. Legyen tartásod, melyért kiállsz!
    2. Oltalmazd az oltalmad alá futót!
    3. Szeresd és kíméld az ég minden teremtményét, a vágnivaló barmot, az elejtendő vadat is!
    4. Legyenek ünnepnapjaid, melyeken istenekre és ősökre emlékszel, meg magadba szállsz elmélkedni a világ folyásán.
    5. Ne vidd magaddal sírba tudományod.
    6. Gondod legyen házad népére, atyafiságodra, minden KÖZ-re melynek tagja vagy.
    7. Törekedj békére!
  49. KILENC TILALOM:
    1. Ne gyilkolj
    2. Ne gyújtogass!
    3. Ne erőszakoskodj!
    4. Ne hazudj!
    5. Ne szeretkezz haszonlesésből!
    6. Ne vendégeskedj hívatlanul!
    7. Ne vess ellenkezést szeretők, házastársak közé se hazug szóval se bajt keverő igazmondással!
    8. Ne kívánd és el ne fogadd zálogul, fizetségül, felebarátod házastársát, szeretőjét, gyerekét, igavonó barmát, fegyverét, hajlékát, létszűke földjét!
    9. Ne sanyargasd a kényedre kerültet!
Tenger.Őstenger.
        Jotengrit.