Teremtés

Vissza. Márkozáshoz. Evangélium. Tóbiás. Imafüzér. (Életfa, kiegészített Szent Márk, romantikus, népies.)

Ter 1
 Ter 1.1
 Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet.
Ter 1.2
 A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Ter 1.3
 Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.
Ter 1.4
 Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől.
Ter 1.5
 A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának.
Ter 2
Ter 2.4a
 Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.
Ter 2.4b
 Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta,
Ter 2.5
 még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje.
Ter 2.6
 Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét.
Ter 2.7
 Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.
Ter 2.8
 Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett.
Ter 2.9
 És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén.
Ter 2.10
 Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt.
Ter 2.11
 Az egyiknek a neve Pison: ez átfolyik Eviláth egész földjén, ahol arany található.
Ter 2.12
 Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és ónixkő is.
Ter 2.13
 A második folyó neve: Gichon, ez öntözi Kus egész földjét.
Ter 2.14
 A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asszurtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz.
Ter 2.15
 Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.
Ter 2.16
 Az Úristen parancsot adott az embernek: "A kert minden fájáról ehetsz.
Ter 2.17
 De az élet fájáról, amely a madaraké, ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz."
Ter 2.18
 Azután így szólt az Úristen: "Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő."
Ter 2.19
 Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik.
Ter 2.20
 Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.
Ter 2.21
 Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki.
Ter 2.22
 Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette.
Ter 2.23
 Az ember így szólt: "Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett."
Ter 2.24
 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.
Ter 2.25
 Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.
Ter 3
 Ter 3.1
 A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: "Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?"
Ter 3.2
 Az asszony így válaszolt a kígyónak: "A kert fáinak gyümölcséből ehetünk.
Ter 3.3
 Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok."
Ter 3.4
 Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: "Semmi esetre sem fogtok meghalni.
Ter 3.5
 Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, olyanok lesztek, mint az istenek."
Ter 3.6
 Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle.
Ter 3.7
 Erre szégyenükben felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefa leveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak.
Ter 3.8
 Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között.
Ter 3.9
 De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: "Hol vagy?"
Ter 3.10
 Ő így válaszolt: "Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem."
Ter 3.11
 De ő így szólt: "Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?"
Ter 3.12
 Az ember így válaszolt: "Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem."
Ter 3.13
 Az Úristen megkérdezte az asszonyt: "Mit tettél?" Az asszony így felelt: "A kígyó vezetett félre, azért ettem."
Ter 3.14
 Az Úristen így szólt a kígyóhoz: "Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján.
Ter 3.15
 Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba."
Ter 3.16
 Az asszonyhoz pedig így szólt: "Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad."
Ter 3.17
 Az embernek ezt mondta: "Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, Földanyád szűk marokkal mérjen miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.
Ter 3.18
 Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned.
Ter 3.19
 Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza."
Ter 3.20
 Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Ter 3.21
 Az Úristen pedig bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket.
Ter 3.22
 Azután így szólt az Úristen: "Lám, az ember szégyenében olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!"
Ter 3.23
 Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett.
Ter 3.24
 Amikor az embert elűzte, az Éden kertjéből keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.
Ter 4
 Ter 4.1
 Az ember megismerte (testileg) feleségét, Évát, ez fogant, megszülte Kaint, és így szólt: "Isten segítségével embert hoztam a világra."
Ter 4.2
 Aztán újra szült: Ábelt, a testvérét. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves.
Ter 4.3
 Bizonyos idő elteltével történt, hogy Kain a föld terméséből áldozatot mutatott be az Úrnak.
Ter 4.4
 Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára,
Ter 4.5
 még Kainra is, ám áldozatát nem vette észre, mert kicsi volt a füstje. Ezért Kain nagyon haragos lett és lehorgasztotta fejét.
Ter 4.8
 Kain közben így szólt testvéréhez, Ábelhez: "Menjünk a mezőre!" Amikor pedig a mezőn voltak, Kain rátámadt testvérére, Ábelre, és agyonütötte. Aztán megrémült magától.
Ter 4.9
 Ekkor az Úr megkérdezte Kaint: "Hol van a testvéred, Ábel?" Ő így válaszolt: "Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremnek?"
Ter 4.10
 Erre ő ezt mondta: "Mit tettél? Testvéred vére felkiált hozzám a földről.
Ter 4.11
 Ezért átkozott leszel, bujdosni fogsz a földön, amely megnyitotta száját, hogy beigya kezedből testvéred vérét.
Ter 4.12
 Ha műveled a földet, nem ad neked termést. Hontalan és bujdosó leszel a földön."
Ter 4.13
 Kain így szólt az Úrhoz: "Túl nagy a büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni.
Ter 4.14
 Lám, ma elűztél a föld színéről és el kell rejtőznöm előled, hontalan és bujdosó leszek a földön, s bárki, aki rámtalál, megölhet."
Ter 4.15
 Az Úr azt válaszolta: Semmi esetre. Aki Kaint megöli, annak hétszeresen kell lakolnia. Az Úr jelet tett Kainra, hogy senki, aki találkozik vele, meg ne ölje.
Ter 4.16
 Kain azonban elbujdosott az Úr színe elől, és Nod földjén, Édentől keletre telepedett le.
Ter 4.17
 Kain megismerte (testileg) feleségét, az fogant, és szült fiat.
Ter 4.25
 Ádám megismerte (testileg) feleségét és az fiút szült neki, akit Szetnek nevezett, "mert - úgymond - Isten más utódot adott nekem Ábel helyett, akit Kain megölt."
Ter 4.26
 Szetnek is fia született, akit Enosnak nevezett. Ő volt az első, aki Isten nevét segítségül hívta.

Evangélium

Mk 1
 Mk 1.1
 Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete.
Mt 1
 Mt 1.1
 Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája.
Mt 1.2
 Ábrahám nemzette Izsákot, Izsák nemzette Jákobot, Jákob nemzette Júdát és testvéreit.
Mt 1.3
 Júdának született Perec és Szerach, Támártól. Perec nemzette Hecromot, Hecrom nemzette Aramot.
Mt 1.4
 Aram nemzette Aminadabot, Aminadab nemzette Nachsont, Nachson nemzette Salmont.
Mt 1.5
 Salmonnak született Boász, Ráchábtól. Boásznak született Jobed, Ruttól. Jobed nemzette Izájt,
Mt 1.6
 Izáj nemzette Dávid királyt. Dávidnak született Salamon, Urija feleségétől.
Mt 1.7
 Salamon nemzette Rechabeámot, Rechabeám nemzette Abiját, Abija nemzette Azát.
Mt 1.8
 Aza nemzette Jozafátot, Jozafát nemzette Jorámot, Jorám nemzette Uziját.
Mt 1.9
 Uzija nemzette Jotámot, Jotám nemzette Acházt, Acház nemzette Hiszkiját.
Mt 1.10
 Hiszkija nemzette Manasszét, Manassze nemzette Amont, Amon nemzette Joziját.
Mt 1.11
 Jozija nemzette Jechonját és testvéreit - a Babilonba való elhurcoláskor.
Mt 1.12
 A Babilonba hurcolás után: Jechonja nemzette Sealtielt, Sealtiel nemzette Zerubbábelt.
Mt 1.13
 Zerubbábel nemzette Abihudot, Abihud nemzette Eljakimot. Eljakim nemzette Acort.
Mt 1.14
 Acor nemzette Cádokot, Cádok nemzette Achimot, Achim nemzette Eliudot.
Mt 1.15
 Eliud nemzette Eleazárt, Eleazár nemzette Mattant, Mattan nemzette Jákobot.
Mt 1.16
 Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte.
Mt 1.17
 Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék.
Mt 1.18
 Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, a tizennégy éves szép szűz Mária, a szegény osztozkodó Joachim pásztornak és nyíltszívű Anna feleségének, a meddőségből Istentől gyógyult asszonynak a leánya, a fias özvegy Józsefnek, a szegény ácsnak a jegyese, még mielőtt teljesen egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant. Mégpedig az Atyaúristen, az Anya és a Fiú közös Szentlelkétől. (Aki által Mária testéből formálódott magzata teste, akibe a Szentlélek fiúi része szállt.)
Mt 1.19
 Jegyes férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el.
Mt 1.20
 Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, a holdas titoktáró Gábor főangyal, aki korábban Máriának is megjelent, és így szólt hozzá: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van!
Mt 1.21
 Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét vétkeitől."
Mt 1.22
 Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott:
Mt 1.23
 Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.
Mt 1.24
 József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét,
Mt 1.25
 de nem ismerte meg (testileg), míg ő világra nem hozta (Fiúistenből lett ember)fiát (ép szüzességben, könnyen szülve), akinek a Jézus nevet adta. Az Augusztusz császár rendelte népszámláló útjuk során, mely Heródes Júdeájában késve parancsoltatott. A húsvét előtti napokban született, Betlehemben. (Mégis azért ünnepelhetjük télen, hogy vigadjunk szükségben, és örüljünk a nappalok fél évi növekedésének.)
Lk 2.8
 Az ünnep idején pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat.
Lk 2.9
 Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, a holdas titoktáró Gábor főangyal, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.
Lk 2.10
 De az angyal így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.
Lk 2.11
 Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.
Lk 2.12
 Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket."
Lk 2.13
 Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal:
Lk 2.14
 "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!"
Lk 2.15
 Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!"
Lk 2.16
 Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.
Lk 2.17
 Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel.
Lk 2.18
 Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén.
Lk 2.19
 Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette.
Lk 2.20
 A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.
Lk 2.21
 Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.
Mt 2.1
 Amikor a júdeai Betlehemben Heródes királynak idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről.
Mt 2.9
 A csillag, amelyet napkeleten láttak, és valójában angyal volt, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt.
Mt 2.10
 A csillagot megpillantva, amely egy angyal volt, nagyon megörültek.
Mt 2.11
 Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.
Lk 2.22
 Amikor eltelt a szülés utáni asszonyi tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott negyven napja, a szülei felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,
Lk 2.23
 ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik,
Lk 2.24
 s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.
Lk 2.40
 A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.
Lk 2.41
 Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.
Lk 2.42
 Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint.
Lk 2.43
 Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna.
Lk 2.44
 Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között.
Lk 2.45
 Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék.
Lk 2.46
 Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket.
Lk 2.47
 Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein.
Lk 2.48
 Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: "Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk."
Lk 2.49
 Ezt felelte: "De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?"
Lk 2.50
 Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat.
Lk 2.51
 Velük ment hát, haza Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Lk 2.52
 Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.
Mk 1.2
Ő Jézus, akiről és követéről Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat.
Mk 1.3
 A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!
Mk 1.4
 Történt tizennyolc évvel később, hogy Jézus atyjafia (azaz rokona), Merítő János, aki a Mária tizenöt éves korában annak vén nagynénjétől, Erzsébettől született, fél évvel korábban, mint Jézus; (ő) a pusztában hirdette a vétkek megbánásának alámerítkezését a vétkek bocsánatára.
Mk 1.5
 Kivonult hozzá egész Júdea vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Miközben megvallották vétkeiket, alámerítette őket a Jordán folyóban.
Mk 1.6
 János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül, és sáskával meg vadmézzel élt.
Mk 1.7
 Ezt hirdette: "Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját.
Mk 1.8
 Én vízben merítelek, ő majd Szentlélekben merít benneteket."
Mk 1.9
 Ezért azokban a napokban, Tibériusz császár tizenötödik évében történt, hogy eljött a harminc éves Jézus a galileai Názáretből, és alámeríttette magát Jánossal a Jordánban.
Mk 1.10
 Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá.
Mk 1.11
 Szózat is hallatszott az égből: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem."
Mk 1.12
 A Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába.
Mk 1.13
 Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán, aki a (merkúr)csillagos őrző Mihály főangyalnak volt ellenfele. Jézus eközben a vadállatokkal volt együtt édeni barátságban, és angyalok szolgáltak neki.
Mk 1.14
 János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát
Mk 1.15
 és mondta: "Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Bánjátok meg vétkeiteket, és higgyetek az evangéliumban."
Mk 1.16
 Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András - halászok lévén - épp hálót vetnek a vízbe.
Mk 1.17
 Jézus ezt mondta nekik: "Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket."
Mk 1.18
 Rögtön otthagyták hálójukat és követték.
Mk 1.19
 Alig ment valamivel tovább, megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót szedték rendbe a bárkában.
Mk 1.20
 Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek.
Mk 1.21
 Betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába és tanított: "Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Bánjátok meg vétkeiteket, és higgyetek az evangéliumban.".
Mt 6.25
 Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál?
Mt 6.26
 Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?
Mt 6.27
 Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik?
Mt 6.28
 Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak,
Mt 6.29
 mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.
Mt 6.30
 Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább?
Mt 6.31
 Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk?
Mt 6.32
 Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.
Mt 6.33
 Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!
Mt 6.34
 Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.
Mk 1.22
 Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mk 1.23
 A zsinagógájukban volt egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ez rögtön ilyeneket kiabált:
Mk 1.24
 "Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje."
Mk 1.25
 Jézus ráparancsolt, így szólva: "Hallgass és menj ki belőle!"
Mk 1.26
 A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle.
Mk 1.27
 Mindnyájan elcsodálkoztak. "Ki ez? - kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki."
Mk 1.28
 Hamarosan elterjedt a híre Galilea egész vidékén.
Mk 1.29
 A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment.
Mk 1.30
 Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak.
Mk 1.31
 Odament hát hozzá, s kézen fogva fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.
Mk 1.32
 Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat.
Mk 1.33
 Az egész város az ajtó elé gyülekezett.
Mk 1.34
 Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok démont kiűzött, de nem engedte őket szóhoz jutni, mert tudták, hogy kicsoda.
Mk 1.35
 Hajnal tájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.
Mk 1.36
 Simon és társai utána mentek, hogy megkeressék.
Mk 1.37
 Amikor megtalálták, ezt mondták neki: "Mindenki téged keres."
Mk 1.38
 De ő így válaszolt: "Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki."
Mk 1.39
 S bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, és démonokat űzött ki.
Mk 1.40
 Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: "Ha akarod, megtisztíthatsz."
Mk 1.41
 Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: "Akarom, tisztulj meg!"
Mk 1.42
 Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult.
Mk 1.43
 De Jézus szigorúan ráparancsolt s elküldte, ezt mondva neki:
Mk 1.44
 "Vigyázz, ne szólj róla egy szót sem senkinek, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik."
Mk 1.45
 Ám az, alig hogy elment, mindenfelé híresztelni és terjeszteni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett nyilvánosan be a városba, inkább távolabbi, csendesebb helyeken tartózkodott. Az emberek mégis mindenünnen jöttek hozzá.
Mk 2
 Mk 2.1
 Néhány nap múlva visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy a házban van,
Mk 2.2
 annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el. Hirdette nekik az igét.
Mt 6.1
 Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál.
Mt 6.2
 Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat.
Mt 6.3
 Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.
Mt 6.4
 Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
Mt 6.5
 Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Mt 6.6
 Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
Mt 6.7
 Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak!
Mt 6.8
 Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek.
Mt 6.9
 Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved,
Mt 6.10
 jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mt 6.11
 Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
Mt 6.12
 s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.
Mt 6.13
 És ne vigy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.
Mt 6.14
 Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek.
Mt 6.15
 De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.
Mt 6.16
 Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Mt 6.17
 Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat,
Mt 6.18
 hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
Mk 2.3
 Közben hoztak egy bénát, négyen cipelték.
Mk 2.4
 Mivel a tömegből nem tudták eléje vinni, kibontották fölötte a tetőt, és a nyíláson át engedték le a hordágyat, amelyen a béna feküdt.
Mk 2.5
 Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: "Fiam, vétkeid bocsánatot nyertek."
Mk 2.6
 Néhány írástudó is ült ott. Ezek ilyen gondolatokat forgattak magukban:
Mk 2.7
 "Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a vétket más, mint az Isten?"
Mk 2.8
 Jézus lelkében belelátott gondolataikba. "Miért gondoltok ilyeneket magatokban? - kérdezte. -
Mk 2.9
 Mi könnyebb? Azt mondani a bénának: Vétkeid bocsánatot nyertek - vagy azt mondani: Kelj föl, fogd az ágyadat és menj?
Mk 2.10
 Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a vétkek megbocsátására!" Ezzel odafordult a bénához:
Mk 2.11
 "Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!"
Mk 2.12
 Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan ámultak, dicsőítették az Istent, s mondták: "Ilyet még nem láttunk soha."
Mk 2.13
 Megint kiment a tó partjára. Az egész sokaság hozzá ment, ő pedig tanította őket.
Mt 6.19
 Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok!
Mt 6.20
 A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok!
Mt 6.21
 Ahol a kincsed, ott a szíved is.
Mt 6.22
 A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos.
Mt 6.23
 De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?
Mt 6.24
 Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.
Mk 2.14
 Ahogy a vámnál elhaladt, látta, hogy ott ül Lévi, Alfeus fia. Így szólt hozzá: "Kövess engem!" Az felállt és követte.
Mk 2.15
 Lévi házában asztalhoz telepedett. Sok vámos és vétkes is ott ült együtt Jézussal és tanítványaival az asztalnál. Sokan voltak. Követték őt
Mk 2.16
 a farizeusok közül való írástudók is, és amikor látták, hogy vétkesekkel és vámosokkal eszik, megszólították tanítványait: "Miért eszik és iszik együtt a vámosokkal és a vétkesekkel?"
Mk 2.17
 Jézus meghallotta és így válaszolt: "Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a vétkeseket."
Mk 2.18
 János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért akadtak, akik odamentek hozzá és megkérdezték: "Miért van az, hogy János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?"
Mk 2.19
 Jézus így válaszolt: "Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény? Amíg velük a vőlegény, nem böjtölhetnek.
Mk 2.20
 De eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.
Mk 2.21
 Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit és a szakadás még nagyobb lesz.
Mk 2.22
 És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való."
Mk 2.23
 Egy szombaton vetésen vitt keresztül az útja. Tanítványai útközben tépdesték a kalászt.
Mk 2.24
 Erre a farizeusok megszólították: "Nézd, olyat tesznek szombaton, amilyet nem szabad!"
Mk 2.25
 De ő megfelelt nekik: "Sose olvastátok, mit csinált Dávid, amikor ínséget szenvedett, és társaival együtt éhezett?
Mk 2.26
 Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a szent kenyereket, amelyeket csak a papoknak volt szabad megenniük, s adott a társainak is."
Mk 2.27
 Aztán ezt mondta nekik: "A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért.
Mk 2.28
 Az Emberfia ezért Ura a szombatnak is."
Mk 3
 Mk 3.1
 Ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezű ember.
Mk 3.2
 Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene.
Mk 3.3
 Felszólította a béna kezű embert: "Állj középre!"
Mk 3.4
 Aztán megkérdezte őket: "Szabad szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy veszni hagyni?" Hallgattak.
Mk 3.5
 Erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: "Nyújtsd ki a kezed!" Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.
Mk 3.6
 A farizeusok erre kimentek, s a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.
Mk 3.7
 Jézus tanítványaival visszavonult a tó partjára. Nagy tömeg követte Galileából, Júdeából,
Mk 3.8
 Jeruzsálemből, Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidon környékéről szintén nagy tömeg gyűlt köréje, mert oda is eljutott a híre, hogy milyen nagy dolgokat visz végbe.
Mk 3.9
 Szólt tanítványainak, tartsanak készenlétben egy bárkát, nehogy a tolongó tömeg agyonnyomja.
Mk 3.10
 Sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek volt valami bajuk, mind ott tolongtak körülötte, hogy legalább megérinthessék.
Mk 3.11
 A tisztátalan lelkek pedig, mihelyt meglátták, elé vetették magukat, és elkezdték kiáltozni: "Te az Isten Fia vagy!"
Mk 3.12
 De ő keményen rájuk parancsolt, hogy ne vigyék szét a hírét.
Mk 3.13
 Ezután fölment a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok hozzá mentek.
Mk 3.14
 Tizenkettőt rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét.
Mk 3.15
 Hatalmat adott nekik, hogy kiűzhessék a démonokat.
Mk 3.16
 Ezt a tizenkettőt rendelte: Simont, akinek a Péter nevet adta,
Mk 3.17
 Jakabot, Zebedeus fiát, Jánost, Jakab testvérét, ezeket elnevezte Boanergesznek, vagyis a mennydörgés fiainak,
Mk 3.18
 Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, a vámszedőt, Lévinek, Alfeus fiának társát, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Júdást, Lévi és Jakab testvérét, akit Tádénak neveznek, a kánai Simont,
Mk 3.19
 és az iskarióti Júdást, aki később elárulta.
Mk 3.20
 Amikor hazament, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük.
Mk 3.21
 Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott.
Mk 3.22
 A Jeruzsálemből jött írástudók így nyilatkoztak róla: "Belzebul szállta meg" és: "A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz lelkeket."
Mk 3.23
 Ám ő összehívta őket, és mondott egy hasonlatot nekik: "Hogy űzhetné ki sátán a sátánt?
Mk 3.24
 Ha valamely ország meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn.
Mk 3.25
 Ha egy ház meghasonlik magával, az a ház nem állhat fenn tovább.
Mk 3.26
 Ha a sátán saját maga ellen támad, és így meghasonlik magával, nem maradhat meg, hanem elpusztul.
Mk 3.27
 Senki sem törhet be az erős ember házába, és nem rabolhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erős embert. Csak akkor rabolhatja ki a házát.
Mk 3.28
 Bizony mondom nektek, hogy minden vétek és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer.
Mk 3.29
 De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, vétke örökre megmarad."
Mt 7.1
 Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!
Mt 7.2
 Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.
Mt 7.3
 Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?
Mt 7.4
 Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van?
Mt 7.5
 Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!
Mt 7.6
 Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!
Mt 7.7
 Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!
Mt 7.8
 Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Mt 7.9
 Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle?
Mt 7.10
 Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót?
Mt 7.11
 Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.
Mt 7.12
 Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.
Mt 7.13
 A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta.
Mt 7.14
 Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.
Mt 7.15
 Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.
Mt 7.16
 Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét?
Mt 7.17
 Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt.
Mt 7.18
 Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt.
Mt 7.19
 Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.
Mt 7.20
 Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket.
Mt 7.21
 Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon:
Mt 7.22
 Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk démont? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? -
Mt 7.23
 Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!
Mt 7.24
 Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.
Mt 7.25
 Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.
Mt 7.26
 Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette.
Mt 7.27
 Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált."
Mt 7.28
 Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán,
Mt 7.29
 mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.
Mk 3.30
 Mert ezt mondták róla: "Tisztátalan lélek van benne."
Mk 3.31
 Amikor anyja és rokonai odaértek, kint maradtak, beküldtek érte és hívatták.
Mk 3.32
 Sokan ültek körülötte, szóltak neki: "Anyád és testvérrokonaid kint vannak, és keresnek."
Mk 3.33
 Így válaszolt: "Ki az én anyám és kik az én testvéreim?"
Mk 3.34
 Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, s csak ennyit mondott: "Ezek az én anyám és testvéreim!
Mk 3.35
 Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nőtestvérem és anyám."
Mk 4
 Mk 4.1
 Megint tanítani kezdett a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köré, ezért bárkába szállt, így ő a tavon volt, az egész tömeg meg szemközt a tó partján a földre telepedett.
Mk 4.2
 Példabeszédekben tanította őket sok mindenre, és tanításában ezt mondta nekik:
Mk 4.3
 "Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni.
Mk 4.4
 Amint vetett, némely szem történetesen az útszélre hullott. Jöttek a madarak és felcsipegették.
Mk 4.5
 Más szemek köves talajra hullottak, itt nem volt elég a föld. Csakhamar kikeltek, mert nem kerültek mélyre a földbe.
Mk 4.6
 De aztán, hogy forrón sütött a nap, kiszáradtak, mert nem eresztettek mélyre gyökeret.
Mk 4.7
 Voltak szemek, amelyek bogáncsok közé hullottak. Amint a bogáncsok megnőttek, elfojtották, ezért nem hoztak termést.
Mk 4.8
 De volt mag, amely jó földbe hullott. Ez amikor kikelt és kifejlődött, termést hozott, az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszorosat.
Mk 4.9
 Akiknek van füle a hallásra, hallja meg!" - mondta.
Mk 4.10
 Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszédek értelme.
Mk 4.11
 Ezt felelte nekik: "Megkaptátok az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak,
Mk 4.12
 hogy: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, s bocsánatot nyerjenek."
Mk 4.13
 Aztán így folytatta: "Nem értitek ezt a példabeszédet, Hogy értitek meg akkor majd az összes példabeszédet?
Mk 4.14
 A magvető a tanítást veti.
Mk 4.15
 Akikben útszélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, s kitépi szívükből az elvetett igét.
Mk 4.16
 Ugyanígy, akikben köves talajra hull a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen fogadják,
Mk 4.17
 de nem ver bennük gyökeret, mert csak a pillanatnak élnek. Ezért ha szorongatás vagy üldözés éri őket az ige miatt, hamarosan megbotránkoznak.
Mk 4.18
 És mások, akikben a bogáncsok közé hullik, hallják ugyan a tanítást,
Mk 4.19
 de a világ gondjai, a csalóka gazdagság és a többi vágy szívükbe hatol, elfojtja az igét, úgyhogy terméketlen marad.
Mk 4.20
 Végül, akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszoros termést hoz.
Mk 4.21
 Ezután így folytatta: "Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék?
Mk 4.22
 Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna.
Mk 4.23
 Akinek van füle a hallásra, hallja meg!"
Mk 4.24
 Azután így szólt: "Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt adnak is hozzá.
Mk 4.25
 Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, amije van, azt is elveszik tőle."
Mk 4.26
 Azután ezt mondta: "Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe.
Mk 4.27
 Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan.
Mk 4.28
 A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban.
Mk 4.29
 Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás."
Mk 4.30
 Majd így folytatta: "Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük?
Mk 4.31
 Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál.
Mk 4.32
 De aztán, hogy elvetették, egyre nő, és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Akkora ágakat hajt, hogy az égi madarak árnyékában tanyáznak."
Mk 4.33
 Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik a tanítást, hogy megértsék.
Mk 4.34
 Példabeszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4.35
 Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: "Keljünk át a túlsó partra."
Mk 4.36
 Erre elbocsátották a népet, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is csatlakoztak.
Mk 4.37
 Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt.
Mk 4.38
 Felkeltették: "Mester - kérdezték -, nem törődöl vele, hogy elveszünk?"
Mk 4.39
 Erre fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: "Csendesedj! Némulj el!" A szél elült, s nagy nyugalom lett.
Mk 4.40
 Ekkor hozzájuk fordult: "Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?"
Mk 4.41
 Nagy félelem fogta el őket. "Ki ez - kérdezték egymástól -, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?"
Mk 5
 Mk 5.1
 Átértek a tó túlsó partjára, a gadaraiak vidékére.
Mk 5.2
 Amint kiszállt a bárkából, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállott ember jött szembe vele.
Mk 5.3
 A sírboltokban lakott, és még lánccal sem tudták fogva tartani.
Mk 5.4
 Már sokszor megbilincselték és láncra verték, de széttépte a láncokat, összetörte a bilincseket. Senkinek sem sikerült megfékeznie.
Mk 5.5
 Éjjel-nappal állandóan sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott, és kövekkel ütötte-verte magát.
Mk 5.6
 Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre vetette magát előtte, és
Mk 5.7
 hangosan kiabált: "Mi közöm hozzád, Jézus, a legfőbb istennek fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!"
Mk 5.8
 Mert ráparancsolt: "Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!"
Mk 5.9
 Meg is kérdezte: "Mi a neved?" "Légiónak hívnak - válaszolta -, mert sokan vagyunk."
Mk 5.10
 Egyúttal nagyon kérte, ne zavarja el őket erről a vidékről.
Mk 5.11
 Ott legelészett a hegyoldalon egy nagy sertéskonda.
Mk 5.12
 "Küldj a sertésekbe - kérték -, hadd szálljuk meg azokat."
Mk 5.13
 Megengedte nekik. Erre a tisztátalan lelkek kimentek (az emberből), és megszállták a sertéseket. Erre a mintegy "kétezer" sertésből álló konda a meredekről a tóba rohant, s vízbe fulladt.
Mk 5.14
 A kanászok elfutottak, s elvitték a hírt a városba és a tanyákra. Az emberek jöttek, hogy megnézzék, mi történt.
Mk 5.15
 Jézushoz érve látták, hogy akit azelőtt egy légió tartott megszállva, most ott ül felöltözve, eszének birtokában. Erre megijedtek.
Mk 5.16
 A szemtanúk elbeszélték nekik, mi történt a megszállottal és a sertésekkel.
Mk 5.17
 Arra kérték, hagyja el határukat.
Mk 5.18
 Amikor beszállt a bárkába, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen.
Mk 5.19
 Nem engedte meg neki. "Menj haza a tieidhez - mondta neki -, s beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, hogyan könyörült meg rajtad."
Mk 5.20
 Az el is ment, és Dekapoliszban mindenütt híresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Mindenki csodálkozott.
Mk 5.21
 Amikor Jézus a bárkával ismét átért a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köré.
Mk 5.22
 Ekkor jött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta, lába elé borult,
Mk 5.23
 és igen kérte: "Halálán van a lányom. Gyere el, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen."
Mk 5.24
 El is ment vele. Nagy tömeg kísérte, ott tolongtak körülötte.
Mk 5.25
 Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett,
Mk 5.26
 és sokat kiállt az orvosoktól, mindenét rájuk költötte, de semmi javulás nem mutatkozott, inkább romlott az állapota.
Mk 5.27
 Hallott Jézusról, azért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját.
Mk 5.28
 Így gondolkodott magában: "Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok."
Mk 5.29
 Rögtön meg is szűnt a vérfolyása, érezte testében, hogy meggyógyult.
Mk 5.30
 Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. A tömeghez fordult: "Ki érintette meg a ruhámat?"
Mk 5.31
 Tanítványai ezt válaszolták: "Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, mégis kérdezed: Ki érintett meg?"
Mk 5.32
 De ő körülnézett, hogy lássa, ki volt az.
Mk 5.33
 Az asszony félve, remegve - mert hisz tudta, hogy mi történt vele - előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent.
Mk 5.34
 Ő megnyugtatta: "Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!"
Mk 5.35
 Még beszélt, amikor a zsinagóga elöljárójának házából jöttek és közölték: "Meghalt a lányod. Minek fárasztanád tovább a Mestert?"
Mk 5.36
 A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: "Ne félj, csak higgy!"
Mk 5.37
 Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek nem engedte meg, hogy vele menjen.
Mk 5.38
 Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy sírást-rívást, sok siratót, jajgatót találtak ott.
Mk 5.39
 Bement, s így szólt hozzájuk: "Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik."
Mk 5.40
 Erre kinevették. Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement abba a helyiségbe, ahol a kislány feküdt.
Mk 5.41
 Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: "Talita kum", ami annyit jelent: "Kislány, parancsolom, kelj föl!"
Mk 5.42
 A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek.
Mk 5.43
 De ő szigorúan meghagyta nekik, hogy senki se tudjon a dologról, aztán még figyelmeztette őket, hogy azonnal adjanak a kislánynak enni.
Mk 6
 Mk 6.1
 Innen eltávozva saját városába ment. Tanítványai elkísérték.
Mk 6.2
 A következő szombaton tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: "Honnét vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz!
Mk 6.3
 Nem az ácsunk ez, az elhunyt József ácsnak és az özvegy Máriának fia, Jakab, Józsé unokatestvére? És Júdás és Simon féltestvére? S ugye, édeshúgai, Judit, Eszter és ikre, Szalómé is itt élnek közöttünk az unokanőtestvéreivel, Deborával és Jáellel?" És megbotránkoztak rajta.
Mk 6.4
 Jézus erre megjegyezte: "A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete."
Mk 6.5
 S nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel.
Mk 6.6
 Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6.7
 Végigjárta a falvakat és tanított. Magához hívta a tizenkettőt, és kettesével szétküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken.
Mk 6.8
 Meghagyta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben.
Mk 6.9
 Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Mk 6.10
 Azután folytatta: "Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytathatjátok.
Mk 6.11
 Ha valamely helységben nem fogadnak be, és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük."
Mk 6.12
 Azok elmentek, s hirdették a vétkek megbánását,
Mk 6.13
 sok démont kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6.14
 Heródes király is hallott róla, hiszen messze elterjedt nevének a híre. Azt gondolta, Merítő János támadt fel a halálból, azért van benne csodatevő erő.
Mk 6.15
 Voltak, akik azt állították, hogy Illés. Ismét mások azt mondták, hogy próféta, olyan, mint egy a próféták közül.
Mk 6.16
 Heródes ezek hallatára megállapította magában: "János támadt fel, akit lefejeztettem."
Mk 6.17
 Mert Heródes volt az, aki embereivel elfogatta Jánost, és megkötözve börtönbe vetette élő testvérének, a másik Heródesnek a felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett, uralkodó létére nem állami vagy uralkodói érdekből, hanem szerelemből, mint a szegény emberek, csakhogy lopta magának a feleségét, és még csak nem is Júdeáért tette ezt.
Mk 6.18
 János tudniillik figyelmeztette Heródest: "Nem szabad testvéred feleségével élned. Mert amíg él a te testvéred, és nem bántja asszonyát, addig az ő kötelessége róla gondoskodni."
Mk 6.19
 Emiatt Heródiás megharagudott rá, el szerette volna tétetni láb alól, de nem tudta.
Mk 6.20
 Heródes ugyanis félt Jánostól. Tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmezte. Ha beszélgetett vele, nagyon zavarba jött, de azért szívesen hallgatta.
Mk 6.21
 Végül mégis eljött a kedvező alkalom. Születése napján Heródes lakomát rendezett főembereinek, tisztjeinek és Galilea előkelőinek.
Mk 6.22
 Közben Heródiásnak a leánya, a kis Szalómé bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a kisleányhoz: "Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked."
Mk 6.23
 Meg is esküdött neki: "Bármit kérsz, megadom, akár országom felét is."
Mk 6.24
 Az kiment és megkérdezte anyját: "Mit kérjek?" "Merítő János fejét" - válaszolta.
Mk 6.25
 Visszasietett a királyhoz és előadta kérését: "Azt akarom, hogy most mindjárt add nekem egy tálon Merítő János fejét!"
Mk 6.26
 A király igen szomorú lett, de az esküre és a vendégekre való tekintettel nem akarta elutasítani. (És ígéretének gyáva megtartása bátorította a nép ellen.)
Mk 6.27
 Azon nyomban küldte a hóhért, azzal a paranccsal hogy hozza el János fejét. Az ment, és lefejezte a börtönben,
Mk 6.28
 és tálcára téve elhozta a fejét, odaadta a kisleánynak, a kisleány pedig átnyújtotta anyjának.
Mk 6.29
 Amikor tanítványai meghallották, eljöttek, a holttestet elvitték, és eltemették egy sírboltba.
Mk 6.30
 Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak.
Mk 6.31
 Ő pedig így szólt hozzájuk: "Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!" Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük.
Mk 6.32
 Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek.
Mk 6.33
 De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Mk 6.34
 Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani.
Mt 5.2
 Szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:
Mt 5.3
 "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Mt 5.4
 Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.
Mt 5.5
 Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
Mt 5.6
 Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
Mt 5.7
 Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
Mt 5.8
 Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.
Mt 5.9
 Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.
Mt 5.10
 Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Mt 5.11
 Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam.
Mt 5.12
 Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.
Mt 5.13
 Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.
Mt 5.14
 Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.
Mt 5.15
 S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.
Mt 5.16
 Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!
Mk 6.35
 Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: "A vidék elhagyatott, s már késő van.
Mk 6.36
 Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni."
Mk 6.37
 Ő azonban így válaszolt: "Ti adjatok nekik enni!" Azok ezt felelték: "Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?"
Mk 6.38
 Erre megkérdezte: "Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!" Megtudták és jelentették: "Öt, és két halunk."
Mk 6.39
 Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre.
Mk 6.40
 Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban.
Mk 6.41
 Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta.
Mk 6.42
 Mindenki evett és jól is lakott.
Mk 6.43
 A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele.
Mk 6.44
 A kenyérből csak férfiak "ötezren" ettek.
Mk 6.45
 Ezután mindjárt sürgette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, s keljenek át a túlsó partra, Betszaidával szembe, addig ő elbocsátja a tömeget.
Mk 6.46
 Aztán elküldte őket, és fölment a hegyre imádkozni.
Mk 6.47
 Közben besötétedett. A bárka mélyen bent járt a tavon. Ő ott maradt egyedül a parton.
Mk 6.48
 Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel - mert ellenszelük volt -, a negyedik éjszakai őrváltás órájában elindult feléjük a víz áztatta parton járva. El akarta őket kerülni.
Mk 6.49
 Amikor látták, hogy a vízparton jár, azt vélték, hogy kísértet, és elkezdtek kiabálni,
Mk 6.50
 mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: "Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!"
Mk 6.51
 Aztán (az égi és tengeri jelekből megérezvén az alkalmas pillanatot) beszállt ő is a bárkába, és (tanítványai észrevették, hogy) a szél elállt. Az ámulattól nem tudtak hová lenni,
Mk 6.52
 mert még a kenyerek (kicsiny) csodáját sem fogták fel, a szívük még érzéketlen volt (mesterük kisebb-nagyobb csodáira és megérzéseire).
Mk 6.53
 Átkelve a tavon Genezáret földjére érkeztek s kikötöttek.
Mk 6.54
 Amikor kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték.
Mk 6.55
 Bejárták az egész környéket, s ágyastul odahordták a betegeket, ahol hallomásuk szerint tartózkodott.
Mk 6.56
 Amerre csak járt, a falvakon, városokon és tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Mk 7
 Mk 7.1
 Egy alkalommal köré gyűltek a farizeusok néhány Jeruzsálemből való írástudóval együtt.
Mk 7.2
 Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret.
Mk 7.3
 A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyökig, így tartják magukat a vének hagyományaihoz.
Mk 7.4
 És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
Mk 7.5
 A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: "Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért eszik tisztátalan kézzel a kenyeret?"
Mk 7.6
 Ezt a választ adta nekik: "Találóan jövendöl rólatok, képmutatók, Izajás, amikor így ír: Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van tőlem.
Mk 7.7
 De hiábavalóan tisztelnek, mert tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok.
Mk 7.8
 Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok."
Mk 7.9
 Majd így folytatta: "Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat állítsátok a helyére."
Mk 7.10
 Mózes azt mondta: "Tiszteld apádat és anyádat" és: "Aki gyalázza apját és anyját, az halállal lakoljon." Ti viszont ezt mondjátok:
Mk 7.11
 Ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy Korbán, azaz áldozati ajándék az, amivel segíthetnélek,
Mk 7.12
 már nem engeditek meg neki, hogy valamit is tegyen apjáért vagy anyjáért.
Mk 7.13
 Isten szavát érvénytelenítitek hagyományotokkal, amellyel azt átadjátok. És sok ehhez hasonlót tesztek."
Mk 7.14
 Ismét magához szólította a népet. "Hallgassatok rám mindnyájan - mondta -, és értsétek meg:
Mk 7.15
 Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná.
Mk 7.16
 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg!"
Mk 7.17
 Amikor a tömeg elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme.
Mk 7.18
 Így felelt nekik: "Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy ami kívülről kerül be az emberbe, nem szennyezheti be,
Mk 7.19
 mert nem hatol a szívébe, hanem csak a gyomrába: aztán a félreeső helyre kerül?" Ezzel tisztának minősített minden ételt.
Mk 7.20
 De hangoztatta, hogy ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert.
Mk 7.21
 Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság,
Mk 7.22
 házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.
Mk 7.23
 Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Mt 5.17
 Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.
Mt 5.18
 Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.
Mt 5.19
 Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.
Mt 5.20
 Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.
Mt 5.21
 Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé.
Mt 5.22
 Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.
Mt 5.23
 Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened,
Mt 5.24
 hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.
Mt 5.25
 Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj.
Mt 5.26
 Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted.
Mt 5.27
 Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot.
Mt 5.28
 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki vétkes vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.
Mt 5.29
 Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson.
Mt 5.30
 Ha jobb kezed visz vétekbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön.
Mt 5.31
 Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet.
Mt 5.32
 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör.
Mt 5.33
 Hallottátok ezt a régieknek szóló parancsot is: Ne esküdjél hamisan, hanem tartsd meg az Úrnak tett esküdet.
Mt 5.34
 Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek, sem az égre, mert az Isten trónja,
Mt 5.35
 sem a földre, mert az lába zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa.
Mt 5.36
 Még saját fejedre se esküdjél, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni.
Mt 5.37
 Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való.
Mt 5.38
 Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért.
Mt 5.39
 Én pedig azt mondom nektek, ne szálljatok szembe haragosotokkal. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda bátran a másikat is, hogy csodálkozván megálljon az ő keze!
Mt 5.40
 Aki adósságodért perbe fog, hogy elvegye a nappali ruhádat, annak add oda éjjeli köntösödet is, amíg vissza nem tudod adni az ő pénze mennyiségét, amit kölcsönkértél tőle!
Mt 5.41
 S ha valaki a császár hivatala nevében egy mérföld postaszolgálatra kötelez, menj vele kétannyira!
Mt 5.42
 Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg!
Mt 5.43
 Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.
Mt 5.44
 Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!
Mt 5.45
 Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, vétkeseknek is.
Mt 5.46
 Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is?
Mt 5.47
 S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is?
Mt 5.48
 Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!
Lk 13.31
 Még abban az órában fölkereste néhány farizeus. Figyelmeztették: "Menj el innen, ne maradj itt tovább! Heródes meg akar ölni."
Lk 13.32
 Ezt válaszolta nekik: "Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöt űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be.
Lk 13.33
 Mégis, ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.
Lk 13.34
 Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldenek! Hányszor volt, hogy egybe akartam gyűjteni gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartad.
Lk 13.35
 Meglátjátok, elhagyatott lesz házatok. Mondom nektek, nem láttok többé, míg el nem jön az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!"
Mk 7.24
 Ezután elindult és Tírusz és Szidon környékére ment. Itt betért egy házba, és nem akarta, hogy tudjanak róla. De nem maradhatott rejtekben.
Mk 7.25
 Egy asszony, akinek a lányát tisztátalan lélek szállta meg, hallott felőle, odasietett hozzá és a lába elé borult.
Mk 7.26
 Az asszony görög volt, kananeus, szír-föníciai származású. Kérte, hogy űzze ki a lányából a gonosz lelket.
Mk 7.27
 Ezt mondta neki: "Hadd jóllakni előbb a gyermekeket. Nem való ugyanis elvenni a gyerekektől a kenyeret, és a kiskutyának dobni."
Mk 7.28
 De az így felelt: "Igen, Uram, de azért a kiskutyák is esznek az asztal alatt abból, amit a gyerekek elmorzsálnak."
Mk 7.29
 Erre így szólt hozzá: "Ezekért a szavakért menj, a gonosz lélek elhagyta gyermekedet."
Mk 7.30
 Amikor hazaért, gyermekét az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7.31
 Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidonon át a Galileai tóhoz ment, Dekapolisz határába.
Mk 7.32
 Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét.
Mk 7.33
 Külön hívta a tömegből, fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét,
Mk 7.34
 föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: "Effata, azaz nyílj meg!"
Mk 7.35
 Azon nyomban meg is oldódott a nyelve és érthetően beszélt.
Mk 7.36
 Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették.
Mk 7.37
 Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: "Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélőképességüket."
Mk 8
 Mk 8.1
 Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait.
Mk 8.2
 "Sajnálom a tömeget - mondta -, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük.
Mk 8.3
 Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek."
Mk 8.4
 Tanítványai ezt válaszolták: "Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?"
Mk 8.5
 Megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?" "Hét" - válaszolták.
Mk 8.6
 Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt.
Mk 8.7
 Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki.
Mk 8.8
 Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett.
Mk 8.9
 Lehettek vagy "négyezren". Ezután hazaküldte őket,
Mk 8.10
 maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Mk 8.11
 Farizeusok mentek hozzá, vitatkozni kezdtek vele, és égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék.
Mk 8.12
 Lelke mélyéből felsóhajtott: "Miért akar jelet ez a nemzedék? - mondta. Bizony mondom, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet."
Mk 8.13
 Otthagyta őket, ismét hajóba szállt és átkelt a túlsó partra.
Mk 8.14
 Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és a bárkában nem volt több kenyerük, csak egy.
Mk 8.15
 Jézus a lelkükre kötötte: "Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!"
Mk 8.16
 Egymás között arról beszélgettek, hogy nincs kenyerük.
Mk 8.17
 Jézus észrevette és így szólt: "Mit tanakodtatok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek?
Mk 8.18
 Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallotok? Nem emlékeztek rá,
Mk 8.19
 hogy amikor öt kenyeret megtörtem "ötezer" embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?" "Tizenkettőt" - felelték.
Mk 8.20
 "S mikor a hetet a "négyezernek", hány kosár lett tele a maradékkal, amit összeszedtetek?" "Hét" - mondták.
Mk 8.21
 Erre újra kérdezte: "Még mindig nem értitek?"
Mk 8.22
 Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg.
Mk 8.23
 Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: "Látsz valamit?"
Mk 8.24
 Az felnézett, s így szólt: "Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának."
Mk 8.25
 Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.
Mk 8.26
 Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: "A faluba ne menj be!"
Mk 8.27
 Ezután Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának környékére. Útközben megkérdezte tanítványait: "Kinek tartanak engem az emberek?"
Mk 8.28
 Azok így válaszoltak: "Némelyek Merítő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának."
Mk 8.29
 Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti mit mondotok, ki vagyok?" Péter válaszolt: "A Messiás vagy."
Mk 8.30
 A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek.
Mk 8.31
 Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad.
Mk 8.32
 Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki.
Mk 8.33
 De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: "Távozz mögém sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével."
Mk 8.34
 Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, mint én, és kövessen.
Mk 8.35
 Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét.
Mk 8.36
 Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja?
Mk 8.37
 Mert mit adhat cserébe az, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért?
Mk 8.38
 Aki ez előtt a házasságtörő, vétkes nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal."
Mk 9
 Mk 9.1
 Aztán még hozzáfűzte: "Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát."
Mk 9.2
 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük.
Mk 9.3
 Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni.
Mk 9.4
 Egyszerre megjelent nekik Illés, a törvényőrző meg Mózes, a törvényhozó, és beszélgettek Jézussal.
Mk 9.5
 Péter így szólt Jézushoz: "Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek."
Mk 9.6
 Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Mk 9.7
 Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka rájuk vetődött. A felhőből szózat hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!"
Mk 9.8
 Mire fényes látomásukból fölébredvén körülnéztek, senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust.
Mk 9.9
 A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból.
Mk 9.10
 A parancsot megtartották, de maguk közt megvitatták, hogy mit jelenthet: A halálból feltámad.
Mk 9.11
 Azután megkérdezték tőle: "Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?"
Mk 9.12
 Ezt válaszolta: "Igen, előbb eljön Illés, és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része.
Mk 9.13
 Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla." (Szólott Merítő Jánosról szólva, akiben Illés lelke volt.)
Mk 9.14
 Amikor visszatért a tanítványokhoz, látta, hogy nagy népsokaság tolong körülöttük. Írástudók vitatkoztak velük.
Mk 9.15
 Mihelyt az emberek észrevették, elcsodálkoztak, majd eléje siettek és üdvözölték.
Mk 9.16
 Megkérdezte tőlük: "Miről vitatkoztok velük?"
Mk 9.17
 Valaki megszólalt a tömegből: "Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg.
Mk 9.18
 Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták."
Mk 9.19
 "Ó, te hitetlen nemzedék - válaszolta -, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám!"
Mk 9.20
 Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgyhogy az a földre zuhant s habzó szájjal fetrengett.
Mk 9.21
 "Mióta szenved a bajban?" - kérdezte apját. "Kicsi kora óta - válaszolta. -
Mk 9.22
 Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk, és légy részvéttel irántunk."
Mk 9.23
 Jézus így felelt: "Ha valamit tehetsz?... Minden lehetséges annak, aki hisz."
Mk 9.24
 A fiú apja erre felkiáltott: "Hiszek! Segíts hitetlenségemen!"
Mk 9.25
 Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: "Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!"
Mk 9.26
 Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belőle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt.
Mk 9.27
 Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s a gyermek talpra állt.
Mk 9.28
 Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: "Mi miért nem tudtuk kiűzni?"
Mk 9.29
 "Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására" - felelte.
Mk 9.30
 Útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla,
Mk 9.31
 mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad.
Mk 9.32
 Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni.
Mk 9.33
 Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: "Miről beszélgettetek az úton?"
Mk 9.34
 Hallgattak, mert egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük.
Mk 9.35
 Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: "Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája."
Mk 9.36
 Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta:
Mk 9.37
 "Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem."
Mk 9.38
 Ekkor János szólalt meg: "Mester, láttunk valakit, aki démont űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk."
Mk 9.39
 Jézus így válaszolt: "Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni.
Mk 9.40
 Aki nincs ellenünk, az velünk van.
Mk 9.41
 Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, megkapja érte a jutalmat.
Mk 9.42
 Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék.
Mk 9.43
 Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre.
Mk 9.44
 Mk 9.45
 Ha lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tűzére kerülni.
Mk 9.46
 Mk 9.47
 Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni,
Mk 9.48
 ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki.
Mk 9.49
 Mindenkit tűzzel sóznak majd meg.
Mk 9.50
 A só jó. De ha a só elveszti ízét, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és éljetek békében egymással."
Mk 10
 Mk 10.1
 Innét útra kelve Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét tömeg vette körül, ő pedig szokása szerint tanította őket.
Mk 10.2
 A farizeusok is odamentek és megkérdezték: "El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?" Próbára akarták ugyanis tenni.
Mk 10.3
 De ő kérdéssel válaszolt: "Mit parancsolt nektek Mózes?"
Mk 10.4
 "Mózes megengedte, hogy válólevelet írva elküldjük az asszonyt" - felelték.
Mk 10.5
 Jézus folytatta: "Szívetek keménysége miatt írta ezt a parancsot.
Mk 10.6
 De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott.
Mk 10.7
 Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik,
Mk 10.8
 és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy.
Mk 10.9
 Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét."
Mk 10.10
 Otthon tanítványai ismét efelől kérdezgették.
Mk 10.11
 Ezt válaszolta: "Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene.
Mk 10.12
 Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör."
Mk 10.13
 Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy érintse meg őket. De a tanítványok elutasították őket.
Mk 10.14
 Amikor Jézus észrevette, helytelenítette. "Hagyjátok - mondta -, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa.
Mk 10.15
 Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda."
Mk 10.16
 Azután megölelte, és kezét rájuk téve megáldotta őket.
Mk 10.17
 Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: "Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?"
Mk 10.18
 "Miért mondasz engem jónak? - kérdezte Jézus. - Senki sem jó, csak egy, az Isten.
Mk 10.19
 Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!"
Mk 10.20
 "Mester - válaszolta -, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva."
Mk 10.21
 Jézus ránézett és megkedvelte. "Valami hiányzik még belőled - mondta neki. - Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!"
Mk 10.22
 Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Mk 10.23
 Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: "Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!"
Mk 10.24
 A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus azonban megismételte: "Gyermekeim, milyen nehéz bejutni az Isten országába!
Mk 10.25
 Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába."
Mk 10.26
 Ezek szerfölött csodálkoztak és egymás közt kérdezgették: "Hát akkor ki üdvözülhet?"
Mk 10.27
 Jézus rájuk nézett, és folytatta: "Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges."
Mk 10.28
 Ekkor Péter megszólalt: "Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged."
Mk 10.29
 Jézus így válaszolt: "Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja (félelmetesnek bizonyuló társa) otthonát, (félelmetesnek bizonyuló) testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét,
Mk 10.30
 százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, (apát,) gyermeket és földet - bár üldözések közepette -, az eljövendő világban pedig örök életet.
Mk 10.31
 Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők."
Mk 10.32
 Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, ők pedig csodálkoztak, követői meg féltek. Ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog:
Mk 10.33
 "Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak.
Mk 10.34
 Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad."
Mk 10.35
 Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, s megszólították: "Mester, szeretnénk, ha teljesítenéd egy kérésünket."
Mk 10.36
 "Mit tegyek nektek?" - kérdezte.
Mk 10.37
 "Add meg nekünk - felelték -, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőségedben."
Mk 10.38
 Jézus így válaszolt: "Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a teherrel, amellyel én megpróbáltatok, ti is megpróbáltassatok?"
Mk 10.39
 "Készen" - felelték. Jézus így folytatta: "A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, s a teherrel, amellyel engem megpróbálnak, ti is megpróbáltattok.
Mk 10.40
 De hogy jobb és bal oldalamon ki üljön, afelől nem én döntök. Az a hely azokat illeti, akiknek készült".
Mk 10.41
 Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
Mk 10.42
 Jézus ezért odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: "Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat.
Mk 10.43
 Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok,
Mk 10.44
 és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.
Mk 10.45
 Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért."
Mk 10.46
 Közben Jerikóba értek. Amikor Jerikót tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen kéregetve.
Mk 10.47
 Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: "Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!"
Mk 10.48
 Többen csitították, hogy hallgasson. Ő annál hangosabban kiáltotta: "Dávid fia, könyörülj rajtam!"
Mk 10.49
 Jézus megállt, és így szólt: "Hívjátok ide!" Odaszóltak a vaknak: "Bízzál, kelj fel, téged hív!"
Mk 10.50
 Az eldobta köntösét, felugrott, és odasietett Jézushoz.
Mk 10.51
 Jézus megkérdezte: "Mit tegyek veled?" "Mester - kérte a vak -, hogy lássak."
Mk 10.52
 Jézus így szólt hozzá: "Menj, a hited meggyógyított." Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.
Mk 11
 Mk 11.1
 Amikor Jeruzsálemhez közeledtek, Betfage és Betánia táján, az Olajfák-hegyénél előreküldte két tanítványát
Mk 11.2
 ezzel az utasítással: "Térjetek be a szemközti faluba! Mindjárt amikor beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide!
Mk 11.3
 Ha valaki szólna, hogy mit csináltok, mondjátok, hogy Urának van rá szüksége. Erre rögtön elengedi."
Mk 11.4
 El is mentek és megtalálták a szamárcsikót, kint az úton egy kapuhoz kötve.
Mk 11.5
 Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: "Miért oldjátok el a szamarat?"
Mk 11.6
 Úgy válaszoltak, ahogy Jézus meghagyta nekik. Erre elengedték őket.
Mk 11.7
 A szamárcsikót Jézushoz vezették, ráterítették köntösüket, és ő ráült.
Mk 11.8
 Sokan a ruhájukat terítették az útra, mások meg lombos ágakat szórtak eléje, amelyeket a réten vágtak, az őszi sátoros ünnep messiásvárását a húsvét előtti napokban mutatva.
Mk 11.9
 Az előtte menők, s akik kísérték, ezt zengték: "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön!
Mk 11.10
 Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!"
Mk 11.11
 Így vonult be Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába.
Mk 11.12
 Másnap, amikor Betániát elhagyták, megéhezett.
Mk 11.13
 Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje.
Mk 11.14
 Azt mondta neki: "Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!" A tanítványok hallották.
Mk 11.15
 Megérkeztek Jeruzsálembe. Bement a templomba, s kiűzte, akik adtak-vettek a templomban, a pénzváltók asztalait és a galambárusok állványait pedig felforgatta.
Mk 11.16
 Nem engedte meg senkinek, hogy valamit is keresztülvigyen a templom területén.
Mk 11.17
 Tanított, és mondta nekik: "Nemde meg van írva: Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára? Ti meg rablók barlangjává tettétek."
Mk 11.18
 Amikor a főpapok és írástudók értesültek a dologról, tanakodni kezdtek, miképp okozzák vesztét.
Mk 11.19
 Féltek tőle, hiszen az egész nép csodálkozott tanításán. Amikor beesteledett, elhagyták a várost.
Mk 11.20
 Amikor másnap korán reggel elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tövestül kiszáradt.
Mk 11.21
 Péternek eszébe jutott (az átok): "Mester - mondta -, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt."
Mk 11.22
 Jézus így felelt: "Ha hisztek Istenben,
Mk 11.23
 bizony mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel és vesd magad a tengerbe, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, akkor az csakugyan megtörténik.
Mk 11.24
 Ezért mondom nektek, hogy ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kérésetek.
Mk 11.25
 Ám amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa vétkeiteket."
Mk 11.26
 Mk 11.27
 Ismét Jeruzsálembe mentek. Amikor a templomban járt, odamentek hozzá a főpapok, írástudók és vének,
Mk 11.28
 és megkérdezték: "Milyen hatalom birtokában teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?"
Mk 11.29
 Jézus így válaszolt: "Kérdezek tőletek valamit, s feleljetek rá nekem, aztán majd én is megmondom, milyen hatalom birtokában teszem, amit teszek.
Mk 11.30
 János meríttetése az égből való volt, vagy pedig emberektől származott? Feleljetek nekem!"
Mk 11.31
 Erre elkezdtek egymás közt tanakodni. Így okoskodtak: "Ha azt mondjuk: Az égből - azt fogja kérdezni: Akkor miért nem hittetek neki?
Mk 11.32
 Mondjuk talán azt, hogy az emberektől." De féltek a tömegtől, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt.
Mk 11.33
 Ezért így válaszoltak Jézusnak: "Nem tudjuk." Jézus azért ezt felelte: "Akkor én sem mondom meg nektek, milyen hatalom birtokában teszem ezeket."
Mk 12
 Mk 12.1
 Ezután példabeszédekben kezdett szólni hozzájuk: "Egy ember szőlőt ültetett, s körülvette sövénnyel, sajtót ásott benne s tornyot is épített. Majd bérbe adta szőlőműveseknek, és elment idegenbe.
Mk 12.2
 Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőművesekhez szolgáját, hogy szedje be a neki járó részt a szőlő terméséből.
Mk 12.3
 Ezek elfogták, összeverték, és üres kézzel elzavarták.
Mk 12.4
 Egy másik szolgát küldött hát oda hozzájuk, ennek betörték a fejét és szidták-gyalázták.
Mk 12.5
 Küldött egy harmadik szolgát is. Ezt megölték. S még több más szolgát küldött, ezek közül némelyeket megvertek, másokat megöltek.
Mk 12.6
 Már csak egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Utoljára őt küldte el hozzájuk. Azt gondolta: Fiamat csak megbecsülik!
Mk 12.7
 De a szőlőmunkások így biztatták egymást: Ez az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz öröksége!
Mk 12.8
 Nekiestek hát, megölték és kidobták a szőlőből.
Mk 12.9
 Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, megöli a szőlőműveseket, és másoknak adja ki a szőlőt.
Mk 12.10
 Nem olvastátok az Írást: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett.
Mk 12.11
 Az Úr tette azzá, s csodálatos a szemünkben?"
Mk 12.12
 Erre el akarták fogni, de féltek a tömegtől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták, elmentek onnan.
Mk 12.13
 A farizeusok és a Heródes-pártiak közül odaküldtek hozzá néhány embert, hogy a szavaiba belekössenek.
Mk 12.14
 Ezek odamentek hozzá és megkérdezték: "Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, és nem veszed tekintetbe az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?"
Mk 12.15
 De ő tisztában volt képmutatásukkal, és így szólt: "Miért kísértetek engem? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!"
Mk 12.16
 Mikor odavitték, megkérdezte tőlük: "Kinek a képe ez, és kinek a felirata?" "A császáré" - felelték.
Mk 12.17
 Jézus folytatta: "Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!" Azok igen elcsodálkoztak rajta.
Mk 12.18
 Ezután a szadduceusok mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, s ezt a kérdést tették fel neki:
Mk 12.19
 "Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Mk 12.20
 Volt hét fiútestvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül.
Mk 12.21
 Feleségét elvette a második is, de az is meghalt anélkül, hogy gyermeke lett volna. Hasonlóképpen a harmadik is,
Mk 12.22
 sőt mind a hét, de egy sem hagyott hátra gyermeket. Végül az asszony is meghalt.
Mk 12.23
 A feltámadáskor, ha ugyan feltámadnak, melyiküké lesz az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt?"
Mk 12.24
 Jézus így felelt: "Nem azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát?
Mk 12.25
 Hiszen, amikor feltámadnak, nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok az égben.
Mk 12.26
 Nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokorról szóló részben, mit mondott Isten a halottak feltámadásáról? Én, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene vagyok!
Mk 12.27
 Tehát nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így nagy tévedésben vagytok."
Mk 12.28
 Egy írástudó is hallgatta a vitát. Amikor látta, milyen találóan megfelelt nekik, megkérdezte tőle: "Melyik az első a parancsok közül?"
Mk 12.29
 Jézus így válaszolt: "Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr.
Mk 12.30
 Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!
Mk 12.31
 A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs."
Mk 12.32
 Az írástudó helyeselte: "Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen (Isten), és hogy rajta kívül nincs más.
Mk 12.33
 Meg hogy Őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, felebarátunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy bármi más áldozatnál."
Mk 12.34
 Jézus az okos beszéd hallatára megdicsérte: "Nem jársz messze az Isten országától" - mondta neki. Több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Mk 12.35
 Hanem amikor a templomban tanított, Jézus tette fel a kérdést: "Hogy mondhatják az írástudók azt, hogy a Krisztus Dávid fia?
Mk 12.36
 Maga Dávid a Szentlélek erejéből ezt mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul.
Mk 12.37
 Ha maga Dávid Urának mondja, hogy lehet akkor a fia?" A nagy népsokaság szívesen hallgatta.
Mk 12.38
 Tanítás közben ezt a figyelmeztetést adta: "Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket.
Mk 12.39
 Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket.
Mk 12.40
 Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: annál szigorúbb ítélet vár rájuk."
Mk 12.41
 Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be.
Mk 12.42
 De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be.
Mk 12.43
 Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe.
Mk 12.44
 Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését."
Mk 13
 Mk 13.1
 Amint kijöttek a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: "Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!"
Mk 13.2
 Jézus így felelt: "Látod ezeket a hatalmas épületeket? Nem marad itt kő kövön, mindent lerombolnak."
Mk 13.3
 Amikor az Olajfák-hegyén a templommal szemben leült, Péter, Jakab, János és András külön megkérdezték:
Mk 13.4
 "Mondd, mikor fog ez bekövetkezni és mi lesz előtte a jel?"
Mk 13.5
 Jézus így válaszolt: "Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket!
Mk 13.6
 Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek.
Mk 13.7
 Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget.
Mk 13.8
 Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek.
Mk 13.9
 Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam.
Mk 13.10
 Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek.
Mk 13.11
 Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek.
Mk 13.12
 Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák.
Mk 13.13
 A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.
Mk 13.14
 Amikor majd látjátok, hogy a pusztulás undoksága ott áll, ahol nem volna szabad - aki olvassa, értse meg! -, akkor aki Júdeában lesz, fusson a hegyekbe.
Mk 13.15
 Aki a tetőn lesz, ne jöjjön le, ne menjen be a házba, hogy elvigyen magával valamit otthonról.
Mk 13.16
 Aki a mezőn lesz, ne forduljon vissza elhozni a köntösét.
Mk 13.17
 Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban!
Mk 13.18
 Imádkozzatok, hogy ne télen következzék ez be.
Mk 13.19
 Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta, és nem is lesznek.
Mk 13.20
 Ha Isten nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidíti ezeket a napokat.
Mk 13.21
 Akkor ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van! - ne higgyétek.
Mk 13.22
 Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék.
Mk 13.23
 Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.
Mk 13.24
 Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot,
Mk 13.25
 a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek.
Mk 13.26
 Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel.
Mk 13.27
 Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig.
Mk 13.28
 Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
Mk 13.29
 Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban.
Mk 13.30
 Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.
Mk 13.31
 Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el.
Mk 13.32
 Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.
Mk 13.33
 Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő.
Mk 13.34
 Éppen úgy, mint az idegenbe készülő ember, aki otthagyja házát és szolgáira bízza vezetését, mindegyiknek kijelöli a maga feladatát, a kapusnak is megparancsolja, hogy virrasszon.
Mk 13.35
 Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy reggel.
Mk 13.36
 Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik!
Mk 13.37
 Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!"
Mk 14
 Mk 14.1
 Pont két nappal húsvét és a kovásztalan kenyér ünnepe előtt a főpapok és írástudók arra törekedtek, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy aztán megöljék.
Mk 14.2
 Egy dologban megállapodtak: "Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt!"
Mk 14.3
 Amikor Betániában a leprás Simon házában vendégül látták (Jeruzsálem közelében a tanítás után és csodák után), odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi s igen drága nárdusolajat hozott. Feltörte az alabástromot és (Jézus) fejére öntötte.
Mk 14.4
 Némelyek bosszankodtak magukban: "Miért kell a kenetet így pazarolni?
Mk 14.5
 Hisz több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni és szétosztani a szegények közt." És szemrehányást tettek az asszonynak.
Mk 14.6
 Jézus azonban ezt mondta: "Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem!
Mk 14.7
 Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek.
Mk 14.8
 Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre.
Mk 14.9
 Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek."
Mk 14.10
 Iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül elment a főpaphoz, hogy elárulja.
Mk 14.11
 Amikor ezek tudomást szereztek róla, megörültek és pénzt ígértek neki. Ezért kereste a kedvező alkalmat, hogy a kezükre adhassa.
Mk 14.12
 A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: "Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?"
Mk 14.13
 Erre elküldte két tanítványát: "Menjetek a városba! - mondta. - Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába,
Mk 14.14
 aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom?
Mk 14.15
 Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el."
Mk 14.16
 A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát.
Mk 14.17
 Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel.
Mk 14.18
 Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt: "Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem."
Mk 14.19
 Elszomorodtak és sorra kérdezték: "Csak nem én?"
Mk 14.20
 Így válaszolt: "Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba.
Mk 14.21
 Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik."
Mk 14.22
 Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: "Vegyétek, ez az én testem."
Mk 14.23
 Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle.
Mk 14.24
 Ő pedig így szólt: "Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik.
Mk 14.25
 Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában."
Mk 14.26
 Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák-hegyére.
Mk 14.27
 Ott Jézus megmondta: "Mindnyájan megbotránkoztok, ahogy meg van írva: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok.
Mk 14.28
 De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába."
Mk 14.29
 Péter erősködött: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én akkor sem."
Mk 14.30
 Jézus csak ennyit mondott: "Bizony mondom neked, hogy még ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor megtagadsz."
Mk 14.31
 Erre még jobban fogadkozott: "Ha meg kell is veled halnom, nem tagadlak meg!" Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.
Mk 14.32
 Odaértek a Getszemáni nevű majorba. Itt így szólt (Jézus) tanítványaihoz: "Üljetek itt le, amíg imádkozom."
Mk 14.33
 Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni (és vérrel verítékezni).
Mk 14.34
 Majd így szólt hozzájuk: "Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!"
Mk 14.35
 Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra.
Mk 14.36
 "Abba, Atyám! - fohászkodott -, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!"
Mk 14.37
 Visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: "Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem?
Mk 14.38
 Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge."
Mk 14.39
 Megint elvonult és előbbi szavait ismételve imádkozott.
Mk 14.40
 Visszatérve újra alva találta őket, mivel szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek.
Mk 14.41
 Harmadszor is visszament hozzájuk, s azt mondta nekik: "Még mindig alusztok és pihentek?
Mk 14.42
 Elég volt. Itt az óra, az Emberfiát a vétkesek kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik hozzám az áruló!"
Mk 14.43
 Míg beszélt, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele karddal és doronggal felfegyverezve egy csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek ki.
Mk 14.44
 Az áruló így adott jelt: "Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el és vezessétek el biztos őrizet alatt!"
Mk 14.45
 Odaérve rögtön Jézushoz lépett: "Mester!" - szólt és megcsókolta.
Mk 14.46
 Erre rátették kezüket és elfogták.
Mk 14.47
 Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét.
Mk 14.48
 Jézus így szólt hozzájuk: "Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót.
Mk 14.49
 Naponta ott voltam köztetek a templomban s tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásnak be kell teljesednie."
Mk 14.50
 Erre mindenki magára hagyta és elmenekült.
Mk 14.51
 Egy ifjú mégis követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni,
Mk 14.52
 otthagyta a gyolcsleplet és meztelenül elfutott.
Mk 14.53
 Jézust a főpaphoz kísérték. Itt gyűltek össze a főpapok, vének és írástudók.
Mk 14.54
 Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél.
Mk 14.55
 A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak.
Mk 14.56
 Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett.
Mk 14.57
 Ekkor néhányan felálltak, s ezt a hamis tanúságot tették ellene:
Mk 14.58
 "Hallottuk, amikor kijelentette: Lebontom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása."
Mk 14.59
 De vallomásuk így sem vágott egybe.
Mk 14.60
 Erre középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz: "Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened?"
Mk 14.61
 De ő hallgatott és nem felelt semmit. A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: "Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?"
Mk 14.62
 Jézus így válaszolt: "Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin."
Mk 14.63
 A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: "Mi szükségünk van még tanúkra?
Mk 14.64
 Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek?" Mind méltónak ítélték a halálra.
Mk 14.65
 Ekkor némelyek kezdték leköpdösni, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették: "Találd el, ki az!" Még az őrség tagjai is arcul verték.
Mk 14.66
 Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója.
Mk 14.67
 Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette és megszólította: "Te is a názáreti Jézussal voltál."
Mk 14.68
 De ő tagadta: "Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz." Ezzel kiment az előcsarnokba, s akkor megszólalt a kakas.
Mk 14.69
 A szolgáló észrevette, s újra mondta az ott állóknak: "Ez is közülük való."
Mk 14.70
 Ő megint tagadta. Nem sokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították: "Valóban közéjük tartozol, hiszen galileai vagy."
Mk 14.71
 Erre átkozódni és esküdözni kezdett: "Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!"
Mk 14.72
 A kakas másodszor is megszólalt. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: "Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg." És könnyekre fakadt.
Mk 15
 Mk 15.1
 Reggel a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt meghozták a határozatot. Jézust pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak.
Mk 15.2
 Pilátus megkérdezte: "Te vagy-e a zsidók királya?" "Magad mondod" - válaszolta.
Mk 15.3
 A főpapok sok vádat hoztak fel ellene.
Mk 15.4
 Pilátus újra megkérdezte: "Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!"
Mk 15.5
 Jézus azonban nem válaszolt semmit. Ez meglepte Pilátust.
Mk 15.6
 Az ünnep alkalmával szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit kértek tőle.
Mk 15.7
 Volt a börtönben egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el.
Mk 15.8
 Amikor a tömeg felvonult, kérte a szokásos kegyet.
Mk 15.9
 Pilátus megkérdezte: "Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?"
Mk 15.10
 Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére.
Mk 15.11
 Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje.
Mk 15.12
 Pilátus ismét megkérdezte: "Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok?"
Mk 15.13
 Azok újra ezt kiáltozták: "Keresztre vele!"
Mk 15.14
 Pilátus folytatta: "Mi rosszat tett?" Azok annál hangosabban kiáltották: "Keresztre vele!"
Mk 15.15
 Erre Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, bár utálta és szipolyozta a zsidókat, a tizennyolc éve uralkodó Tibériusz császár gyülekezési rendelete miatt engedvén a tömegnek, szabadon bocsátotta nekik Barabást. Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre. Heródes ekkortól lett Pilátus barátja, de korábban is behódolt Róma császárának. Később Jézusa követőinek üldözőjévé vált. És így gyilkolta a családokat is, mint atyja, Nagy Heródes, amikor lázadásnak hitt tiltakozásokat vert le. És mindez Jézus elítélésével kezdődött.
Mk 15.16
 A katonák bekísérték Jézust a palota belsejébe, a pretoriumba, és egybehívták az egész helyőrséget.
Mk 15.17
 Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére,
Mk 15.18
 és így köszöntötték: "Üdvözlégy, zsidók királya!"
Mk 15.19
 A fejét náddal verték, leköpdösték és gúnyból térdet hajtva hódoltak előtte.
Mk 15.20
 Azután, hogy így kigúnyolták, levették róla a bíbort és a saját ruháját adták rá.
Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék.
Mk 15.21
 Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét.
Mk 15.22
 Így vezették ki egy Golgota nevű helyre, ami a Koponya hegyet jelenti.
Mk 15.23
 Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el.
Mk 15.24
 Keresztre feszítették, az Atyaúristen orcája alatt ácsolt hősi halál keresztjére, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson.
Mk 15.25
 Három óra volt, amikor keresztre feszítették, olyan szép keresztre, mint az élet fája egyszerű képe, mert a gyöngékért és bocsánatkérőkért kiáltó bátorságával örök életet nyert a jók feltámadására és a megjavult rosszak második halálának megakadályozására.
Mk 15.26
 A halálos elítéletének okát jelző táblára ezt írták: A zsidók királya.
Mk 15.27
 Vele együtt két gonosztevőt is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől.
Mk 15.28
 Így beteljesedett az Írás: "A gonoszok közé sorolták."
Mk 15.29
 Az arra menők káromolták, csóválták a fejüket s mondogatták: "Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted,
Mk 15.30
 mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!"
Mk 15.31
 A főpapok és az írástudók szintén gúnyolódtak, egymás között ezt mondva: "Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.
Mk 15.32
 A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!" Gyalázták azok is, akiket vele együtt fölfeszítettek.
Mk 15.33
 Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig.
Mk 15.34
 Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: "Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?" Ez annyit jelent: "Istenem, Istenem, miért hagytál el?"
Mk 15.35
 Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték: "Lám, Illést hívja."
Mk 15.36
 Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. "Hadd lássuk - mondta -, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!"
Mk 15.37
 Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
Mk 15.38
 A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig.
Mk 15.39
 Amikor a százados, aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: "Ez az ember valóban egy isten fia volt."
Mk 15.40
 Asszonyok is álltak ott, és messziről nézték, mi történik. Köztük volt Mária Magdolna és Mária, a kis Jakab és Józsé anyja, Jézus anyjának ángya (vagy unokanőtestvére), József barátjának, Klópásnak felesége és a kis Szalómé, aki Heródes másik testvérének, Fülöpnek lett a felesége. (Jézus hétfájdalmú anyjának közelségéről és szíve szakadozásáról nem tudván.)
Mk 15.41
 Ezek (közül a galileaiak a rokoni körén kívül) már Galileában is vele tartottak és a szolgálatára voltak. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe.
Mk 15.42
 Amikor esteledett - előkészület napja, azaz szombat előtt való nap volt -,
Mk 15.43
 jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét.
Mk 15.44
 Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Magához hívatta a századost, s megkérdezte, valóban meghalt-e.
Mk 15.45
 Miután a századostól megbizonyosodott róla, Józsefnek ajándékozta a holttestet.
Mk 15.46
 Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, s a sír bejárata elé követ hengerített. (Tette mindezt Jézus nevelőatyja nevének oltalma alatt, nem tudván e oltalomról, így nagyon bátor szívvel cselekedvén.)
Mk 15.47
 Mária Magdolna és Mária, Józsé anyja pedig látták, hogy hová temette.
Mk 16
 Mk 16.1
 Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és a kis Szalómé illatszereket vásároltak, s elmentek (sokadmagukkal, köztük Johannának, Heródes intézőjének feleségével és Zebedeus fiainak az anyjával és a köztük megbújó öreg Szűz Máriával), hogy bebalzsamozzák.
Mk 16.2
 A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz.
Mk 16.3
 Egymás közt így beszélgettek: "Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?"
Mk 16.4
 De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt.
Mk 16.5
 Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek.
Mk 16.6
 De az megszólította őket: "Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették!
Mk 16.7
 De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek."
Mk 16.8
 Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről.
Mk 16.9
 Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből a hét démont kiűzte.
Mk 16.10
 Ez elment és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak.
Mk 16.11
 Amikor meghallották, hogy él, és hogy (Mária Magdolna) látta, nem hitték el. (Jézus eközben titokban anyja előtt jelent meg.)
Mk 16.12
 Ezután idegen alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.
Mk 16.13
 Visszatérve ezek közölték a hírt a többiekkel is, de nekik sem hittek.
Mk 16.14
 Végül a tizenegynek jelent meg, amikor egyszer asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták.
Mk 16.15
 Aztán így szólt hozzájuk: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.
Mk 16.16
 Aki hisz benne és követi a tanítást, üdvözül.
Mk 16.17
 Akik hisznek és tanítják mindezeket a császár birodalmában, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben démont űznek, új nyelveken beszélnek,
Mk 16.18
 kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak."
Mk 16.19
 Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölment a mennybe, elfoglalta helyét az Isten jobbján, elküldte kettejük Szentlelkét vigasztalóul a világnak,
Mk 16.20
tanítványai meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr Jézus velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta. A megözvegyült Szalómét pedig Istentől elrendelt (másod)unokafitestvére, Arisztobulosz oldalán a császár igáját viselő kis-örmények kegyes hittérítő királynéjévé emelte, és az Atyaisten teremtő ereje által három fiúgyermekkel ajándékozta meg férje magjából. Végül anyját, az elszenderült és feltámadott Máriát is a mennybe felemelte, és az Atyaúristen (föld)anyai felével egyesítvén, Atyja és Szentlelkük oltalma alatt, velük együtt megkoronázta. Nevelőatyját, Józsefet föltámasztotta a Mennyben, és a keresztácsoló Atyaistennel részben egyesítette, bátor családfői erényiért örökre megszentelte. Jézus bátran omlott vére pedig a legszentebb vér lett. És fitestvérként megemlékezett az istengyermekségben véle egyesült háromszoros Leányságról, akik emberhúgaivá is lettek: ihlető Hitről, üdítő Reményről és lángoló Szeretetről. Akikkel újra megistenült istengyermeki természetükben, és akik istensége hétszeres a másik négy erénnyel, szigorú Igazsággal, rendíthetetlen Bátorsággal, középmérő Mértéklettel, tanácsadó Bölcsességgel. És a nyolcadikkal, a máriás befogadott szerény Alázattal, az emberfia Jézus kedves barátjával, szegény  ácsfiúnak születetti megalázkodásával, József türelmes és szelíd szerelmével, aki a többi hét között a Szent Családban zsendült magjából, évszázadok óta növő isteni csírájából, az emberek lelkiismeretét kérvén jobbá tenni a világot. Háromszoros szentlelki szülőséggel: Igazsággal, Szeretet-Bölcsességgel. Háromszoros szentlelki leánysággal: Hittel, Reménnyel, Szeretettel. Háromszoros szentlelki fiúsággal: Bátorsággal, Mértéklettel, újra sarjadt Alázattal. És szülői-leányi személyű Mária megértő Türelmével, illemi Szűziességével. Ámen. És mindeme fejezetek megérthetők e sorrendben is: 1, 8, 11, 2, 3, 9, 13, 4, 5, 10, 12, 6, 7, 14, 15, 16, vagy 1, 8, 11, 2, 3, 9, 4, 5, 10, 12, 6, 7, 13, 14, 15, 16.

Tóbiás

Tób 1
 Tób 1.1
 Ez a könyv Tobit története, Tóbiel fiáé, aki Ananielnek volt a fia, az meg Babael fiáé, Aduelé, Aziel nemzetségéből, Naftali törzséből, a babiloni fogság idejéből.
Tób 1.2
 Szalmanasszárnak, az asszírok királyának idejében Tibéből fogságba hurcolták. Ez Galileának felső részén, Kádes-Naftalitól délre fekszik, Hacor fölött nyugatra és Sefattól északra.
Tób 1.3
 Én, Tobit, egész életemben igaz úton jártam, s a jót tettem. Bőven osztottam alamizsnát testvéreimnek és azoknak az embereknek, akik velem együtt kerültek az asszírok országába, Ninivébe.
Tób 1.4
 Amikor még hazámban, Izrael országában éltem - akkor még fiatal voltam -, atyámnak, Naftalinak egész törzse elszakadt Dávid házától és Jeruzsálemtől, noha Izrael összes törzse közül rá esett a választás, hogy minden törzs ott mutassa be az áldozatot. A templom, az Isten lakóhelye minden törzs számára épült, örök időkre.
Tób 1.5
 Testvéreim és Naftali háza a borjúnak áldoztak, amelyet Izrael királya, Jerobeám állított Dánban, Galilea hegyein.
Tób 1.6
 Gyakran elzarándokoltam - egymagam - az ünnepekre Jeruzsálembe, amint egész Izraelnek előírja egy örök időkre szóló törvény, az első terméssel és az állatok elsőszülötteivel, a jószág tizedével és a birka első gyapjával.
Tób 1.7
 Odaadtam Áron fiainak, a papoknak, hogy tegyék az áldozati oltárra. A bor és a gabona, az olaj, a gránátalma és az egyéb gyümölcs tizedét Lévi fiainak adtam át, akik Jeruzsálemben teljesítettek szolgálatot. A második tizedet hat egymás utáni éven át eladtam, aztán elmentem és felhasználtam Jeruzsálemben.
Tób 1.8
 A harmadikat az árváknak, özvegyeknek és idegeneknek adtam, akik Izrael fiai között élnek. Minden harmadik esztendőben megajándékoztam őket vele, s megettük Mózes törvényének előírásaihoz híven, ahogyan apai nagyanyám, Debora tanított bennünket. Apám ugyanis meghalt, és árván maradtam.
Tób 1.9
 Amikor elértem a férfikort, apám nemzetségéből vettem feleséget, Annának hívták. Született tőle egy fiam, Tóbiásnak neveztem el.
Tób 1.10
 Amikor engem is elhurcoltak Asszíriába, Ninivébe kerültem. Testvéreim és a nemzetségemből valók mind ettek a pogányok ételéből,
Tób 1.11
 én azonban óvakodtam tőle, hogy egyem a pogányok ételéből.
Tób 1.12
 Mivel szívvel-lélekkel ragaszkodtam Istenemhez,
Tób 1.13
 a Magasságbeli Szalmanasszár kegyeibe juttatott, úgyhogy én lettem a bevásárlója.
Tób 1.14
 Médiába mentem, s a haláláig vásároltam neki, és a médiai Rágesban Gábaelnél, Gábri testvérénél tíz talentum ezüstöt helyeztem letétbe.
Tób 1.15
 Amikor Szalmanasszár meghalt, fia, Szancherib lett helyette a király. A Médiába vezető utak nem voltak többé biztonságosak,
Tób 1.16
 így nem utazhattam oda. Szalmanasszár idejében bőséges alamizsnát osztottam testvéreimnek.
Tób 1.17
 Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a rongyosaknak adtam. Ha láttam, hogy meghalt valaki a nemzetségemből és odadobták Ninive fala tövébe, eltemettem.
Tób 1.18
 Azokat is eltemettem, akiket Szancherib ölt meg. [Amikor Júdeából menekülésszerűen visszatért azután, hogy az ég Királya megbüntette a káromlót, Szancherib sokat megöletett Izrael fiai közül haragjában.] Titokban fogtam a holttesteket, és eltemettem őket. Amikor aztán a király kereste őket, nem találta.
Tób 1.19
 Akkor egy ninivei ember elment, és tudtára adta a királynak, hogy én vagyok az, aki titokban eltemetem őket. Mihelyt neszét vettem, hogy a királynak tudomása van tetteimről és meg akar öletni, félelmemben elmenekültem.
Tób 1.20
 Erre minden vagyonomat elkobozták, mindent lefoglaltak az államkincstár számára, és feleségemen, Annán meg fiamon, Tóbiáson kívül nem maradt semmim.
Tób 1.21
 De negyven nap sem telt bele, és két fia megölte Szancheribet, aztán az Ararát-hegységbe menekültek. Helyette Asszarhaddon lett a király. Achikárt, Anael nevű testvérem fiát tette meg főkincstárosnak és kormányzónak.
Tób 1.22
 Achikár szólt az érdekemben, így aztán visszatérhettem Ninivébe. Achikár volt ugyanis a főpohárnok és a pecsétőr, a kancellár és az államkincstár vezetője. Asszarhaddon meghagyta hivatalaiban. A rokonságomból származott, az unokaöcsém volt.
Tób 2
 Tób 2.1
 Asszarhaddon uralkodása idején visszatértem házamba, és visszakaptam feleségemet, Annát, meg fiamat, Tóbiást. Pünkösdkor [a hetek ünnepén] jó ebéd volt. Leültem enni.
Tób 2.2
 Elém tették az ételt, különféle fogásokat hoztak. Azt mondtam Tóbiásnak, a fiamnak: "Eredj, gyermekem, aztán ha nélkülözőre akadsz a testvérek körében, akiket ide hurcoltak Ninivébe, hozd ide, s ha derék ember, neki is jut az ételből. Megvárlak fiam, amíg visszatérsz!"
Tób 2.3
 Tóbiás el is ment, hogy testvéreink közt egy szegényt keressen, de visszajött, s így szólt: "Apám!" "Na mi van, fiam?" - feleltem neki. "Apám - folytatta -, valakit megöltek a mieink közül, megfojtották, aztán odadobták a piactérre, még most is ott fekszik."
Tób 2.4
 Nem kellett az étel, fölkeltem, elhoztam az embert a térről és bevittem egy házba, hogy ha majd lenyugszik a nap, eltemessem.
Tób 2.5
 Aztán hazamentem, megmosakodtam, és szomorúan ettem a kenyeremet.
Tób 2.6
 Eszembe jutott, amit Ámosz próféta Bételről mondott: "Ünnepeitek gyásszá változnak és ujjongástok siratóénekké." Sírva fakadtam.
Tób 2.7
 Napnyugta után aztán elmentem, sírt ástam és eltemettem.
Tób 2.8
 A szomszédok kicsúfoltak és azt mondták: "Na, ez már megint nem fél? [Nem szabad elfelejteni, hogy ilyenek miatt díjat tűztek ki a fejemre.] A múltkor el kellett menekülnie, és lám, most már megint temeti a halottakat!"
Tób 2.9
 Éjszaka megfürödtem, kimentem az udvarra és lefeküdtem a fal tövébe. Mivel meleg volt, nem takartam be a fejemet.
Tób 2.10
 Nem tudtam, hogy verebek fészkelnek fölöttem a falon. Meleg ürülék hullott a szemembe. Fehér foltok keletkeztek rajtam, úgyhogy orvoshoz kellett fordulnom. Minél több kenőcsöt használtam el, annál vaksibbá váltam a foltoktól, végül egészen megvakultam. Négy évig nem láttam, sajnáltak is nagyon a testvéreim. Két évig Achikár gondoskodott eltartásomról, amíg Elümaiszba nem ment.
Tób 2.11
 Akkor a feleségem kétkezi munkába fogott: gyapjút font, vásznat szőtt,
Tób 2.12
 megrendelésre dolgozott és pénzt kapott érte. Egyszer március hetedikén elkészült az egyik darabbal és átadta a megrendelőknek. Ezek mind kifizették, amivel tartoztak, aztán ráadásul még egy kecskegidával is megajándékozták.
Tób 2.13
 Amikor a közelembe ért, elkezdett mekegni. Szóltam a feleségemnek, és megkérdeztem tőle: "Honnan van a gida? Talán csak nem lopott jószág? Add vissza a gazdájának! Lopott jószágot nem szabad megenni."
Tób 2.14
 Azt felelte: "Ráadásul kaptam, a munkámért járó pénzen kívül." De nem hittem el neki, és ráparancsoltam, hogy vigye vissza a gazdájának. [Egészen kipirultam a méregtől.] De ő sem maradt adós a felelettel: "Mire mentél az alamizsnáddal és a jótéteményeddel? Csak rád kell nézni és meglátszik, mennyit értek!"
Tób 3
 Tób 3.1
 Erre nagyot sóhajtottam és keserves sírásra fakadtam, majd ebbe a panaszos imába fogtam:
Tób 3.2
 "Igazságos vagy Uram! Tetteid igazságosak, s minden utad irgalom és hűség. Te vagy a világ bírája.
Tób 3.3
 Jussak hát eszedbe, Uram, tekints rám! Ne büntess vétkeimért, sem tévelygéseimért, sem pedig atyám vétkeiért! Mert vétkeztünk színed előtt,
Tób 3.4
 megszegtük parancsaidat. Ezért aztán megengedted, hogy kifosszanak bennünket, fogságba hurcoljanak és megöljenek; hogy szóbeszéd és gúny tárgya meg intő példa legyünk a népek számára, amelyek közé szétszórtál bennünket.
Tób 3.5
 Ítéleteid igazságosak, vétkeim és atyáim vétkei miatt végrehajthattad őket rajtam. Hiszen nem vettük figyelembe parancsaidat, és nem jártunk igaz úton színed előtt.
Tób 3.6
 Bánj velem úgy, ahogy neked tetszik. Parancsold meg, és elszáll a lelkem, meghalok és porrá leszek. Mert jobb meghalnom, mintsem élnem, hiszen rágalmat és gyalázkodást kell hallanom és nagyon nagy a bánatom. Uram, várom, hogy elhatározásod megszabadít ettől a megpróbáltatástól. Hadd menjek már az örök hazába! Ne fordítsd el, Uram, arcodat tőlem! Mert jobb meghalni, mint élni, ha ilyen kegyetlen rossz sora van az embernek. Belefáradtam már a gyalázkodás hallgatásába."
Tób 3.7
 Ugyanezen a napon történt Médiában, Ekbatanában, hogy Ráguel lányát, Sárát kicsúfolta apjának egyik szolgálója.
Tób 3.8
 Sárát ugyanis már hét férfihez is feleségül adták, de Azmodeus, a gonosz szellem mindegyiket megölte, mielőtt még mint jó házastársak, összekerültek volna. Azt mondta neki a cselédlány: "Te ölöd meg a férjeidet: már hét urad is volt, de egyikkel sem volt szerencséd.
Tób 3.9
 S ha meghaltak is, ez még nem ok arra, hogy minket büntess. Halj meg te is utánuk, ne lássunk tőled soha az életben se fiút, se lányt!"
Tób 3.10
 Amikor Sára ezt meghallotta, nagyon elkeseredett, sírva fakadt, s bement az apja szobájába, hogy felakassza magát. De aztán meggondolta a dolgot: "Szégyent hozzak apámra? Azt mondják majd neki: Mennyire szeretted azt az egy szem lányodat, s keserűségében az is felakasztotta magát! Nem szomorítom meg apámat, nem viszem sírba. Nem akasztom fel magam, inkább majd az Urat kérem, hogy vegye el az életemet, s ne kelljen több csúfolódást hallanom."
Tób 3.11
 Aztán az ablaknál állva kitárta kezét, és így fohászkodott: "Légy áldott, irgalomnak Istene! Legyen áldott a neved örökre! Dicsőítsen minden alkotásod örökkön-örökké!
Tób 3.12
 Uram, most fölemeltem tekintetemet és rád szegeztem a szememet.
Tób 3.13
 Szólíts el erről a földről, hogy ne kelljen több gyalázkodást hallanom!
Tób 3.14
 Tudod, Uram, hogy tiszta maradtam, nem érintett egyetlen férfi sem.
Tób 3.15
 Sem a magam nevére, sem az apáméra nem hoztam szégyent itt, a fogság földjén. Egyetlen lánya vagyok apámnak. Nem marad neki másik gyereke, aki örökölhetne utána, sem közeli rokona. S nincs olyan sem a rokonságban, aki miatt életben kellene maradnom, hogy a felesége legyek. Hetet már elvesztettem, mi értelme van hát az életemnek? De ha mégsem akarod elvenni az életemet, tekints rám és szánj meg: ne kelljen több gyalázatot elviselnem."
Tób 3.16
 Mindkettőjük imáját meghallgatta a fölséges Isten. Elküldte a napos gyógyító Rafael főangyalt, hogy gyógyítsa meg mindkettőjüket: Tobit szeméről távolítsa el a fehér foltokat, hadd lássa szemével az Isten világát, Sárát meg, Ráguel lányát adja hozzá Tobit fiához, Tóbiáshoz, és szabadítsa meg a rossz szellemtől, Azmodeustól. Mert minden más kérővel szemben Tóbiást illette a jog, hogy elnyerje. Tobit visszatért, és belépett házába, ugyanabban a pillanatban Ráguel lánya, Sára is elindult a fenti szobából.
Tób 4
 Tób 4.1
 Egyszer eszébe jutott Tobitnak a pénz, amelyet Gábaelnél hagyott, a médiai Rágesben.
Tób 4.2
 Azt mondta magában: "Halálomat kívántam. Miért nem hívom hát fiamat, Tóbiást, és beszélek vele erről a pénzről, mielőtt még meghalnék?"
Tób 4.3
 Magához hívatta hát a fiát, Tóbiást, és így szólt hozzá: "Ha meghalok, temess el illendőképpen. Becsüld meg anyádat. Ne hagyd el egész életedben. Tégy kedvére és ne bántsd meg.
Tób 4.4
 Ne felejtsd el fiam, hogy mennyi mindent állt ki érted, amíg méhében hordott. Ha meghal, temesd mellém, ugyanabba a sírboltba.
Tób 4.5
 Fiam, légy mindig hű az Úrhoz. Ne vétkezz, és ne szegd meg a parancsait. Egész életedben a jót tedd és ne járj az igazságtalanság útjain.
Tób 4.6
 Mert ha az igaz úton jársz, minden vállalkozásod sikerrel jár, mint a többieknek is, akik az igazságot szolgálják.
Tób 4.7
 Adj alamizsnát a vagyonodból. Ne fordítsd el arcodat a szegénytől soha, s akkor Isten sem fordítja el arcát tőled.
Tób 4.8
 Amennyi vagyonod lesz, aszerint segíts másokon: ha sok lesz, adj többet, ha kevés lesz, adj kevesebbet, de ne feledkezzél meg a jótékonykodásról.
Tób 4.9
 Így szép kincset gyűjtesz magadnak az ínséges napokra.
Tób 4.10
 Az alamizsna ugyanis megment a haláltól és attól, hogy a sötétségre kerülj.
Tób 4.11
 A Magasságbeli ugyanis úgy tekinti az alamizsnát, mintha neki adnánk értékes áldozati adományt.
Tób 4.12
 Óvakodj, fiam, mindenfajta kicsapongástól. Feleséget őseid nemzetségéből végy magadnak. Ne végy el idegen asszonyt, aki nem tartozik atyád törzséhez, mert mi a próféták nemzetsége vagyunk. Noé, Ábrahám, Izsák és Jákob az ősatyánk. Emlékezz csak arra, fiam, hogy ők mind a rokonságunkból vettek feleséget, és áldottak voltak gyermekeikben. Utódaiké lesz - örökségképpen - az ország.
Tób 4.13
 Szeresd hát, fiam, a testvéreidet, és ne vesd meg őket, néped fiait és leányait, hanem közülük végy feleséget. Mert hiszen a gőg romlást okoz és sok nyugtalanságot. A tétlenség pedig szegénységgel és ínséggel jár. A tétlenség szüli az éhséget.
Tób 4.14
 Éjszakára ne maradjon nálad egyetlen munkásnak a bére sem, hanem fizesd ki rögtön. Ha Istennek szolgálsz, megtérül. Vigyázz magadra, fiam, minden tettedben, és tudd mindig, mit csinálsz.
Tób 4.15
 Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd. Ne igyál annyi bort, hogy részeg légy tőle, ne kísérjen életutadon az iszákosság.
Tób 4.16
 Oszd meg kenyeredet az éhezőkkel és ruhádat a rongyoskodókkal. Fölöslegesedből adj alamizsnát, és szemed ne legyen irigy, amikor alamizsnát adsz.
Tób 4.17
 Tedd a kenyeredet és öntsd a borodat az igazak sírjára, és ne add a vétkeseknek.
Tób 4.18
 A bölcs emberektől kérj tanácsot, és ne vess meg semmi hasznos tanácsot.
Tób 4.19
 Minden időben magasztald Istent, az Urat, és tőle kérd, hogy az egyenes úton járhass, s hogy útjaid és szándékaid jó véget érjenek. Egy népnek sem adatott meg a bölcsesség, hanem az Úr ad minden jót. Akit akar, azt fölemeli, akit akar, azt megalázza egészen az alvilág fenekéig. Édes fiam, ne feledd el tanácsaimat, ne vesszenek ki szívedből!
Tób 4.20
 Aztán, fiam, azt is elmondom neked, hogy tíz talentum ezüstöt letétbe helyeztem a médiai Rágesban Gábaelnél, Gábri fiánál.
Tób 4.21
 Ne félj, fiam, hogy szegények lettünk. Ha istenfélő leszel, és távol tartod magadat a vétkezéstől, és azt teszed, ami kedves az Úr, a te Istened szemében, akkor gazdag leszel."
Tób 5
 Tób 5.1
 Tóbiás így felelt apjának, Tobitnak: "Apám, mindent megteszek, amit parancsolsz.
Tób 5.2
 De hogyan kérhetném el azt a pénzt, amikor ő sem ismer engem, s én sem ismerem őt. Milyen bizonyítékot adjak neki, hogy higgyen nekem, és visszaadja a pénzt? Aztán az utat sem tudom, amelyen Médiába kellene mennem."
Tób 5.3
 Tobit ezt válaszolta fiának, Tóbiásnak: "Van róla írás, amelyet mind a ketten aláírtunk, aztán én kettévágtam, hogy mind a kettőnknek jusson belőle egy rész. Az egyik fele nálam van, a másik a pénz mellett. Húsz éve már, hogy ezt a pénzt letétbe helyeztem. Most tehát, fiam, keress magadnak egy megbízható útitársat, aki a mi költségünkön él, amíg vissza nem jössz, aztán indulj, s hozd el a pénzt Gábaeltől."
Tób 5.4
 Tóbiás elment, hogy egy jó vezetőt keressen, aki elkíséri Médiába. Kint Rafaellel találkozott, az angyallal: ott állt előtte [de ő nem tudta, hogy az Isten angyala].
Tób 5.5
 Megszólította: "Hová való vagy, barátom?" Az angyal így felelt: "Testvéreid, Izrael fiai közé tartozom, és azért jöttem ide, hogy munkát keressek." Tóbiás azt mondta neki: "Tudod-e az utat Médiába?" "De mennyire! - felelte. - Többször is voltam ott, emlékszem minden útjára.
Tób 5.6
 Sokszor jártam Médiában és egyik testvérünknél, Gábaelnél kaptam szállást, a médiai Rágesban. Ekbatanától Ráges kétnapi járóföldre van, Ráges a hegyek között, Ekbatana a síkságon fekszik."
Tób 5.7
 Erre Tóbiás azt mondta neki: "Rögtön jövök, barátom, csak szólok apámnak: szeretném, ha velem jönnél, megfizetem béredet."
Tób 5.8
 Az így válaszolt: "Rendben van, megvárlak. De ne maradj sokáig!"
Tób 5.9
 Tóbiás elment, és megmondta az apjának, hogy talált valakit testvérei, Izrael fiai közül. Az apja azt mondta: "Vezesd elém, hadd tudakozódjam a családja meg a törzse felől. Meg kell nézni, fiam, hogy megbízható-e."
Tób 5.10
 Tóbiás kiment, és szólt neki: "Barátom, apám szeretne megismerni." Az angyal belépett a házba. Először Tobit üdvözölte, aztán az kívánt neki minden jót. Tobit így szólt: "Mi örömöm lehet még nekem? Megvakultam, nem látom a ragyogó eget, olyan sötétség borul rám, mint a halottakra, akik már nem látnak világosságot. Élőhalott vagyok: hallom az emberek hangját, de látni nem látom őket." Az angyal azt mondta neki: "Bízzál, Isten nem késlekedik, meggyógyít. Bízzál!" Tobit így szólt hozzá: "Az én Tóbiás fiam Médiába készül. Elmennél-e vele mint vezetője? Megfizetek érte, testvér." Így felelt neki: "Elkísérem, ismerek minden utat, mert sokszor jártam Médiában. Bejártam a völgyeket és a hegyeket, ismerek minden ösvényt."
Tób 5.11
 Tobit így szólt: "Testvér, melyik családból és törzsből származol? Elárulnád nekem, testvér?" "Miért érdekel a családfám?"
Tób 5.12
 "Szeretném tudni, kinek a fia vagy, és mi a neved?"
Tób 5.13
 "Azarja vagyok - felelte -, a nagy Ananiásnak a fia, a testvéreid közül."
Tób 5.14
 Erre azt mondta neki: "Isten hozott, testvér! Ne haragudj, hogy ki akartam puhatolni a törzsedet és családodat. Így hát testvérem vagy, tekintélyes, jó ágon. Ismertem Ananiást és Nátánt, a nagy Semaja fiait. Velem jártak Jeruzsálembe, együtt imádkoztunk ott, s nem tértek le a helyes útról. Testvéreid becsületes emberek, jó családból való vagy. Örülök, hogy itt vagy."
Tób 5.15
 Majd így folytatta: "Felfogadlak, s adok minden napra egy drachmát, ezenkívül élelmet úgy, mint a fiamnak. Kelj hát útra fiammal,
Tób 5.16
 és megjutalmazlak még azon felül is, amiben megegyeztünk." Az angyal így felelt: "Vele megyek. Ne félj semmit. Oda is, vissza is szerencsés lesz az utunk, mert az út biztonságos."
Tób 5.17
 Tobit így szólt hozzá: "Légy áldott, testvér!" Aztán a fiához fordult: "Készülj fel az útra, fiam! Kelj útra testvéreddel. Az Isten, aki az égben lakik, oltalmazzon benneteket idelent és vezéreljen vissza szerencsésen, jó egészségben. Az ő angyala kísérjen és védjen benneteket, fiam!" Tóbiás kiment, hogy előkészüljön az útra. Megölelte apját és anyját. Tobit azt mondta neki: "Szerencsés utat!"
Tób 5.18
 De az anyja sírt, és így szólt Tobithoz: "Miért küldted el a fiamat? Hát nem ő volt a bot kezünkben, amikor jött és ment előttünk?
Tób 5.19
 Azt hiszem, nem a pénz a legfontosabb, a fiunkhoz képest meg mit számít?
Tób 5.20
 Jó volt nekünk úgy élni, ahogy az Isten adta!"
Tób 5.21
 Tobit azt felelte: "Ne aggódj! Fiunk szerencsésen odaér, aztán szerencsésen vissza is tér. Ha hazatér, majd magad is látod, hogy nagyon jól van így.
Tób 5.22
 Ne aggodalmaskodj és ne emészd magad, nővérem, miattuk! Hiszen jó angyal utazik vele, így hát szerencsés lesz az útja és egészségben haza is tér majd."
Tób 6
 Tób 6.1
 Erre abbahagyta a sírást.
Tób 6.2
 A fiatalember meg az angyal útra kelt, a kutya meg ment utánuk. Kettesben mendegéltek, és mire az első este leszállt, a Tigris folyóhoz értek, és ott éjszakáztak.
Tób 6.3
 A fiatalember lement a folyóhoz, hogy megmossa a lábát. Egyszer csak kivetődött egy nagy hal a vízből és be akarta kapni a fiú lábát. Erre felkiáltott,
Tób 6.4
 de az angyal biztatta: "Fogd meg a halat, ne engedd el!" A fiú elkapta a halat, és a partra húzta.
Tób 6.5
 Ekkor így szólt hozzá az angyal: "Vágd fel a halat! Vedd ki a szívét, a máját és az epéjét, és vigyázz rájuk jól, a belét pedig dobd el, mert a szív, a máj és az epe jó orvosságnak."
Tób 6.6
 A fiú felvágta a halat, s kivette a szívét, a máját és az epéjét. A hal egy részét megsütötték, hogy legyen mit enniük, a többit meg besózták. Aztán mind a ketten továbbvándoroltak, míg Médiába nem értek.
Tób 6.7
 Akkor a fiú megkérdezte az angyalt: "Azarja testvér, mire jó a hal szíve, mája és epéje?"
Tób 6.8
 Így felelt neki: "Ha elégetik a hal szívét és máját, s a démon vagy gonosz szellem gyötörte férfi vagy nő előtt füstölnek vele, mindenféle rossz nyavalya örökre elmúlik, még nyoma sem marad.
Tób 6.9
 Ami meg az epét illeti, az meg szemkenőcsnek jó: ha valakinek fehér foltok vannak a szemén, csak rá kell fújni a foltokra, és meggyógyul."
Tób 6.10
 Médiában jártak, és már Ekbatana felé közeledtek,
Tób 6.11
 amikor Rafael azt mondta a fiatalembernek: "Tóbiás testvér!" "Tessék!" - felelte. Az angyal folytatta: "Ma rokonodnál, Ráguelnél éjszakázunk. S van neki egy Sára nevű lánya.
Tób 6.12
 Sárán kívül se fia, se lánya. Te vagy a legközelebbi rokona, így hát elsősorban téged illet (a lány), s apja vagyonára is igényt tarthatsz. A lányka nyíltszívű, bátor és bájos teremtés, és az apja nagyon szereti.
Tób 6.13
 Jogodban van elvenni. Hallgass rám, testvér! Beszélek majd a lányról apjával, hogy ma estétől fogva mint menyasszonyodat őrizze neked. Ha aztán Rágesból visszatérünk, megtartjuk a lakodalmat. Biztosan tudom, hogy Ráguelnek nincs joga megtagadni tőled a lányát, sem másnak adni. Mózes törvénye értelmében halált érdemelne, ha így tenne, hiszen tudja, hogy a rokoni kapcsolat mindenki más előtt téged jogosít fel arra, hogy a lányát feleségül vedd. Hallgass hát rám, testvér! Ma este beszélgetünk a lányról, és megkérjük a kezét. Aztán, ha visszatérünk Rágesból, hazavisszük magunkkal."
Tób 6.14
 Tóbiás erre így felelt Rafaelnek: "Azarja testvér, azt beszélik, hogy már hétszer is férjhez adták, de a férje mindig meghalt a nászszobában. Akkor este halt meg mindegyik, amikor belépett a szobába, és úgy hallom az emberektől, hogy démon ölte meg őket.
Tób 6.15
 Ezért félek egy kicsit. Őt magát nem öli meg, mert szereti, de ha valaki közeledni próbál hozzá, azt megöli. Egyetlen fia vagyok atyámnak és nem szeretnék meghalni. Nem akarom, hogy az értem való bánkódás a sírba vigye apámat és anyámat. Nincs más fiuk, aki eltemetné őket."
Tób 6.16
 De az angyal így felelt: "Nem emlékszel, mire intett apád? Meghagyta, hogy apád nemzetségéből végy feleséget. Hallgass hát rám, testvér, s vedd feleségül! A démon miatt ne aggódjál. Tudom, hogy ma éjjel feleségül kapod a lányt.
Tób 6.17
 Ha belépsz a nászszobába, fogd a hal máját és szívét, és tégy belőle a füstölőben levő parázsra. A füst majd szétterjed, a démon megérzi a szagát és elmenekül, többé nem kell félni, hogy találkozik vele az ember a lánynál.
Tób 6.18
 Aztán mielőtt egyesülnétek, előbb mindketten imádkozzatok. Kérjétek az ég Urát, hogy ajándékozzon meg benneteket kegyelmével és oltalmával. Ne félj, hiszen öröktől fogva neked szánták, neked kell ma megmentened. Veled tart majd, s biztosan tudom, hogy lesznek tőle gyermekeid, akik olyanok lesznek majd neked, mint a testvérek. Ne tétovázz!" Ahogy Tóbiás meghallotta Rafael beszédét és megtudta, hogy Sára a nővére, apja családjának a rokona, annyira megszerette, hogy szívét semmi sem tudta elfordítani tőle.
Tób 7
 Tób 7.1
 Amikor Ekbatanába érkeztek, Tóbiás azt mondta: "Azarja testvér, vezess egyenesen Ráguel testvérünkhöz!" Az oda is vezette Ráguel házához, aki éppen az udvaron ült, a kapuban. Először ők köszöntek neki, az meg fogadta: "Üdvözöllek, testvéreim, Isten hozott benneteket!" Ezzel betessékelte őket házába,
Tób 7.2
 aztán azt mondta Ráguel a feleségének, Ednának: "Mennyire hasonlít ez a legény testvéremre, Tobitra."
Tób 7.3
 Edna megkérdezte tőlük, hová valók. Így válaszoltak: "A Ninivébe hurcolt Naftali fiai közül valók vagyunk."
Tób 7.4
 "Ismeritek-e testvérünket, Tobitot?" "Igen."
Tób 7.5
 "Hogy van?" "Él és egészséges." S Tóbiás azt is hozzátette: "Ő az apám."
Tób 7.6
 Erre Ráguel felugrott, megcsókolta és sírva fakadt.
Tób 7.7
 Aztán így szólt hozzá: "Áldjon meg az Isten, fiam! Igen kiváló embernek vagy a fia. Milyen kár, hogy egy ilyen becsületes és jószívű ember megvakult." A nyakába borult testvérének, Tóbiásnak és zokogott,
Tób 7.8
 s Edna, a felesége és Sára, a lánya is sírt.
Tób 7.9
 Aztán levágott egy kost a nyájból és szíves fogadtatásban részesítette őket. Megmosakodtak, megfürödtek és asztalhoz ültek. Akkor azt mondta Tóbiás Rafaelnak: "Azarja testvér, légy szíves, kérd meg Ráguelt, adja hozzám a nővéremet, Sárát feleségül."
Tób 7.10
 Ráguel meghallotta, és azt mondta a fiatalembernek: "Egyél-igyál, mulass jól! Csak rajtad áll, testvérem, hogy feleségül veszed-e lányomat, Sárát. Én nem tehetem meg, hogy máshoz adjam, hisz te vagy a legközelebbi rokona.
Tób 7.11
 De őszintén beszélek veled, fiam: hétszer is megpróbáltam, hogy férjet szerezzek neki a rokonaink közül, de amint közeledtek hozzá, még azon az éjjel mind meghaltak. De most egyél és igyál, fiam, az Úr majd megajándékoz kegyelmével és békéjével benneteket." Tóbiás kijelentette: "Hallani sem akarok evésről-ivásról, amíg meg nem mondod kereken, mi a szándékod." Ráguel így felelt: "Nos, mivel Mózes törvénye szerint a tiéd, az ég is azt akarja, hogy a tiéd legyen. Rád bízom hát nővéredet. Mostantól a bátyja vagy, ő meg a nővéred. Mától kezdve örökre a tiéd. Az ég Ura legyen hozzátok irgalmas ma este, fiam, és árassza rátok kegyelmét és békéjét."
Tób 7.12
 Akkor Ráguel behívta a lányát, Sárát, kézen fogta, és ezekkel a szavakkal adta feleségül Tóbiásnak: "Rád bízom. Mózes törvénye és parancsa neked ítéli feleségül. Vedd, és vidd tiszta szándékkal atyádhoz. Az ég Istene adjon nektek szerencsés utat!"
Tób 7.13
 Aztán a feleségéhez fordult és papírt hozatott az íráshoz. Megírta a házassági szerződést, amelynek értelmében a lányát feleségül adja Tóbiásnak, Mózes törvénye szerint.
Tób 7.14
 Akkor aztán nekiláttak az evésnek-ivásnak.
Tób 7.15
 Ráguel odaszólt a feleségének: "Tedd rendbe nővérem, azt a másik szobát és oda vezesd be őket."
Tób 7.16
 Az el is ment, s megvetette az ágyat a szobában, ahogy az ura mondta és odavezette a lányát.
Tób 7.17
 Elsiratta, aztán letörölte a könnyeit és így szólt hozzá: "Ne félj lányom! Az ég Ura fordítsa örömre szomorúságodat. Bátorság, édes lányom!" Aztán kiment.
Tób 8
 Tób 8.1
 Amikor befejezték az evést és ivást, arról kezdtek beszélni, hogy lefekszenek, s az ebédlőből a nászszobába vezették a fiatalembert.
Tób 8.2
 Akkor Tóbiásnak eszébe jutott, amit Rafael mondott neki. Elővette hát táskájából a hal szívét és máját, és a füstölőben levő parázsra tette.
Tób 8.3
 A démon nem állhatta a hal füstjét, így el is menekült a levegőben, meg sem állt Egyiptomig. Rafael üldözőbe vette, megkötözte és odaláncolta.
Tób 8.4
 Közben a szülők kimentek és bezárták az ajtót. Tóbiás fölkelt az ágyból és azt mondta Sárának: "Kelj fel, nővérem! Imádkozzunk együtt és könyörögjünk Urunkhoz, hogy elnyerjük kegyelmét és segítségét."
Tób 8.5
 Az fölkelt és elkezdtek imádkozni, hogy oltalmat találjanak. Tóbiás kezdte: "Áldott vagy, atyáink Istene! Áldott a te neved örökkön-örökké! Dicsőítsenek az egek és mind a teremtmények mindörökké.
Tób 8.6
 Te teremtetted Ádámot, és hűséges segítőül mellé adtad a feleségét, Évát. Tőlük származik az emberiség. Azt mondtad: nem jó az embernek, ha egyedül van. Alkossunk mellé hozzá hasonló segítőtársat.
Tób 8.7
 Uram, én most nem rendetlen vággyal veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjon és találjak én is, és együtt öregedjünk meg."
Tób 8.8
 Közösen rámondták: "Úgy legyen, úgy legyen!"
Tób 8.9
 Aztán éjszaka együtt háltak. Ráguel fölkelt, és szólt szolgáinak. Azok mentek, és segítettek neki sírt ásni.
Tób 8.10
 Azt gondolta ugyanis magában: "Hátha ez is meghalt, s mi nevetség és gúny tárgyává leszünk."
Tób 8.11
 Amikor a sír elkészült, Ráguel hazament, hívta a feleségét
Tób 8.12
 és így szólt hozzá: "Küldj be egy szolgálót a szobába, hadd nézze meg, vajon életben van-e Tóbiás. Ha meghalt, eltemetjük, mielőtt valaki megtudná a dolgot."
Tób 8.13
 Hívták a szolgálót, lámpát gyújtottak, kinyitották az ajtót, s a szolgáló belépett. Mély álomba merülve találta mindkettőjüket.
Tób 8.14
 Erre kijött és halkan ezt mondta: "Nem halt meg, minden rendben van."
Tób 8.15
 Akkor Ráguel e szavakkal magasztalta az ég Istenét: "Áldott légy, Uram, minden tiszta ének zengje dicséretedet örökkön-örökké!
Tób 8.16
 Áldott légy, mert örömben részesítettél, s amitől rettegtem, az nem történt meg velem, hanem nagy irgalmasságod szerint bántál velünk.
Tób 8.17
 Áldott légy, mert megkönyörültél ezen a két egyetlen gyermeken. Ezentúl is légy hozzájuk, Uram, irgalmas és oltalmazd őket! Örömben és kegyelemben éljék le életüket!"
Tób 8.18
 Aztán meghagyta szolgáinak, hogy még hajnal előtt temessék be a sírt.
Tób 8.19
 Süttetett feleségével egy kemence kenyeret, aztán kiment a nyájhoz, kiválasztott két ökröt és négy birkát, beadta a konyhára, és megkezdődött a készülődés.
Tób 8.20
 Aztán hívatta Tóbiást, és azt mondta neki: "Tizennégy napig nem mehetsz el innen. Maradj itt, ahol vagy, egyél-igyál nálam. Szerezz örömet a lányomnak annyi gyötrelem után.
Tób 8.21
 Aztán vidd el a vagyonom felét, és térj vissza apádhoz akadálytalanul. Ha aztán meghalunk, a feleségem is, én is, a tiéd lesz a másik fele is. Bátorság, fiam! Apád vagyok, Edna meg anyád. Mint nővérednek, ugyanúgy neked is szüleid vagyunk mostantól fogva. Csak bátorság, fiam!"
Tób 9
 Tób 9.1
 Tóbiás akkor Rafaelhez fordult:
Tób 9.2
 "Azarja testvér - mondta neki -, végy magadhoz négy szolgát és két tevét, és indulj el Rágesba!
Tób 9.3
 Menj el Gábaelhez, add át neki az elismervényt, és vedd át tőle a pénzt. Azonkívül hívd meg, hogy jöjjön el a lakodalmamra.
Tób 9.4
 Jól tudod, hogy apám számlálja a napokat, s ha csak egy napot kések is, nagyon fog aggódni.
Tób 9.5
 Azt is tudod, hogy milyen kijelentést tett Ráguel, így az ő esküje is kötelez." Rafael tehát elment négy szolgával és két tevével Médiába, Rágesbe. Gábaelnél szálltak meg. Megmutatta neki az elismervényt, s közölte vele, hogy Tobit fia, Tóbiás házasságot köt, és meghívja a lakodalomra. Gábael átadta neki a zsákokat - a pecsét érintetlen volt rajtuk. Felrakták őket a tevékre, s jó korán elindultak együtt a lakodalomra.
Tób 9.6
 Amikor megérkeztek Ráguelhez, Tóbiás épp ebédelt. Fölkelt, és üdvözölte (Gábaelt). Gábael sírt, és ezekkel a szavakkal mondott rá áldást: "Tökéletes, igaz és jótékony apának kiváló fia, az Úr adja meg neked, feleségednek, feleséged apjának és anyjának az ég áldását! Áldom az Istent, mert megláthattam unokatestvéremnek, Tobitnak élő képmását."
Tób 10
 Tób 10.1
 Közben Tobit mindennap azt számolgatta, hány nap kell is az oda- és visszaérkezéshez. Mind elmúlt, és a fia még mindig nem ért haza.
Tób 10.2
 Azt gondolta magában: "Odalent talán elutasították őket. Vagy talán meghalt Gábael, és most nincs senki, aki odaadja a pénzt."
Tób 10.3
 Kezdett aggódni.
Tób 10.4
 Anna, a felesége azt mondta: "Meghalt ez a gyerek. Nincs ez már életben." Elkezdte siratni a fiát és kesergett. Azt mondta:
Tób 10.5
 "Jaj-jaj, fiam, miért is engedtelek el, szemem fénye!"
Tób 10.6
 Tobit rászólt: "Nyugodj meg, nővérem, ne aggodalmaskodjál, jól megy a sora. Valami közbejöhetett nekik ott lent. Útitársa megbízható, testvéreink közül való. Ne búsulj, nővérem, bármelyik pillanatban betoppanhat."
Tób 10.7
 De ő csak erősködött: "Hagyd el, úgyis hiába akarsz becsapni. Meghalt a fiam." Mindennap kiment és kémlelte az utat, amelyiken elment a fia. Senkinek sem hitt már. Amikor a nap lenyugodott, ő is hazament, hogy aztán egész éjjel keseregjen és sírjon, mert nem jött álom a szemére. Egy falat nem sok, de annyit sem evett egész nap, éjjel meg egyfolytában siratta a fiát, Tóbiást. Amikor vége lett a két hétig tartó lakodalomnak - Ráguel megfogadta, hogy ilyet rendez a lányának -, azt mondta Tóbiás Ráguelnek: "De most már engedj el! Különben apám és anyám azt hiszi, hogy soha többé nem lát. Arra is kérlek, atyám, engedd meg, hogy visszatérjek apámhoz: mondtam már, milyen állapotban hagytam otthon."
Tób 10.8
 Ráguel ezt mondta Tóbiásnak: "Maradj nálam, fiam. Küldök majd valakit apádhoz, Tobithoz, hogy hírt vigyen rólad."
Tób 10.9
 De Tóbiás nem tágított: "Ne, inkább engem engedj el apámhoz."
Tób 10.10
 Ekkor Ráguel fölkelt, átadta neki a feleségét, Sárát, és vagyonának a felét: szolgákat, szolgálókat, ökröket és juhokat, szamarakat és tevéket, ruhát, pénzt és házi fölszerelési tárgyakat.
Tób 10.11
 Aztán békében útra bocsátotta őket. Búcsúzóul ezt mondta Tóbiásnak: "Jó egészséget kívánok, fiam, és szerencsés utat. Az ég Ura legyen kedves hozzád és feleségedhez, Sárához. Remélem, hogy meglátom gyermekeiteket, mielőtt meghalok."
Tób 10.12
 Lányának, Sárának meg ezt mondta: "Menj csak szépen az apósodhoz! Ők most már éppen úgy szüleid, mint mi, akik életet adtunk neked. Menj békével, lányom. Mindig jót halljak rólad, amíg csak élek!" Aztán megcsókolta, és útjukra bocsátotta őket. Edna azt mondta Tóbiásnak: "Fiam és kedves testvérem, az Úr segítsen vissza, és adjon nekem olyan hosszú életet, hogy megláthassam gyermekeiteket, a tieidet meg Sára lányomét. Az Úr színe előtt átadom neked a lányomat, hogy vigyázz rá. Ne szomorítsd meg egész életedben! Menj békében, fiam! Mostantól fogva anyád vagyok, és Sára a nővéred. Bárcsak mindannyian boldogok lehetnénk egész életünkben." Megölelte, és örömmel elbocsátotta őket.
Tób 10.13
 Tóbiás elégedetten távozott Rágueltől. Vidám szívvel magasztalta az ég és a föld Urát, a mindenség Királyát, hogy így sikerült az útja. Ő is áldással búcsúzott Rágueltől és feleségétől, Ednától: "Nagyon boldog volnék, ha egész életemben tisztelhetnélek benneteket!"
Tób 11
 Tób 11.1
 Mentek, míg a Ninivével átellenben fekvő Kaszerin közelébe nem értek.
Tób 11.2
 Akkor azt mondta Rafael: "Tudod, milyen állapotban hagytuk otthon apádat.
Tób 11.3
 Menjünk előre, tegyük rendbe a házat, s feleséged a többiekkel majd utánunk jön."
Tób 11.4
 El is mentek mind a ketten. [Azt is meghagyta neki az angyal, hogy az epét vigye magával], a kutya meg ment utánuk.
Tób 11.5
 Anna csak ült és az utat kémlelte, nem jön-e a fia.
Tób 11.6
 Egyszer csak megpillantotta, amint közeledett, és azt mondta az apának: "Nézd csak, jön a fiad meg az a férfi, aki elment vele."
Tób 11.7
 Rafael így szólt Tóbiáshoz, mielőtt még odaért volna apjához:
Tób 11.8
 "Tudom, hogy megnyílik apád szeme. Kend a hal epéjét a szemére. Az orvosság majd csípi és fehér hártyát választ le a szeméről. De visszanyeri a látását és meglátja a napvilágot."
Tób 11.9
 Az anyja odafutott, a fia nyakába borult, és így szólt hozzá: "Csakhogy újra láthatlak! Most már akár meg is halhatok." És sírt.
Tób 11.10
 Tobit is fölkelt. Megbotlott, de azért ki tudott menni a kapun. Ekkor Tóbiás odasietett hozzá
Tób 11.11
 [kezében vitte a hal epéjét]. Ráfújt a szemére, és átölelve így szólt hozzá: "Bízzál atyám!" Aztán bekente (a szemét) az orvossággal, megvárta, míg hat,
Tób 11.12
 majd mind a két kezével kivett egy-egy hártyát a szeme sarkából.
Tób 11.13
 Ekkor apja a nyakába borult.
Tób 11.14
 Sírva mondta: "Látlak, fiam, szemem fénye!" Majd így folytatta: "Áldott legyen az Isten. Áldott legyen hatalmas neve. Áldott legyen minden angyala. Áldott legyen a neve mindörökké.
Tób 11.15
 Mert megfenyített, de meg is könyörült rajtam. Íme, látom fiamat, Tóbiást." Tóbiás belépett a házba, és fennhangon dicsőítette az Istent nagy örömében. Aztán szép sorjában elbeszélte apjának, milyen szerencsés volt az útja: meghozta a pénzt, feleségül vette Ráguel lányát, Sárát, ő is jön nemsokára, közel van Ninive kapujához.
Tób 11.16
 Ekkor Tobit kiment Ninive kapujához a menye elé nagy örömmel és Istent magasztalva. A niniveiek nagyot néztek, amikor látták, hogy vezető nélkül jár-kel, éppen úgy, mint azelőtt.
Tób 11.17
 Tobit elmondta nekik, hogy Isten megkönyörült rajta és megnyitotta a szemét. Amikor Tobit közel ért Sárához, fiának, Tóbiásnak a feleségéhez, áldást mondott rá, ezekkel a szavakkal: "Isten hozott, lányom! Legyen áldott atyád, legyen áldott az én Tóbiás fiam, s légy áldott te is lányom! Isten hozott otthonodba, (legyen részed) örömben és áldásban. Lépj be, lányom!" Azon a napon Ninivében minden zsidó ünnepelt, és unokatestvérei - Achikár és Nádáb - is eljöttek, hogy részt vegyenek Tobit örömében.
Tób 12
 Tób 12.1
 Amikor a lakodalom elmúlt, Tobit hívatta a fiát, Tóbiást, és ezt mondta neki: "Fiam, legyen gondod rá, hogy kísérődnek megadd a bérét, sőt toldd is meg a kialkudott bért."
Tób 12.2
 Az megkérdezte: "Apám, mennyit adjak a szolgálatáért?
Tób 12.3
 Magam nem sajnálnám neki adni annak a felét, amit hoztam. Jó egészségben és baj nélkül visszahozott, meggyógyította feleségemet, elhozta nekem a pénzt, és téged is meggyógyított. Mivel hálálhatjuk ezt meg neki?"
Tób 12.4
 Tobit így szólt: "Valóban őt illeti a fele annak, amit hoztál."
Tób 12.5
 Akkor Tóbiás hívatta útitársát, és így szólt hozzá: "Fogadd el a felét annak, amit hoztál, azért, amit tettél, aztán menj békével!"
Tób 12.6
 Akkor Rafael félrehívta kettőjüket, és így szólt hozzájuk: "Dicsőítsétek Istent minden élőlény előtt, és mondjatok neki köszönetet azért, amit veletek tett. Dicsőítsétek és magasztaljátok nevét. Mindenki előtt hirdessétek az Isten tetteit, mert méltó rá, s ne szűnjetek meg köszönetet mondani neki.
Tób 12.7
 A király titkait meg kell őrizni. Isten tetteit azonban föl kell fedni és hirdetni kell. Tegyetek jót, és akkor nem árthat nektek a gonosz.
Tób 12.8
 Többet ér a böjt imádsággal meg az alamizsna igazságossággal párosulva, mint a nagy vagyon, ha jogtalansággal jár együtt. Jobb alamizsnát adni, mint aranyat gyűjteni.
Tób 12.9
 Mert az alamizsna megment a haláltól, és megtisztít minden vétektől. Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek.
Tób 12.10
 De akik vétkeznek és rosszat tesznek, azok ellenségei saját életüknek.
Tób 12.11
 Megmondom nektek a színtiszta igazságot és nem titkolok el semmit sem előttetek. Mondtam már nektek, hogy jó elhallgatni a király titkát, Isten tetteit azonban ki kell nyilvánítani.
Tób 12.12
 Tudjátok meg hát, hogy amikor imádkoztatok, te meg Sára, kéréseteket az Úr fölséges színe elé vittem és felolvastam. Éppen úgy azt is, hogy eltemetted a halottakat.
Tób 12.13
 Amikor nem restellted, hogy fölkelj és abbahagyd az evést, hanem elmentél és eltemetted a halottat, megbízást kaptam, hogy próbára tegyem a hitedet.
Tób 12.14
 Ugyanakkor elküldött Isten, hogy meggyógyítsalak, és a menyedet is, Sárát.
Tób 12.15
 Rafael vagyok, egy a hét főangyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen. (A Nap angyala vagyok ,együtt a Holdéval, Merkúréval, Vénuszéval, Marséval, Jupiterével és Szaturnuszéval, kiknek fénylő testjeit az égen láthatjátok.)"
Tób 12.16
 Erre mindkettőjüket félelem fogta el, és arcra borultak, mert nagyon féltek.
Tób 12.17
 (Az angyal) azonban így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Békesség nektek! Magasztaljátok Istent, örökké.
Tób 12.18
 Nem magamtól jöttem, hanem Istenünk akaratából. Ezért őt dicsőítsétek minden áldott nap, mert őt illeti a köszönet.
Tób 12.19
 Azt hittétek, enni láttok, pedig az csak látszat volt.
Tób 12.20
 Dicsőítsétek ezért az Urat a földön, és adjatok hálát Istennek. Most visszatérek ahhoz, aki küldött. Írjatok le mindent, ami történt!" Ezzel fölemelkedett.
Tób 12.21
 Amikor fölkeltek, már nem látták többé. Magasztalták az Istent dicsőítő énekkel, és megköszönték neki, hogy ilyen csodát tett, hogy az Úr egyik angyala megjelent.
Tób 13
 Tób 13.1
 Erre Tobit így szólt:
Tób 13.2
 "Áldott legyen az élő Isten, mert uralma örökké tart. Mert büntet és kegyelmez, letaszít az alvilág mélységeibe, s felhoz a pusztulás helyéről - senki sem szabadulhat a kezéből.
Tób 13.3
 Dicsőítsétek, Izrael fiai, a pogány népek előtt! Mert ha szétszórt is benneteket közéjük,
Tób 13.4
 ott mutatta meg nektek nagyságát is. Magasztaljátok minden élőlény előtt. Mert ő a mi Urunk, ő a mi Istenünk, ő a mi Atyánk, Isten örökkön-örökké.
Tób 13.5
 Megbüntet benneteket vétkeitekért, de meg is könyörül rajtatok és összegyűjt titeket a népek közül, amelyek közé szétszórt benneteket.
Tób 13.6
 Ha szívetek, lelketek mélyéből hozzá tértek, s igaz életet éltek színe előtt, felétek fordul, és nem födi el előletek arcát. Fontoljátok meg, mit tett veletek, s fennhangon magasztaljátok. Mondjatok köszönetet az igazságos Úrnak, magasztaljátok az örökkévalóság Királyát! Számkivetésem földjén én is dicsőítem, hirdetem hatalmát és nagyságát a vétkes népnek. Térjetek meg, vétkesek, igaz tetteket vigyetek végbe színe előtt. Ki tudja, talán hozzátok is irgalmas lesz és megkönyörül rajtatok.
Tób 13.7
 Magasztalom Istenemet és lelkem örül az ég Királyában.
Tób 13.8
 Hirdesse nagyságát minden ajak, és dicsőítsék Jeruzsálemben.
Tób 13.9
 Jeruzsálem, te szent város! Isten kezed műve miatt büntet, de újra megkönyörül az igaz fiakon.
Tób 13.10
 Dicsőítsd az Urat, amint illik, és adj hálát az örökkévalóság Királyának. Akkor örömmel fölépíti benned megint templomát, boldoggá teszi mind a foglyokat, s szeretni fogja a szenvedőket, minden nemzedéken át, örökké.
Tób 13.11
 Ragyogó világosság támad a föld minden táján. Eljön számtalan nép, messziről, a föld határairól, hogy Urunk, Istenünk szent nevének közelében lakjék. Ajándékot hoznak a kezükben, ajándékot az ég Királyának. Nemzedék nemzedék nyomába lépve megtisztel öröménekével és a kiválasztott neve fennmarad nemzedékről nemzedékre.
Tób 13.12
 Átok rá, aki gúnyol, átok rá, aki elpusztít, lerombolja faladat, ledönti bástyáidat, fölégeti házaidat.
Tób 13.13
 Örökké áldott, aki fölépít. Örülj és vigadj igaz fiaid miatt, mert összegyűjtik őket, és akkor dicsőítik az örökkévaló Urat.
Tób 13.14
 Boldogok, akik szeretnek, boldogok, akik örülhetnek majd békédnek! Boldogok, akik siránkoztak pusztulásodon, mert örömük lesz benned és mind megérik jövendő boldogságodat.
Tób 13.15
 Áldjad, lelkem, az Urat, a nagy Királyt!
Tób 13.16
 Hiszen Jeruzsálem újra fölépül, és az ő háza is minden időkre. Boldog volnék, ha nemzetségemből valaki megérné, megláthatná dicsőségedet és magasztalhatná az ég Királyát. Zafírból és smaragdból épülnek majd Jeruzsálem kapui, drágakőből a falaid. Aranyból lesznek Jeruzsálem bástyái és színaranyból a falaid.
Tób 13.17
 Rubinnal és ofírkővel lesznek kirakva Jeruzsálem utcái, Jeruzsálem kapuiban újra visszhangzik majd az örömének, és minden háza ezt harsogja: Alleluja! Áldott legyen Izrael Istene! Örökre dicsőítsék benned a szent nevet!"
Tób 14
 Tób 14.1
 Így fejezte be Tobit dicsőítő énekét.
Tobit száztizenkét éves korában békében meghalt, és Ninivében temették el, illő tisztességgel.
Tób 14.2
 Hatvanhét éves volt, amikor megvakult. Gyógyulása után nagy jómódban élt, jótékonykodott, és nem szűnt meg dicsőíteni az Istent és magasztalni nagyságát.
Tób 14.3
 Amikor érezte, hogy közel a halála, odahívta a fiát, Tóbiást és így tanította: "Fiam, vedd gyermekeidet,
Tób 14.4
 és költözz velük Médiába, mert hiszek az Isten szavának, annak, amit Náhum Ninivéről mondott. Minden beteljesedik és megvalósul, amit Izrael prófétái Asszíriáról és Ninivéről jövendöltek, akiket Isten küldött, nem hiúsul meg egyetlen szavuk sem. Minden megtörténik majd a maga idejében. Akkor majd nagyobb biztonságban lesz az ember Médiában, mint Asszíriában és Babilóniában. Mert tudom és hiszem, hogy amit Isten mond, az mind bekövetkezik és megtörténik, és abból, amit jövendöl, nem hiúsul meg egyetlen szó sem. Testvéreinket, akik Izrael földjén élnek, számba veszik és elhurcolják messze szép hazájuktól. Izrael egész földje elpusztul, Szamaria és Jeruzsálem pusztasággá lesz, az Isten háza is elhagyatott lesz és üszkös (egy ideig).
Tób 14.5
 Akkor Isten megint megkönyörül rajtuk, és visszavezeti őket Izrael földjére. Újra fölépítik házát, ha nem is lesz olyan szép, mint a régi volt, addig, míg el nem jön annak is az ideje. Akkor aztán mindnyájan hazatérnek a fogságból, s teljes pompájában újjáépítik Jeruzsálemet, és újra fölépítik benne az Isten házát, amint Izrael prófétái előre megmondták.
Tób 14.6
 A föld minden népe Istenhez tér majd és igazságban féli az Istent. Mind elhagyják hamis isteneiket, akik tévedésbe vitték őket, és igazságban dicsőítik majd az örökkévaló Istent.
Tób 14.7
 Izrael minden fia, aki addig megmarad, tiszta szívvel gondol Istenre. Eljönnek és Jeruzsálemben gyűlnek össze, és attól kezdve biztonságban lakják majd Ábrahám földjét, és az a tulajdonuk lesz. Azok, akik igazságban szeretik Istent, mind örülnek majd, azok pedig, akik vétket és igazságtalanságot követnek el, eltűnnek a föld színéről.
Tób 14.8
 Nos, fiaim, lelketekre kötöm: szolgáljatok igazságban Istennek, és azt tegyétek, ami kedves előtte. Kötelezzétek gyermekeiteket is arra, hogy ők is az igazságot szolgálják és alamizsnálkodjanak, el ne feledkezzenek Istenről, magasztalják nevét minden időben, igazságban és minden erejükből.
Tób 14.9
 Hagyd hát el, fiam, Ninivét, ne maradj itt.
Tób 14.10
 Amelyik napon mellém temeted anyádat, akármilyen nap lesz is az, még aznap kelj útra, és ne maradj tovább ebben az országban, mert azt látom, hogy hűtlenség és istentelenség uralkodik benne. Látod, fiam, mit tett Nádáb a nevelőapjával, Achikárral: Hát nem élve a föld alá akarta juttatni? De Isten megfizetett az elvetemült gonoszságáért, áldozata szeme láttára, mert Achikár megmenekült, ő pedig az örök sötétségre került büntetésül, amiért Achikár életére tört. Jótetteiért Achikár kikerülte a halálos csapdát, amit Nádáb állított neki, Nádáb azonban beleesett a saját csapdájába és el is pusztult.
Tób 14.11
 Hát látjátok, gyermekeim, hova vezet az alamizsna és hova az istentelenség - a halálba. De most már nagyon fogytán van bennem az élet." Lefektették az ágyára, meghalt, és tisztességgel eltemették.
Tób 14.12
 Amikor anyja is meghalt, Tóbiás az apja mellé temette el. Aztán feleségével és gyermekeivel Médiába költözött. Ekbatanában lakott Ráguelnél, az apósánál.
Tób 14.13
 Öregségükben gondoskodott apósáról és anyósáról, aztán el is temette őket, Ekbatanában, Médiában. Tóbiás örökölte Ráguel vagyonát is meg apjáét, Tobitét is.
Tób 14.14
 Száztizenhét évet élt tisztességben, becsületben.
Tób 14.15
 Még halála előtt tanúja volt Ninive pusztulásának. Látta, hogyan veti fogságba a niniveieket Küvaxarész, Média királya, és hurcolja el őket Médiába. Magasztalta Istent mindazért, amit a niniveiekkel és az asszírokkal tett. Még halála előtt megelégedéssel láthatta Ninive sorsát és magasztalhatta az Urat örökkön-örökké. Ámen.

Imafüzér és 2 ráolvasás

Hiszek egy teremtő Atya- és Anyaistenben.
Hiszek a teremtők szent Lélegzetében.
Hiszek a teremtől szent Fiában:
szeretetnek és igazságnak Igéjében.

Hiszek a Fiúnak Szentélektől testesülésében,
tanításában és példamutatásában, csodáiban,
Pilátus alatti kereszthalálában,
harmadnap utáni feltámadásában.

Hiszek az apostolok cselekedeteiben.
Hiszek a csonton a húsnak feltámadásában.
Hiszek a halálnak halálában,
megbánt vétkeinknek megbocsátásában.
Hiszek, remélek, szeretek. Ámen.
 Miatyánk, ki vagy Mennyekben,
áldjon a a Nap, ki a képed!
Áldjon a Hold és a Csillag,
Szél, az időt aki hozza!

Áldjon a Víz, piszkos, tiszta!
Áldjon a Tűz és világa!
Áldjon a Földi Anyácska,
Krisztus Napkirály egyháza!

Áldjon a Halál, ki bátyánk!
Áldjon a szívi Igazság!
Megbocsássunk vétkezőknek!
Enni adjunk éhezőknek!
Ámen.
 Üdvüzlégy, Mária, kegyelemmel teljes,
az Úr van teveled.
Áldott vagy te az asszonyok között,
és áldott a te méhednek gyümölcse,
Jézus, aki hitünket növelje.
Aki reményünket erősítse.
Aki szeretetünket tökéletesítse.

Asszonyunk, Szűz Mária,
Istennek szent anyja,
imádkozzál értünk, vétkesekért,
áraszd Szeretetlángod
kegyelmi hatását az egész emberiségre,
most és halálunk óráján.
Ámen.
Urunk, Jézus Krisztus, bocsásd meg vétkeinket, ments meg minket a pokol tüzétől,
és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokét, akik leginkább rászorulnak irgalmadra! Ámen.
Dicsőség az Atyának, Anyának, Fiúnak, Szentlélek Egyistennek, miképpen kezdetben, most és mindörökké!
Dicsőség az egész Szent József rokonságnak, miképpen régebben, most és mindörökké! Ámen.
Föld szülte fát, fa szülte ágát, ág szülte bimbaját, bimbó szülte virágát, virág szülte Szent Annát, Szent Anna szülte Szűz Máriát, Szűz Mária szülte Krisztus urunkat, világ Megváltóját.
Elindult a boldogságos szép Szűz Mária, az ölébe az ő áldott Szentfiával. Találkozott három zsidó leánnyal. Első leány azt mondta: olyan szép, fényes a te áldott Szentfiad, mint a szép fényes Nap. Második leány azt mondta: olyan szép fényes a te áldott Szentfiad, mint a szép fényes Hold. S a harmadik azt mondta: olyan szép fényes a te áldott Szentfiad, mint a szép fényes csillag. S akkor az ő áldott Szentfiát mind a hárman halálra igézték. Visszatért a Boldogságos szép Szűz Mária, az ölébe az áldott Szentfiával, vizet vett a Jordán vizéből, vizet vetett az ő áldott Szentfiának. Vizet vetek én is ennek a Marikának.

Fel. Evangélium. Tóbiás. Imafüzér. (Életfa, kiegészített Szent Márk, romantikus, népies.)