FELJELENTÉS ORBÁN VIKTOR MAGYAR MINISZTERELNÖK ELLEN
TERJESSZE MINDENKI!!!
Mivel minden nem csak a MAZSIHISZ másfél tucat címzettje orra előtt (akiket a nagykövetségekkel együtt külön megkeresünk személyesen is) és a média orra előtt történt és történik, így azonnali fellépést és teljes nyilvánosságot kérünk! A meggyilkolással fenyegetett HÍRHÁTTÉR-Főszerkesztő és Munkatársai központi számunkon vagy bármelyik Kollégánknál hívandó: 30/919-6386 !
Bár a Főszerkesztőt minden hivatalos ismereteink szerint egyszerre nyilvánították bűnözőnek és önálló életre teljesen képtelen, azonnali orbáni állami ellátásra szoruló elmebetegnek, továbbra is élő adásban nyilatkozik, és továbbra is fogadja a hozzá világszerte forduló politikai üldözöttek, tudósok, írók, költők, zeneszerzők, Echelon-Tanúk, keresztyének, uzsorakamat és lakásmaffia-áldozatokat, riportokat és tényfeltárást kérőket, az állami szervezésű romák elleni sorozatgyilkosságról és az Orbán Viktor vezette állampolitikai pszichiátriai bűnözésről és gyilkosságokról, valamint az általa vezetett szervkereskedelemről szólni akarókat!
FELJELENTŐK!:
Molnár F. Árpád (ELI), A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, Keresztyén újságíró, emberjogvédő, az Amnesty International tagja, a KJE alapító tagja, oknyomozó, tényfeltáró, terrorleleplező, Filmrendező, az állami korrupciós és főleg életellenes bűnszervezeti bűntettek, valamint politikai gyilkosságok egyik legfőbb leleplezője, a bolygó Első Echelon-Tanúja
Nagy Sándor (Naleksz), A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Keresztyén Munkatársa, riporter, újságíró, tervező, fotós, operatőr, emberjogvédő, filmrendező, a bolygó egyik legfőbb Echelon-Tényfeltárója
Soós József (Titán), A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Keresztyén Munkatársa, riporter, újságíró, operatőr, oknyomozó, tényfeltáró, terrorleleplező, az állami korrupciós és főleg életellenes bűnszervezeti bűntettek, valamint politikai gyilkosságok egyik legfőbb leleplezője, a Föld legnagyobb Echelon-Tanúinak egyike
Domján Tibor, A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Keresztyén Munkatársa, riporter, újságíró, operatőr, Echelon-Tényfeltáró
Daria Rubinstein, A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Munkatársa, újságíró, operatőr, Európa vezető női Echelon-Tényfeltárója
és további emberjogvédő személyek
Amikre soha, sehol nem volt példa!: Orbán Viktor egy média - ráadásul a politikai bűnözést és az állami gyilkosságok intézményrendszerét és eseteit legjobban feltáró média keresztyén emberjogvédő alapító-főszerkesztője ellen és a média ellen - végrehajtott házkutatást, az összes ellene és bűntársai, valamint minden állami bűntett elleni bizonyíték és minden médiaeszköz lefoglalását rendelte el, a nyilvánosság előtt naponta tényfeltáró, riporter és filmrendező főszerkesztőt bűnözőnek és önálló életre képtelen elmebetegnek, sürgős orvosi ellátásra és lekábítószerezésre szükséges személynek nyílváníttatta, Facebook-os oldaláról mindenki minden olyan kérdését, felvetését törölték, akik csak felvetették, hogy egy médiánál most volt házkutatás, eztán Orbán a mai napon (2011.02.17.) a tarhely.eu-nál lekapcsoltatta a róla tömeges mennyiségben életfogytig tartó fegyházbüntetéseket bizonyító, emberjogvédő és keresztyén életvédő HÍRHÁTTÉRT, elrendelte a Főszerkesztő Molnár F. Árpád elfogását és a nyilvánosság teljes, maximális kizárásával az eltitkolt elhallgattatását, mely utóbbit külön megerősítette egyik volt kapcsolata. A kuruc.info tovább működik, mondván, hogy azon nem találtak fogást (nyilván túl törvényes és túlzottan emberjogvédő, túl sok ott is a keresztyén, ráadásul védik a pszichiátriai bűnözést és tagadják a Holocaustot
F E L J E L E N T É S ! ! !
E FELJELENTÉSSEL az összes fent látható címzettet megkerestük, mivel eddig összesen 10 ezer körüli feljelentéssel éltünk, de kivétel nélkül mindet lesöpörték.
FELJELENTÉS! TERJESZD! Orbán Világrekordokat döntött bűntettei, melyeket további abszolút világrekordokká göngyöl!
A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Nevében és én, Molnár F. Árpád (An. Retezár Mária, sz. 1972.11.13.)
F E L J E L E N T É S T
teszünk Orbán Viktor magyar miniszterelnök és ismeretlen tettesek ellen.
A HÍRHÁTTÉR csak az elmúlt kb. 3 esztendőben több ezer Feljelentést tett, ezen belül Orbán Viktornak és nyílt levelezőlisták ezrein ellenőrizhető módon számos emberölés, terrorcselekmény stb. tárgyában, továbbá a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA elleni életveszélyes állami fenyegetések, büntető eljárás és a 2009 szeptember 14-i házkutatás során véglegesen elkobzott számítógépek, pendrive-ok, riportok, filmjeink, emberölésekről, állami gyilkosságokról, Orbán Viktor bűntetteiről szóló tanúk és dokumentumok, belföldi, a 2006-os és külföldi, többször százak halálát okozó terrorcselekményekről és azoknak a magyar hatóságok és Orbán Viktor általi eltussolásáról, illetve a bejelentéseink és feljelentéseink ellenére azok összese elkövetéséről, hogy egyet sem akadályoztak meg!
A bizonyítékok összesen legalább tízezreinek elkobzását követően a mindent elkobzó, és Orbán Viktornál csak ebben az ügyben legalább több százszor feljelentett hatóságok a Molnár F. Árpád távollétében megállapították, hogy semmit, senkiről és semmiről vizsgálni nem kell, mindenki ártatlan, csak a Molnár F. Árpád bűnös, akit iratismertetésre sem szabad hívni, ne ismerhesse meg az eljárásban elkövetett további báncselekményeket, tanúkat nem voltak hajlandók kihallgatni, továbbá - miután Orbán Viktorhoz csak ebben az ügyben legalább több százszor fordultunk, továbbá kb. 100 dokumentumfilmet publikáltunk a Föld bolygón - a hivatalos információink szerint a Molnár F. Árpád távollétében a feljelentett hatóságok és a konkrét személyek számunkra a Világtörténelem során sosem hallott látványos bűnszervezeti elkövetőkként kimondták, hogy a Molnár F. Árpád filmrendező, főszerkesztő és project főkoordinátor nem képes önmagát ellátni, magatehetetlen, teljes ellátásra és sürgős kényszergyógykezelésre szorul. Hogy ezt minél gyorsabban kivitelezni lehessen, hivatalos információink szerint az Orbán Viktornál több százszor feljelentett kecskeméti bíróság elrendelte a keresztyén média-alapító főszerkesztő, riporter és újságíró elleni körözést, és saját költségén, fegyveres erőkkel történő előállítását és kényszervbezárását.
A napokban, 2011. február 14-én Orbán Viktor utasítására újabb házkutatást tartottak a Molnár F. Árpád Főszerkesztő lakásán, és ismét lefoglaltak minden létező állami bűnszervezeti elkövetésekről szóló bizonyítékot, tanúvallomást és dokumentumot, és elrendelték a Molnár F. Árpád elleni országos körözést. A rendőrség telefonon és több forrásból megerősítette, hogy Budapest rendőrfőkapitánya, Tóth Tamás követelt újabb házkutatást, az információk szerint előbb elmebeteggé és önellátásra képtelenné, sürgős orvosi ellátásra és gyógyszeres kezelésre szorulóvá (kábítószeres, védekezésre képtelen állapotba hozáshoz), majd mivel ez kevés volt az intenzív állami maffiaüldözéshez, egyúttal bűnözővé is nyilvánított keresztyén emberjogvédő, és a nyilvánosság előtt nap mint nap filmes és az állami bűnözésről kvázi naponta jelentkező riporter és filmrendező.
Orbán Viktor további beismerő vallomásaként Facebook-os oldaláról - ahová a Katonai Biztonsági Hivatal javaslatára fordultunk, ahol alig burkoltan azt is tanácsolták, hogy a roma sorozatgyilkosságok állami szervezői hátterét és a pszichiátriai bűnözést legmélyebben leleplező project főkoordinátor meneküljön külföldre, nevezetesen főleg Rómába az üldözés elől - a miniszterelnök még annak hírét is töröltette mindenkinél, aki közölte a Molnár F. Árpád keresztyén emberjogvédő és média főszerkesztő elleni házkutatás tényét, és mindazok szavait, akik csupán meg merték kérdezni, miért volt házkutatás a keresztyén emberjogvédő HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIÁNÁL. Orbán Viktor Facebook-os oldalán a Katonai Biztonsági Hivatal halmozott javaslatára fordultunk a miniszterelnökhöz, aki minden érdeklődő és felvető személy megkeresését 100%-ban töröltette. Ezzel külön nyomatékosan beismerve, hogy ő, Orbán Viktor áll a mögött, hogy Orbánt a totális bizonyíték-eltüntetések és életellenes bűntettek tömegei, valamint az állami szervezett pszichiátriai bűnözés, a romák elleni állami sorozatgyilkosság stb. bűntettek miatt egy-egy ügyben is számtalanszor feljelentő Molnár F. Árpád olyan végzetesen fenyegető életvédő tanú, hogy 100%-os eltitkolás mellett kell üldözni és a számtalan állami életveszélyes fenyegetéseknek megfelelően meggyilkolni, lehetőleg kínhalállal, ahogyan azt Orbán Viktor pszichiátriai bűntetteiről is tengernyi közvetlen adattal és bizonyítékkal nyilvánosságra hoztuk. Azaz Orbán menekül és megsemmisít minden bizonyítékot, a teljes, adekvát lebukást is bevállalva, csak ne kelljen egyetlen kimagyarázhatatlan kérdésre és szembesítésre sem reagálni a bűnözővé és sürgősen lekábítószerezett ellátásra, valamint önálló életvezetésre (evésre, ivásra, vásárlásra, pénzügyei kezelésére és felügyelet nélkül hagyásra) alkalmatlanná nyilvánított közérdekű bejelentő Molnár F. Árpád Amnesty International-tag, oknyomozó és tényfeltáró keresztyén újságíró ellen.
Mivel hasonlóan nyilvános és leplezetlen, sorozatos és bűnszervezetben, ráadásul esztendőkön át folytatólagosan elkövetett bűntettekre nem volt példa sem a magyar történelemben, de újságíró ellen ismereteink szerint soha, sehol a Föld bolygón - aki ráadásul naponta arccal, hanggal, riportokkal, tudósításokkal, professzionális Filmekkel a nyilvánosság előtt szerepel - kérjük az összes értesített hatóság és hivatalos szerv azonnali és minden intézkedésben a büntető eljárások és a maximum későbbiekben, de elkerülhetetlen elkövetői letartóztatások érdekében ALÁÍRÁSSAL történő fellépésre!
Egyúttal - mivel ez a FELJELENTÉS már első aktusában is szertepostázásra kerül a Föld bolygó megannyi polgári és katonai titkosszolgálati címére, diplomáciai képviseletére, az ország vezető és nem vezető médiumai, számos civil és nem civil személy stb. számára - biztosítjuk az ország és a Föld lakosait, hogy a házkutatás előtt bejelentett módon és megnövelt intenzitással folytatjuk az Orbán Viktor magyar miniszterelnök vezette gyermekszervkereskedelem és általános szervkereskedelem (azaz emberrablások, gyermekrablások és gyermekgyilkosságok) ügyében a további nyomozásokat, és továbbra is fogadjuk és hívjuk az összes tanút és minden olyan személyt, akik adatokkal vagy bizonyítékokkal tudnak szolgálni ezen (és minden más) rettenetes emberellenes és Emberiség-ellenes gyilkos bűntettekről és gaztettekről.
Melyeknek - megtudja az egész világ, és ahogy Mondtuk, Orbán végig a nyílt despotizmusra készült, egészen bukásáig őrjöngve - a legfőbb vezetője, bizonyíték-eltüntetője, a totális médiacsendet elrendelője és bűnszervezeti maffiavezére Orbán Viktor volt.
FELJELENTŐK!:
Molnár F. Árpád (ELI), A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, Keresztyén újságíró, emberjogvédő, az Amnesty International tagja, a KJE alapító tagja, oknyomozó, tényfeltáró, terrorleleplező, Filmrendező, az állami korrupciós és főleg életellenes bűnszervezeti bűntettek, valamint politikai gyilkosságok egyik legfőbb leleplezője, a bolygó Első Echelon-Tanúja
Nagy Sándor (Naleksz), A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Keresztyén Munkatársa, riporter, újságíró, tervező, fotós, operatőr, emberjogvédő, filmrendező, a bolygó egyik legfőbb Echelon-Tényfeltárója
Soós József (Titán), A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Keresztyén Munkatársa, riporter, újságíró, operatőr, oknyomozó, tényfeltáró, terrorleleplező, az állami korrupciós és főleg életellenes bűnszervezeti bűntettek, valamint politikai gyilkosságok egyik legfőbb leleplezője, a Föld legnagyobb Echelon-Tanúinak egyike
Domján Tibor, A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Keresztyén Munkatársa, riporter, újságíró, operatőr, Echelon-Tényfeltáró
Daria Rubinstein, A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Munkatársa, újságíró, operatőr, Európa vezető női Echelon-Tényfeltárója
és további emberjogvédő személyek.