MINDHALÁLIG a politikai üldözött kínaiakért és tibetiekért! Új Jogvédő Szervezet Alakult! (KTÜSZ) 2011-07-14. TERJESZD! Az elmúlt pekingi-orbáni terrorista időszak feltétlen folyományára megalakult a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ). A Szövetség a kínai és tibeti polgárok és menekültek, kiemelten a kínai és tibeti politikai üldözöttek érdekvédelmét és mindhalálig való életvédelmét hivatandó betölteni; természetesen mindenkinek bátorsága és ereje szerint. A Szövetség elnöke az eddig is politikai bűnözési és mészárlási rekordleleplezéseiről és emberjogi védelméről híres, állami bűnözők részéről pedig rettegetten hírhedt Molnár F. Árpád lett, A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Hálózat Alapítója, A HÍRHÁTTÉR Főszerkesztője. Az elnök nevét hallva egyértelműen kiderül, hogy a Jogvédő Szövetség számára nem lesz olyan rázós és életveszélyes ügy, amit teljes mellszélességgel és kitartással fel ne vállalna! Világos az is, hogy az elnök a leginkább köteles jó példával és bármikor az életével áldozni a kínai és tibeti politikai üldözöttekért! A Szövetség - első aktusai közt - várhatóan ma, vagy 1-2 napon belül honlappal is jelentkezik. Aki a Szövetségbe jelentkezni kíván, írjon az azoknezo@citromail.hu címre, vagy hívja a +36/30/919-6386 telefonszámot!