Urál és Altáj népei

Hajlék

Vissza.

Frissítve: 2013.07.26.

Praktikus okokból itt a gyakorlati magyar hagyományokról esik szó.
Ebben az írásban többnyire csak a magyar hajlékról lesz szó, más népek hajlékai a népek említése nélkül, tetszés szerint, praktikus okokból hasonlítatnak össze a magyar hajlékokkal.
A jurta őse az indiánsátornak is őse. A hanti házak fölépítése:

A tűz fontosságát jelzik a vele kapcsolatos hiedelmek. A jurta elődje a kúpos sátor. Ollós vázát bőrszíjak tartják össze, a tetővázára helyezett nemezborítást lószőr kötelekkel rögzítik. Egyszerű hajlékformák a féltető, a nyeregtetejű kunyhó, a veremház, és a nádfalú építmények azaz téltől állatokat védő szárnyék és a tető nélküli cserény. (FIGYELEM: a nemez bepenészedik a Kárpát-medence éghajlatának gyakori esőitől.)

Jurta

A szegényebbek jurtáinak közelében hátaslovak megkötésére alkalmas karókon, rögtönzött garádokon, téli szállások náddal fedett vermein és szabad tűzhelyen kívül más nem volt.

Földfalak

Rakott sárfal, más néven fecskerakás

Legalkalmasabb anyag a kött, agyagos sár, melyet bányászni kell. Belocsolják vízzel, és töreket, szalmát kevernek hozzá. Lótrágya a kötőanyag. Alapos kötés után megtapossa ember, ökör, ló, hogy görcstől mentes, tésztafinomságú anyag legyen. Ezután 1 napig érlelik. Tísztitott, egyengetett, döngetett földre építik a falat, 3-4 sor dinnyenagyságú gombócot, majd száradás után újabb adagot. Ásóval simára nyesés, fejszével ablakvágás. Falvastagság általában 60-80 cm, felfelé kiss elvékonyodik.

Vert fal

Deszkakeretek közé sármasszát döngölnek, a fal a zsaluzattal együtt fokozatosan emelkedik. Anyagok: föld, víz, törek.

Vályog

Fecskerakás anyagából vályogvető rámában téglát formáznak. Készítésük cigány foglalkozásként volt ismert, de falusiak is csinálták, így vályogvető ráma sok padláson van. Amikor lehúzzák a rámát, az anyagot szikkadni hagyják 2-3 napig, majd az alját is szikkasztják, hogy kapjon levegőt az is. A téglákat kötésben egymásra rakják.

Földfalak befejezése

E művelet a tapasztás. Általában 3 tapasztóréteg kerül a frissen készült falra. Az egyenetlenségeket, hézagokat eltűntető első réteg anyaga sár törekkel, pelyvával és lótrágyával keverve. A második réteg hígabb, pelyvátlan sár, a harmadik értegben nics növényi rész. Erre kerül 3 réteg mész, először agyaggal és lótrágyával keverve, majd kétszer hígabb, oltott mészzel.

Téglaépítkezés

Vályogtégla és továbbfejlesztett tégla. A továbbfejlesztett tégláról: Az agyagos sarat a lehető legfinomabbra és legcsomómentesebbre dolgozzák fel. A kiszáradt nyers téglákat téglaégetőkben égetik kőkeményre. Komoly tudást, felkészültésget, kőbányát, téglagyárat igénylő művelet. Sok tekintetben fejlettebb a vályognál, de a vályog jobban tartja a meleget, és jobb a szellőzése, mert porózusabb. Viszont könnyen vizesedik, ezért a tetőt mindig karban kell tartani.

Faépítkezés

Egyik módja a sövényfal, melyet paticsfalnak is meg fonásfalnak is neveznek. Erdőszéli technológia, a fecskerakás anyagát tapasztják rá.

A boronafal farönkök egymásra helyezése. Az egymásra helyezéshez szükséges fészkeket kőeszközökkel is ki lehet faragni. Fakéreg lehántva, a félkör alakú, fészek nevű mélyedések 10-15 cm-re a rönkök végeitől. A fecskefarkas tapsztás itt is ismert, sőt még a meszelés is.

A zsilipelt fal komolyabb tapasztalatot igénylő technológia. Sarokoszlopok vájataiba deszkapallókat csúsztatnak. Bizonyos ládák hasonlóan készülnek.

Padozat és tető

Az egyenletesre döngölt földpadozatot naponta kellet locsolni és sikálni. A döndölés módszere a csűrdöngölő volt. A hajópadló egészséges, szép, és könnyen tisztítható.

A födém felett van a padlás. A födém többnyire lapos. A tető ágasfa tartja, falon kívüli egész ágasfa vagy tetőréi félágasfa. Ez az ágasfás-szelemenes szerkezet. Az ollólábas szerkezetnél a szelement X-alakban összetartott gerandapár tartja. A szarufás tető gerendaváza A-alakban van összerakva. A váz a tetőszék, a fedél a héjazat.

A zsindely egy facserépszerűség, főleg lucból a gyanta vízlepergetése miatt, néha bükkfából is. A hasítás körbe történik, mint egy ládakészítési módszernél. Erdőszéli technológia. Rönkből 40-45 cm hosszú falapok hasítva, amelyek egyik hosszanti oldalára hornost vágtak, és alulról fölfele haladva szögeltetnek fel. A sorokat takarásban szögelték egymásra. Az elkorhadt zsindelytetőt újabban bádoggal vagy kátránypapírral borítják. A cserép a téglagyárban készül.

A nádréteget belécezett tetőre teszik, tövével fölfelé. Ideiglenes deszkapallóval akadáylozzák meg a lecsúszását. Az újabb nádréteget úgy teszik föl, hogy kötésben legyenek, takarják egymást. A felületet nádverővel egyenletesre veregetik. A nád teregetését és felverését 3-4-szer megismétlik, amíg a felső sor szálai a tetőgerincet el nem érik. Ezután elkészítik a tetőzet másik oldalának beterítését, és végül beszegik a tetőgerincet. Ezuátn nádvarró tűvel összefonják a szálakat, a fonás által keletkezett gerincet lécből készült kalodákkal rögzítik. A jól felvert nádtető 30-40 cm vastag. Ha szélvihartól megsérül, firss kévékkel javítják ki a kárt.

A szalmatető legjobb alapanyaga a rozs, mint hosszú, kicsépelt szál, legalábbis a Kárpát-medencében ez használatos legtöbbször. Legegyszerűbb formája a bogártető: a szalmát kazalban felhányják. A taposott szalmafedél nem sokban különbözik, csupán tapossák, és a lécezésre faszögek vannak erősítve. A kötözött zsúpfedél úgy készül, hogya kévéket szalmakötél segítségével a lécezéshez kötik. Az alsó lécnél kezdik. Mikor mindkét oldal elkészült, a szegély következett, melyet védő funkciójú szalmadíszekkel díszítettek. A zsúpkészítéshez kombájn nélkül, hagyományosan csépelt rozs kell. Ehhez fontos a jó kasza és a cséphadaró.

Tüzelőberendezések

Nyugat-Európában a kandallók terjedtek el, Közép-Európában a cserépkályhák. Ahol kevés a fa, pl. az Alföldön, ott a kandalló nem jó. A konyhából fűtött boglyakemence, és a szemeskályha volt elterjedt. A szemeskályha falába cserépbögrét építettek szájával kifelé, melyek jobb fűtésre is alkalmasak voltak és gyümölcsaszalásra is. Később tálcaszerűen bemélyedők lettek és négyszögletűek. Az Őrségben, Balaton-felvidéken, Erdélyben a kandallók voltak előbb elterjedve, és eredetileg sárral betapasztott sövényfonásos szikrafogók voltak. Helyükbe később a szemeskályha lépett.

Ajánlott irodalom